KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Takács Ferenc: Hibaigazítás
• Takács Ferenc: Stanley Kramer (1913–2001)

• György Péter: A Titanic kora Hatalom és szabadság
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Vonzások és változások Berlin
• Kriston László: Ők is forrón szeretik
• N. N.: Az 51. Berlini Filmfesztivál díjai
• Vágvölgyi B. András: Walkürök panasza Új német filmek
• Földényi F. László: Torz siker Marlene-imázs
• Nánay Bence: Az elbeszélés romjai A Straub–Huillet filmek
• Fáber András: Aranyborjút imádni Beszélgetés Jean-Marie Straubbal és Danièle Huillet-vel

• Karátson Gábor: Kicsit ásnak, nem röpülnek Szelek szárnyán
• Báron György: Kamera, csadorban Új iráni filmek
MAGYAR MŰHELY
• Zachar Balázs: A vágás joga Filmtörvényen kívül

• Beregi Tamás: A Gulliver-szindróma Törpék és óriások
• Ádám Péter: Tizenegy dollár Billy Wilder
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Pop-kelet Cottbus
KÖNYV
• Kelecsényi László: Osztott képmező Csala Károly – Fazekas Eszter: A fény festője – Koltai Lajos operatőr
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Élni a tutiban I love Budapest
• Galambos Attila: Egy ország álma Feri és az édes élet
• Reményi József Tamás: Dalkor Cseh Tamás film
• Varró Attila: Yakuza Smaragdvárosban Fivér
• Pápai Zsolt: A saját bőrén érzi Memento
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Ízlés dolga
• Bikácsy Gergely: Baise-moi
• Bori Erzsébet: Bíbor folyók
• Tamás Amaryllis: Jónás és Lilla
• Pápai Zsolt: Ellenség a kapuknál
• Tóth András György: Kirikou és a boszorkány
• Zsidai Péter: Tizenhárom nap – az idegháború
• Hungler Tímea: Beépített szépség
• Kovács Marcell: Rossz álmok
• Korcsog Balázs: Blair Witch 2
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Utánpótlás

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Pinokkió

Varró Attila

 

Mint gimnáziumi tanárainktól megtanulhattuk, a klasszikus gyermekmesék java eredetileg vitriolos társadalom-szatírának vagy mizantróp vádiratnak készült. Esetleg egyszerre mindkettőnek. De elég néhány emberöltő, hogy üzenetük elveszítse aktualitását: számtalan, furcsa figurákkal benépesített színes homlokzat marad csak belőlük, amelyek a múlt századok elefántcsont-tornyai helyett polgári gyermekszobák falait díszítik. A szerencsésebbek gazdag szimbólumrendszerét esetleg újrahasznosítja a (poszt)modern bábfilm-művészet (Alice, Hüvelyk Matyi), de a többi hős reménytelenül megragad a képeskönyvek, Disney-adaptációk és mesetapéták rózsaszín birodalmában.

Steve Barron, a tini nindzsa teknőcei által filmrendezővé avatott klip-készítő, és a hajdani Muppet-show-k emlékeiből élő Jim Henson Bábműhely nem tartozik az irodalombarátok táborába: Carlo Collodi anarchista marionett-bábuját még romantikusabbra formálták, mint amilyen 1940-ben Walt. Pinokkiójuk viszonzatlan szerelem gyümölcse, könnyes szemű kedvenc, aki merő jóindulatból követi el ártatlan csínyeit. Száműzve lett a commedia dell’arte kegyetlen szelleme, csak a regény legelengedhetetlenebb motívumai kaptak kegyelmet. Nem csoda, hogy a szerző jogos bosszúvágytól fűtve személyesen is felbukkan a főgonosz Lorenzini alakjában (ez Collodi eredeti neve), és megkísérli elégetni, átváltoztatni, egészben lenyelni elfajzott utódját. Kudarca könnyen megjósolható, akár az egész filmé.

Mert hiába az ügyes angol kompjuter-animáció, a német tőke, a remek spanyol operatőr, a látványos cseh színhelyek, az olasz dallamok és francia krémesek: a mai gyermekközönség (rém)álmaiban megelevenedő bábukat keményebb fából faragták. A 90-es évek Pinokkiója nem ilyen szentimentális fajankó: céltudatos karrierista, aki aranyait a Csodák Mezeje helyett inkább tőzsdén kamatoztatja, pénzért vesz diplomát és rendszeresen jár orr-plasztikára. Ráérő idejében pedig - ahogy ezt a friss Pinokkió bosszújában teszi - baltát ragad, vérengző sorstársa, Chucky nyomába lépve. Barron Euro-Pinokkiója dicséretes, de hamvába holt próbálkozás, korhadt anakronizmus: a jelen az Amerikai Pinocchio.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/11 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3874