KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Temessy Hédi (1925–2001)
• (X) : Filmkalauz

• Schubert Gusztáv: Virtuális gyermekkor Játék és erőszak
• Muhi Klára: A képernyő gyermekei Beszélgetés a tizenévesekről
• Mérő László: Matt Védőbeszéd a videójátékokért
• Wostry Ferenc: Dao, a kard Wuxia klasszikusok
• Vágvölgyi B. András: Vakvívók Wuxia és csambara
• Varró Attila: Törvényszegés Tabu
FESZTIVÁL
• Csantavéri Júlia: Szia, jól vagy? Spanyol filmhét
• N. N.: Goya-díj (1989–2000)
• Tanner Gábor: Filmtörvény Spanyolországban
• Bikácsy Gergely: Sonka, csecs, telihold Bigas Luna színeváltozásai
• N. N.: Bigas Luna filmjei
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Pipet Huszárik bolyongásai
• Horeczky Krisztina: Éjféli maraton Beszélgetés Ladányi Andreával
FESZTIVÁL
• Bakács Tibor Settenkedő: A tétnélküli játék képe Mediawave
• N. N.: Mediawave 2001 – díjak
• Sipos Júlia: Menekülés a rövidfilmbe Egy filmfesztivál anatómiája
TELEVÍZÓ
• Kriston László: A televízió utolsó mágusa Robert Halmi
• N. N.: Robert Halmi filmjei
• Kelecsényi László: Honvágytévé Filmmúzeum csatorna
KRITIKA
• Báron György: Umcá, umcá, umcáccá… Tündérdomb
• Stőhr Lóránt: Vigyori Citromfej
• Hungler Tímea: Rossz doktor Hannibal
LÁTTUK MÉG
• Pápai Zsolt: Shrek
• Harmat György: Addig jár a korsó a kútra...
• Nevelős Zoltán: A harcos és a hercegnő
• Kovács Marcell: A múmia visszatér
• Ardai Zoltán: A leskelődő
• Köves Gábor: A csábítás elmélete
• Mátyás Péter: Sebhelyek
• Tamás Amaryllis: A test
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Ötven másodperc

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Jó reggelt, Babilónia!

Hegyi Gyula

Készítettek már a Taviani fivérek ennél maradandóbb és tartalmasabb filmet is – de a Jó reggelt, Babylonia! című olasz–francia–amerikai koprodukció e fenntartással együtt is kedves és kellemes darabja a két olasz rendező páros életművének. Egyszerre bájos mese, szomorkás komédia és valamiképp mégis filmtörténeti tisztelgés egy nagy előd, D. W. Griffith pályája és legnevezetesebb munkája, az Intolerance (Türelmetlenség) előtt.

Két elválaszthatatlan fiútestvér, aki Olaszországban még sok száz éves katedrálisok restaurálásári dolgozott, Amerikában már csak egy filmhez készíthet díszletelefántot – de ha éppen Griffith Intolerance-ához, akkor valamiképp ugyanúgy bekerülnek a halhatatlanságba, mint templomépítő elődeik. Legalábbis így gondolja ezt a filmbeli Griffith, aki egyszerre megindítóan komolyan és nevetésre ingerlőén szónokol arról, hogy napjainkban a filmek éppoly fontosak, mint a maguk idejében a katedrálisok. Színész is voltam, üti el aztán a pohárköszöntő pátoszát: de alighanem tévednénk, ha kizárólag paródiaként értékelnénk ezt a film egészétől olyannyira elütő hangvételű jelenetet. Akik – olasz filmrendezőként – Griffithet idézik meg, azok a „mozin” túli „film” maradandóságába vetett hitüket is kifejezik. Még ha ez esetben jó adag iróniával is.

A film a filmben motívuma és az építészettől a mozgóképig ívelő egységes kultúra gondolata Griffith-től függetlenül is jelen van a filmben (a két főhős önmagát filmezi az első világháború frontján; az elpusztított alkotás a celluloidszalag jóvoltából túléli magát az eredeti tárgyat; a játékfilm éppúgy létrehozói „kollektív álma”, mint a katedrális). Ezeket a gondolatokat a Taviani testvérek számos szellemes és érzelmes epizódban oldják fel, igazán „fogyasztható” körítéssel adagolják – talán elég, ha a szerelmes levelekkel telezsúfolt madárkalitka ötletére utalok.

„Mi, olaszok, Michelangelo fiainak fiai vagyunk, de ti, amerikaiak, ugyan kinek a fiai vagytok?” – kérdik a testvérek az amerikaiaktól. Kevesen válaszolnák ma Hollywoodban azt, hogy Griffith fiai vagyunk. Sokkal inkább úgy látszik, mintha Michelangelo mellett Griffith örökségét is az európaiak vállalnák fel: ami persze nem jelenti feltétlenül azt, hogy e két mester között ne éreznék a különbséget is. Mert a két testvér Amerikában sokat gondol az otthoni katedrálisokra: de hazatérve a film helyett ismét csak a templomokat félti és őrzi emlékezetében. A film különben elég nehezen és hosszadalmasán ér véget, a Taviani-fivérek láthatóan nem találtak igazán frappáns befejezést. Kétkednek, tűnődnek – de ez a téma esetében tökéletesen érthető.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/10 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4932