KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Takács Ferenc: Hibaigazítás
• Takács Ferenc: Stanley Kramer (1913–2001)

• György Péter: A Titanic kora Hatalom és szabadság
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Vonzások és változások Berlin
• Kriston László: Ők is forrón szeretik
• N. N.: Az 51. Berlini Filmfesztivál díjai
• Vágvölgyi B. András: Walkürök panasza Új német filmek
• Földényi F. László: Torz siker Marlene-imázs
• Nánay Bence: Az elbeszélés romjai A Straub–Huillet filmek
• Fáber András: Aranyborjút imádni Beszélgetés Jean-Marie Straubbal és Danièle Huillet-vel

• Karátson Gábor: Kicsit ásnak, nem röpülnek Szelek szárnyán
• Báron György: Kamera, csadorban Új iráni filmek
MAGYAR MŰHELY
• Zachar Balázs: A vágás joga Filmtörvényen kívül

• Beregi Tamás: A Gulliver-szindróma Törpék és óriások
• Ádám Péter: Tizenegy dollár Billy Wilder
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Pop-kelet Cottbus
KÖNYV
• Kelecsényi László: Osztott képmező Csala Károly – Fazekas Eszter: A fény festője – Koltai Lajos operatőr
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Élni a tutiban I love Budapest
• Galambos Attila: Egy ország álma Feri és az édes élet
• Reményi József Tamás: Dalkor Cseh Tamás film
• Varró Attila: Yakuza Smaragdvárosban Fivér
• Pápai Zsolt: A saját bőrén érzi Memento
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Ízlés dolga
• Bikácsy Gergely: Baise-moi
• Bori Erzsébet: Bíbor folyók
• Tamás Amaryllis: Jónás és Lilla
• Pápai Zsolt: Ellenség a kapuknál
• Tóth András György: Kirikou és a boszorkány
• Zsidai Péter: Tizenhárom nap – az idegháború
• Hungler Tímea: Beépített szépség
• Kovács Marcell: Rossz álmok
• Korcsog Balázs: Blair Witch 2
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Utánpótlás

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Angyalok és rovarok

Zoológus pácban

Csejdy András

A viktoriánus békeidőnek olyan keletje van, hogy a vásznon még az ellenregényekből is csak a pasztell marad. Philip Haas nem ad esélyt az idillnek.

Három éve a katoliko-frusztrált amerikai-olasz Martin Scorsese idegen területre tévedt: egy újabb pszichokrimi helyett Edith Wharton századfordulós világába, az Ártatlanság korába vezette a szenvelgő Daniel Day-Lewist. Sokak számára ez a kosztümös curük a korábbi latolgatásoknál egyértelműbben jelezte az új zsáner, a viktoriánus revideálás divatját. Talán mert túlbeszélték, ami van, a forgatókönyvírók dömpingszerűen kezdték újraolvasni a gimnáziumi kötelezőket, és hozzáláttak adaptálni a veretes, patinás szövegeket, jelenetezni a klasszikusokat.

A századelőn hiába kritizálták és analizálták untig az angolszász modernek a hazug XIX. századi televényt, a viktoriánus, edwardiánus, illetve az amerikai poszt-polgárháborús elfojtások könnyed, egészestés nagyjátékok formájában reinkarnálódnak a vásznon. Adva van az Ivory-oeuvre nagyja, az újvilági Skarlát betű, az Érzelem és értelmet pedig Emma Thompson, a trend Oscarral honorált szőke dívája szabta a kor igényeihez.

