KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: A Filmvilág pályázatának nyertesei
• N. N.: Jancsó Miklóst ünneplik barátai
• Gervai András: Jack Lemmon (1925–2001)

• Schubert Gusztáv: A selejt bosszúja Alphaville-től Gattacáig
• N. N.: Utópia-filmográfia
• Takács Ferenc: Szuperimázs, giccsháború Pearl Harbor
• Bakács Tibor Settenkedő: Háború egyenes adásban Doku-front
• Herpai Gergely: Kis képernyők, nagy csaták Hadijátékok
• Dániel Ferenc: Kispiszkos, sósperec A budapesti mozi 100 éve
• Zachar Balázs: Régi és új Beszélgetés a mozikról
• Schauschitz Attila: Fénylő csillagok Magyar filmsztárok Berlinben
HORROR
• Beregi Tamás: A borzalom otthona Horror-mesék
• Pápai Zsolt: Tetemrehívás Az ördögűző – Rendezői változat

• Nevelős Zoltán: Klasszikusok és az olló Fritz Lang–változatok
• Földényi F. László: A film mint csalétek Kettős vakság
• Peternák Miklós: Rejtett paraméterek Erdély Miklós elveszett filmjei
• Erdély Miklós: Egy Herakleitosz-töredék
• Kömlődi Ferenc: A tudomány-művészet felé 2001: tudomány és fikció
FILMZENE
• Bori Erzsébet: Tangóharmónia Beszélgetés Víg Mihállyal
• Szőnyei Tamás: Magyar tangó Víg Mihály: Filmzenék Tarr Béla filmjeihez
ANIMÁCIÓ
• Dizseri Eszter: Klösz bácsi kamerája Beszélgetés Szoboszlay Péterrel
• Kemény György: Animált ezredforduló 100 éve történt
KÖNYV
• Turcsányi Sándor: Ott járt Killroy Tokyo Underground
• Köves Gábor: Hasznos kis igazságok A lyukacsos tehén; A gyufacímkétől az online hirdetésig
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: A Buju, a Tettó, a Muszped és az angyal Sohasevolt Glória
• Báron György: Könnyű mámor Fűbenjáró bűn
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Gyorsbüfék, gyors nők
• Reményi József Tamás: Bridget Jones naplója
• Ádám Péter: Reszkess, Amerika!
• Kömlődi Ferenc: Tomb Raider
• Varró Attila: Simpatico
• Köves Gábor: Evolúció
• Hungler Tímea: Érzéki csalódás
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Műsor

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Chloe – A kísértés iskolája

Az elcsábított naplója

Pálos Máté

A különös háromszögtörténet érzelmességében is visszafogott drámai alapanyagát Egoyan az erotikus thriller felé mozdítja el.

A Chloe – A kísértés iskolájának annyi érdeme biztosan van, hogy eloszlatja a második számú kanadai auteur Az igazság fogságában címû filmje (2005) után maradt kétségeket, és egyértelmûvé teszi, hogy számos összetéveszthetetlen hangulatú mûvészfilm – és két zseniális alkotás, A kárbecslõ (1991) és az Exotica (1994) – után Egoyan tudatosan ellépett a számára oly fontos európai mûvészfilmes közegtõl, annak érdekében, hogy mid-cult filmesként definiálhassa magát.

