KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Takács Ferenc: Hibaigazítás
• Takács Ferenc: Stanley Kramer (1913–2001)

• György Péter: A Titanic kora Hatalom és szabadság
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Vonzások és változások Berlin
• Kriston László: Ők is forrón szeretik
• N. N.: Az 51. Berlini Filmfesztivál díjai
• Vágvölgyi B. András: Walkürök panasza Új német filmek
• Földényi F. László: Torz siker Marlene-imázs
• Nánay Bence: Az elbeszélés romjai A Straub–Huillet filmek
• Fáber András: Aranyborjút imádni Beszélgetés Jean-Marie Straubbal és Danièle Huillet-vel

• Karátson Gábor: Kicsit ásnak, nem röpülnek Szelek szárnyán
• Báron György: Kamera, csadorban Új iráni filmek
MAGYAR MŰHELY
• Zachar Balázs: A vágás joga Filmtörvényen kívül

• Beregi Tamás: A Gulliver-szindróma Törpék és óriások
• Ádám Péter: Tizenegy dollár Billy Wilder
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Pop-kelet Cottbus
KÖNYV
• Kelecsényi László: Osztott képmező Csala Károly – Fazekas Eszter: A fény festője – Koltai Lajos operatőr
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Élni a tutiban I love Budapest
• Galambos Attila: Egy ország álma Feri és az édes élet
• Reményi József Tamás: Dalkor Cseh Tamás film
• Varró Attila: Yakuza Smaragdvárosban Fivér
• Pápai Zsolt: A saját bőrén érzi Memento
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Ízlés dolga
• Bikácsy Gergely: Baise-moi
• Bori Erzsébet: Bíbor folyók
• Tamás Amaryllis: Jónás és Lilla
• Pápai Zsolt: Ellenség a kapuknál
• Tóth András György: Kirikou és a boszorkány
• Zsidai Péter: Tizenhárom nap – az idegháború
• Hungler Tímea: Beépített szépség
• Kovács Marcell: Rossz álmok
• Korcsog Balázs: Blair Witch 2
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Utánpótlás

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Csodás álmok jönnek

Harmat György

 

„Mert hogy mi álmok jőnek a halálban, / Ha majd leráztuk mind e földi bajt, / Ez visszadöbbent.” A film alkotóit nem riasztotta meg a hamleti gondolatmenet, s jól van ez így. Hiszen mi is lehetne vászonra valóbb, szürreálisabb, mint a halált követő álmok valóságfeletti birodalma? Igaz, afféle hollywoodi szürrealizmus, amit látunk: kulturális emléknyomokból és mozimítoszokból mixelve.

Míg a komputerkorszak előtti filmtrükkökön – lehettek bármily ügyesek – többnyire éreztük művi mivoltukat, a digitális technika már alkalmas arra, hogy a legpontosabban vigye mozgóképre az emberi fantázia valóságát, a „minden lehetséges” csodáját. Az ámuló közönség szeme láttára valódi átváltozások esnek, képzeletbeli lények, terek testesülnek meg – a leghihetőbb módon. Amióta a digitális trükkök felbukkantak a videoklipekben és a reklámokban, azóta várom, lesem: mikor hódítják meg a filmművészetet.

A szórakoztató művek gyártásában 1993 (A maszk, Jurassic Park) tájára tehető a térnyerés, s manapság egyre kápráztatóbb a digitális diadalmenet. Rég itt az ideje, hogy ezeket az eszközöket végre művészi szándékkal is alkalmazzák. Az új-zélandi Vincent Ward megfelelőnek látszott a feladatra. Tíz évvel ezelőtti alkotása, A navigátor eredeti hangú, nagy képi erejű rendezőnek láttatta. Fél évtizedes, látványos filmjével (Az emberi szív térképe) feltalálta a szürreálisan szépelgő, transzkontinentális (kanadai-ausztrál-európai) szupergiccset. Innen már csak egy pici lépés a Csodás álmok... szinte teljes amerikanizmusa. Újabb szuverénnek indult külföldi művészt falt be Hollywood.

Ward vizuálisan jórészt lenyűgöző munkájának minimális a belbecse. Annak nyújt élményt (például nekem), akit elvarázsolnak páratlan (egyébként Oscar-díjas) képi effektusai (szétfolyó festmény-mennyország, melybe beleragad az „álmodó” és hasonlók), anélkül, hogy túlzottan felbosszantanák a szirupérzelmek, a túlvilági és evilági közhelyek. Amerikában ez az opus művészfilmnek számít. A nagy csapda az, hogy a sok digitális trükk sokba kerül, márpedig a szűk réteget vonzó alkotások nem lehetnek túl nagy költségvetésűek. A filmművészet és a digitális technika igazi találkozása így még várat magára.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/11 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4633