KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Takács Ferenc: Hibaigazítás
• Takács Ferenc: Stanley Kramer (1913–2001)

• György Péter: A Titanic kora Hatalom és szabadság
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Vonzások és változások Berlin
• Kriston László: Ők is forrón szeretik
• N. N.: Az 51. Berlini Filmfesztivál díjai
• Vágvölgyi B. András: Walkürök panasza Új német filmek
• Földényi F. László: Torz siker Marlene-imázs
• Nánay Bence: Az elbeszélés romjai A Straub–Huillet filmek
• Fáber András: Aranyborjút imádni Beszélgetés Jean-Marie Straubbal és Danièle Huillet-vel

• Karátson Gábor: Kicsit ásnak, nem röpülnek Szelek szárnyán
• Báron György: Kamera, csadorban Új iráni filmek
MAGYAR MŰHELY
• Zachar Balázs: A vágás joga Filmtörvényen kívül

• Beregi Tamás: A Gulliver-szindróma Törpék és óriások
• Ádám Péter: Tizenegy dollár Billy Wilder
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Pop-kelet Cottbus
KÖNYV
• Kelecsényi László: Osztott képmező Csala Károly – Fazekas Eszter: A fény festője – Koltai Lajos operatőr
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Élni a tutiban I love Budapest
• Galambos Attila: Egy ország álma Feri és az édes élet
• Reményi József Tamás: Dalkor Cseh Tamás film
• Varró Attila: Yakuza Smaragdvárosban Fivér
• Pápai Zsolt: A saját bőrén érzi Memento
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Ízlés dolga
• Bikácsy Gergely: Baise-moi
• Bori Erzsébet: Bíbor folyók
• Tamás Amaryllis: Jónás és Lilla
• Pápai Zsolt: Ellenség a kapuknál
• Tóth András György: Kirikou és a boszorkány
• Zsidai Péter: Tizenhárom nap – az idegháború
• Hungler Tímea: Beépített szépség
• Kovács Marcell: Rossz álmok
• Korcsog Balázs: Blair Witch 2
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Utánpótlás

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Sorok az Égigérő fű plakátjának ragasztós oldalára

Lázár Ervin

 

Azt kérdezték tőlem egy kérdőíven: Mi a véleményem az írói pályáról? …Mi is?… A legegyszerűbb megoldást választottam, nem írtam a kérdőívre semmit. Most, hogy voltam a nyergesmesternél, azért már nem hagynám válasz nélkül a kérdést. Odaírnám, hogy: „Voltam a nyerges-mesternél.” Több nem is kellene, az érzékeny szívű kérdőív-szerkesztő bizonyára máris ott ülne velem a ferkóolajszagú műhelyben, nézné az öreg mester tétova kezét, ahogy soha nem látott szerszámokat emel ki a félhomályból, két ujja közé csippentve, elém tartja a pókhálós ablak hideglelős fényébe, megbámulja mindegyiket maga is, mintha most látná először… ez a félhold kés, ez a bőrgyalu, ez a szakító cirkli, ez a sléfes ár, ez meg a tőr ár, ez a szélező fa, ez meg a küsü… vigyázzon, ne könyököljön oda, poros… poros itt minden… ez meg a sléfes fa a bújtató varráshoz… érdekli ez magát? De akkor én már régen a műhely közepére nézek. Ott trónol a kis birodalom királya, a nyereg. Hibátlan ívekkel lekerekítve, karcsún, elegánsan – valóban királyi. „Kinek csinálta?” Csak úgy – mondja a nyergesmester – a szerszámaim szemrehányóan néztek rám, a kezemnek hiányzott a bőr érintése, a fülemnek a faggyús fonal nyisszegése… rámvillantja a szemét, hogy habókosnak nézem-e, de hogy nézném habókosnak, amikor magamban éppen egy régi kérdőív kérdésére válaszolok. Meg aztán – mondja a mester – meg is veheti valaki, valami félbolond megszállott betévedhet ide… mindketten elképzeljük, ahogy a félbolond megszállott beóvakodik a műhelybe, le nem veszi a szemét a nyeregről, s csengő aranyakkal fizet… Hajaj – sóhajt a nyergesmester, s az aranycsengés mögött régi rézpénzek koppanását hallja, krajcárokét, dénárokét, az udvaron lovak dobognak, egymás kezébe adják a kilincset a csikósok, falusi nótáriusok, marhakereskedők, hajcsárok, végvári vitézek, kasznárok, betyárok, forspontos kocsisok, pandúrok, hajdúk, s jövő-menő legények… Na, igen! Nézzük egymást, az ósdi mester és az ósdi író.

A filmen egy nyergesmester-féle. De most már csak kutyanyakörveket meg nadrágszíjakat készít. Nyerget? Lószerszámot? Kinek? Hacsak magának nem. Könnyen lehet, hogy odabent a műhely eldugott zugaiban díszes lószerszámok és veretes nyergek lapulnak. Vagy az csoda lenne? Az hát! De ez a film tele van csodákkal. Olyanokkal, amelyek bármikor, bárhol megtörténhetnének. Van benne egy ember, akihez órát lehet igazítani, egy panaszintéző, aki azonnal intézkedik, az emberek köszönnek egymásnak, a keramit helyén fű nő, a szeneslegénynek eszébe sem jut, hogy becsaphatná a kuncsaftjait, a rendőr nem büntetni akar, hanem segíteni, s noné! a gyerekek lekváros kenyeret esznek. Ezek az emberek ebben a filmben szeretik egymást. Segítenek egymásnak. Csupa csoda.

A nyergesmester gubbaszt a nyerge mellett, várja, hogy a félbolond megszállott benyisson. De nem a félbolond megszállott jön, hanem egy gyerek. Orrát a pókhálós ablakhoz nyomja, bámulja a nyerget. A mester behívja, s pár pillanat múlva már vad vágtában száguldanak a világ fölött. Győztes csatákat vívnak, megjutalmazzák a jókat, megbüntetik a gonoszokat. Igazságot tesznek. Toporzékol alattuk a szépen fölnyergelt paripa.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/01 09. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8001