KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: A Filmvilág pályázatának nyertesei
• N. N.: Jancsó Miklóst ünneplik barátai
• Gervai András: Jack Lemmon (1925–2001)

• Schubert Gusztáv: A selejt bosszúja Alphaville-től Gattacáig
• N. N.: Utópia-filmográfia
• Takács Ferenc: Szuperimázs, giccsháború Pearl Harbor
• Bakács Tibor Settenkedő: Háború egyenes adásban Doku-front
• Herpai Gergely: Kis képernyők, nagy csaták Hadijátékok
• Dániel Ferenc: Kispiszkos, sósperec A budapesti mozi 100 éve
• Zachar Balázs: Régi és új Beszélgetés a mozikról
• Schauschitz Attila: Fénylő csillagok Magyar filmsztárok Berlinben
HORROR
• Beregi Tamás: A borzalom otthona Horror-mesék
• Pápai Zsolt: Tetemrehívás Az ördögűző – Rendezői változat

• Nevelős Zoltán: Klasszikusok és az olló Fritz Lang–változatok
• Földényi F. László: A film mint csalétek Kettős vakság
• Peternák Miklós: Rejtett paraméterek Erdély Miklós elveszett filmjei
• Erdély Miklós: Egy Herakleitosz-töredék
• Kömlődi Ferenc: A tudomány-művészet felé 2001: tudomány és fikció
FILMZENE
• Bori Erzsébet: Tangóharmónia Beszélgetés Víg Mihállyal
• Szőnyei Tamás: Magyar tangó Víg Mihály: Filmzenék Tarr Béla filmjeihez
ANIMÁCIÓ
• Dizseri Eszter: Klösz bácsi kamerája Beszélgetés Szoboszlay Péterrel
• Kemény György: Animált ezredforduló 100 éve történt
KÖNYV
• Turcsányi Sándor: Ott járt Killroy Tokyo Underground
• Köves Gábor: Hasznos kis igazságok A lyukacsos tehén; A gyufacímkétől az online hirdetésig
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: A Buju, a Tettó, a Muszped és az angyal Sohasevolt Glória
• Báron György: Könnyű mámor Fűbenjáró bűn
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Gyorsbüfék, gyors nők
• Reményi József Tamás: Bridget Jones naplója
• Ádám Péter: Reszkess, Amerika!
• Kömlődi Ferenc: Tomb Raider
• Varró Attila: Simpatico
• Köves Gábor: Evolúció
• Hungler Tímea: Érzéki csalódás
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Műsor

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Mindenki megvan

Fekete Tamás

Everybody’s Fine­ – amerikai-olasz, 2009. Rendezte és írta: Kirk Jones. Kép: Henry Braham. Zene: Dario Marianelli és Sir Paul McCartney. Szereplők: Robert De Niro (Frank Goode), Drew Barrymore (Rosie), Kate Beckinsale (Amy), Sam Rockwell (Robert), Katherine Moennig (Jilly). Gyártó: Miramax. Forgalmazó: Fórum Hungary. Feliratos. 100 perc.

 

A tisztességes kétkezi munkában és méltósággal viselt özvegységben megöregedett Frank öregkorára kénytelen szembesülni azzal, hogy családtagjai számára már csak egy kötelezően és sűrű bocsánatkérések közepette lemondandó program maradt. Ha ők nem jönnek hozzá, kénytelen ő felkeresni őket, így a „négy gyerek-négy város-négy utazás” alapon szerveződő, hosszúra nyúlt kiruccanás kézenfekvő lehetőséget kínál nem csupán neki, hanem az egyszeri néző számára is, hogy számot vessen életével, kihagyott és elhibázott lehetőségeivel, valamint eddigi életével.

A Mindenki megvan alapjául a giccshatáron ide-oda lavírozó Giuseppe Tornatore azonos című, 1990-es filmje szolgál, amelyben Marcello Mastroianni alakította a magára maradt öregurat. Míg Tornatore keserű drámája szürreális betéteivel, álomképeivel, keserédes nosztalgiájával, valamint nyíltan és büszkén vállalt utalásaival Fellini örökségét folytatta (mindenekelőtt az Amarcord párás szemű nosztalgiáját), addig az angol Kirk Jones első filmjéhez, az általa írt és rendezett Lottózsonglőrökhöz képest finoman hangolt, és szándékoltan derűs melankóliával kezelt családegyesítő road movie-t faragott az eredeti műből. A remake-ben azonban nem csupán a hangvétel, hanem a karakterek is jelentős változáson mentek keresztül: a hazugságokba és látszatvilágba menekült gyerekeknél és a be nem váltott ígéreteknél lényegesebb az egymásra találás öröme és a biztos anyagi jólét. A legszembetűnőbb különbség azonban a szeretethiány és kétségbeesés miatt végül öngyilkosságba menekült, jelen nem lévő testvér figurájában érhető tetten; az ezúttal egyértelműen tehetséges művész halála alól nem csupán ő, de szinte az egész család felmentést kap. A film végén a sírnál elmormolt „Mindenki jól van.” pedig egész más környezetben, egész más előjellel kerül kimondásra.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/03 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10107