Nézzük ezeket a filmeket, gyönyörködünk a dekórumban, a tökéletesre csiszolt, aprólékosra cizellált világban, ahol rendfenntartó erő volt az etikett és biológiailag szükségszerű a társadalmi meghatározottság. Az Angyalok és rovarok ebből az újrateremtett hagyományból indul: az 1860-as években játszódó történet kezdő képsorában, rézbőrű amazonasi civilizálatlan vadak eksztatikusan táncolják körbe a szigetországba hazatérni készülő természettudóst, William Adamsont. Leplezetlenül őszinte, erotikus és zsigeri ez a közeg, a kemény vágás után bemutatott bálozó, arisztokrata társasághoz képest, ahol naturalistánk, az evolucionista előkelőség, Harald Alabaster meghívásának tesz eleget. A visszafogott dialógusokból kisül, a felfedező hajótörést szenvedett, gyűjteménye és minden ingósága odaveszett, mindössze néhány példányt sikerült kimenekítenie a hullámsírból, amit pártfogójának ajándékul hozott. A flóra és fauna szerelmesének, akinek akkora szerencséje van, amekkora nincs is: a tudománytisztelő, műkedvelő rovargyűjtő uraság a házába fogadja. Kegyelmeséknél munkához lát a becsületes, serény és szerény, talpig férfi, aki származása ellenére intelligens, szenvedélyéből adódóan bátor, mindenkivel megtalálja a hangot, egy ideális partner lenne manapság, csakhogy akkoriban vagyunk.

A korszerűtlenül demokratikus elveket valló Alabasterék kedvence minimális erőfeszítés árán elnyeri az éteri szépségű Eugenia kezét, sőt, boldogok, sőt, szeretik egymást, sőt, jó nekik az ágyban, sőt, gyermekeik születnek, egészséges, platinaszőke angyalkák, évente, rendszeresen, tisztára mint a mesében.

Csakhogy ez a mozi attól jó, hogy a vöröses-feketén megrajzolt karriersztori, pedant szociográfia és tehetséges esetrajz a kezdetektől nem stimmel, valami mindig bezavar a hihetetlenül kerek képbe: egy-egy értelmezhetetlen pillantás, Edgar, a tokás báty folyamatos kekeckedése, a ruhaszövetek és – selymek harsány színpompája, az, ahogy Eugenia dekadens halálvágya zaftos erotomániába csap át, hogy az apácafityulás szolgálók nem emelhetik fel tekintetük, s ha közeleg egy feljebbvaló, homlokukat a falnak szorítva várják, haladjon el mögöttük az uraság, vagy hogy a természetbúvárok kísérletei következtében a palota alagsorát ellepik a rovarok, mind apró jelzések arról, hogy valami nincs rendben.

Ehhez a fojtogató atmoszférához képest jelentéktelen érdem az intelligensen eldeklamált társadalomkritika, a szalondarwinista dialógusok szórakoztató szimbolikája, ahogy elméletet kerekítenek a nősténypillangók szürkeségéről vagy a ménesek vérvonaláról. A rendező olyan pontos ritmusérzékkel akasztja meg a történet ívét elbizonytalanító jelenetekkel, hogy ahhoz képest másodlagos fontosságú az ismeretterjesztő filmként rögzített La Fontaine-i parabola a hangyatársadalomról, amelyből kiderül, a termeszvár életének tanulmányozásából messzemenő következtetések vonhatók le a kapitalista viszonyokra, az emberi természetre és történetünk konkrét szereplőire. A tésztaképű Alabasterné asztmatikus rohama, a buján szomorú, terhes Eugenia hisztérikussága, és a mediterrán beütésű, művelt protoszüfrazsett, a távoli rokon, Matty Crompton laza csuklómozdulatainak hangsúlyozott jelentősége folyamatosan a fenyegetettség érzését keltik, és fogalmunk sincs, merre tartanak a szálak.

Ez a díszlettervezett világ, amelyet egyre többen forgatnak mostanában, Haasnál perverz meglepetéseket tartogat. Ami van olyan meghökkentő és mulatságos, mint, mondjuk egy nonszenszet a háztájról, az EB-döntőt követő, visszafogott ceremónia, ahol a csuromvíz futballisták kezébe királynői felség helyezte a medálokat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/08 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=329