Ehhez jobbára lemondott azokról a stílusjegyekrõl, amik a posztmodern szerzõi film fontos rendezõjévé tették. Az Exotica, az Eljövendõ szép napok (1997) vagy a Felícia utazása (1999) több idõsíkban zajló, a legfontosabb dramaturgiai információkat és a szereplõk motivációit a lehetõ legtovább elhallgató történetépítménye hatásosan érzékeltette a modern, technikaközpontú, a személyes kapcsolatokat mediatizáló társadalomban eluralkodó érzelmi elhidegülés és elidegenedés nem éppen újszerû témáját. Az Exotica szexbár, ahol egy lányát és feleségét autóbalesetben elveszített könyvvizsgáló, egy homoszexuális állatkereskedõ, egy diákjelmezét minden este ledobáló Szépség, és a lebuj Szörnyetegeként permanensen a mikrofonba fújtató DJ sorsa fonódik össze; vagy az Eljövendõ szép napok megtört ügyvédje, aki egy kisvárosban sorra látogatja az iskolabusz-baleset áldozatainak szüleit, hogy meggyõzze õket a veszteség után járó anyagi kártérítés értelmérõl – érvényes és gyönyörû szimbólumai voltak annak az értékválságnak, ami például Cronenberg remekmûvének, a Karambolnak is alaptézisül szolgált.

Egoyan gazdag formanyelvi eszköztárából és sötét tónusú témavilágából Az igazság fogságában-ra már csak egy rafinált, flashbackekkel és a kiismerhetetlen szereplõk narrációival operáló noiros hangulatú thriller-elbeszélés maradt, a Chloéban pedig már ennyi sem. Ez nem meglepõ, ha figyelembe vesszük, hogy Egoyan elõször dolgozott olyan forgatókönyvbõl, amelybe semmi beleszólása nem volt, és ami ráadásul szolgaian követi Anne Fontaine 2003-as Nathalie... címû filmjét.

Az alapszituáció valóban sok lehetõséget rejt, és épp a megfelelõ mértékben bizarr: a középkorúak válságának fenyegetõ közelségén és a jómódú polgári lét megpróbáltatásain idegeskedõ nõgyógyásznõnek erõs gyanúja támad, hogy férje fiatal lányok alkalmi segítségével pótolja a kapcsolatukból hiányzó erotikát. Hogy próbára tegye a férfi hûtlenségét, felbérel egy közelben dolgozó hivatásost, hogy az ebédszünetében csábítsa el férjét, és számoljon be a lopott órákról. Miközben a lány bujábbnál bujább történetekkel áll elõ, a két nõ között sajátos feszültség jön létre: míg a magányos és elveszett örömlány egy érett nõ figyelmét és anyai törõdését élvezi, addig a nõ büntetlenül feltöltõdhet a lányból áradó szexualitással. A történet két variánsának különbözõ hangvételérõl árulkodik, hogy míg a különös kapcsolatot a Nathalie... egy bergmani jelenetben oldja fel, amiben a prostituált a feleség kérésére fodrásznak adja ki magát, és közös nevetgélések közepette frizurát készít a nõ betegeskedõ anyjának, addig a Chloe egy kendõzetlen leszbikus szexjelenetre helyezi a hangsúlyt.

Az érzelmességében is visszafogott drámai alapanyagot Egoyan az erotikus thriller felé mozdítja el, és ebben a közegben láthatóan nem mozog otthonosan, amit a forgatókönyvbe erõltetett újabb csábítás, és a kínos finálé is bizonyít. Ha Egoyan – ahogy filmográfiájából és interjúiból feltételezhetjük – úgy szeretne közelebb kerülni a fõsodorhoz, és markánsabb mûfaji kódokban fogalmazni, hogy közben megõrzi szerzõi karakterét, ha olyan fontos mid-cult filmeket szeretne rendezni, mint például Cronenberg, akit mellesleg mesterének tekint, akkor Az igazság fogságában bíztató kezdetként, a Chloe viszont csúfos kudarcként értékelhetõ.

Chloe – amerikai, 2009. Rendezte: Atom Egoyan. Írta: Anna Fontaine forgatókönyve alapján Erin Cressida Wilson. Kép: Paul Sarossy. Zene: Mychael Danna. Szereplõk:Julianne Moore (Catherine),Liam Neeson (David), Amanda Seyfried (Chloe), Max Thieriot (Michael). Gyártó: Montecito Picture Company. Forgalmazó: Corner Film. Feliratos. 96 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/04 . old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10575