KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Takács Ferenc: Hibaigazítás
• Takács Ferenc: Stanley Kramer (1913–2001)

• György Péter: A Titanic kora Hatalom és szabadság
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Vonzások és változások Berlin
• Kriston László: Ők is forrón szeretik
• N. N.: Az 51. Berlini Filmfesztivál díjai
• Vágvölgyi B. András: Walkürök panasza Új német filmek
• Földényi F. László: Torz siker Marlene-imázs
• Nánay Bence: Az elbeszélés romjai A Straub–Huillet filmek
• Fáber András: Aranyborjút imádni Beszélgetés Jean-Marie Straubbal és Danièle Huillet-vel

• Karátson Gábor: Kicsit ásnak, nem röpülnek Szelek szárnyán
• Báron György: Kamera, csadorban Új iráni filmek
MAGYAR MŰHELY
• Zachar Balázs: A vágás joga Filmtörvényen kívül

• Beregi Tamás: A Gulliver-szindróma Törpék és óriások
• Ádám Péter: Tizenegy dollár Billy Wilder
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Pop-kelet Cottbus
KÖNYV
• Kelecsényi László: Osztott képmező Csala Károly – Fazekas Eszter: A fény festője – Koltai Lajos operatőr
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Élni a tutiban I love Budapest
• Galambos Attila: Egy ország álma Feri és az édes élet
• Reményi József Tamás: Dalkor Cseh Tamás film
• Varró Attila: Yakuza Smaragdvárosban Fivér
• Pápai Zsolt: A saját bőrén érzi Memento
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Ízlés dolga
• Bikácsy Gergely: Baise-moi
• Bori Erzsébet: Bíbor folyók
• Tamás Amaryllis: Jónás és Lilla
• Pápai Zsolt: Ellenség a kapuknál
• Tóth András György: Kirikou és a boszorkány
• Zsidai Péter: Tizenhárom nap – az idegháború
• Hungler Tímea: Beépített szépség
• Kovács Marcell: Rossz álmok
• Korcsog Balázs: Blair Witch 2
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Utánpótlás

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Carandiru

Pápai Zsolt

 

1992 októberében a közelmúlt legnagyobb börtönlázadása tört ki a Sao Pauló-i Carandiru fogházban, ahol a pacifikálás során több mint száz fegyvertelen rabot mészároltak le a külső erőkkel is megtámogatott rendfenntartók. A véres akcióról az 1989 és 2002 között a Carandiruban börtönorvosként dolgozó Drauzio Varella írt könyvet, amelynek alapján Hector Babenco készített filmet. A méretes vargabetűkkel tarkított karriert befutó Babenco a cinema novo forrásvidékéről indult a hetvenes években, majd huszáros váltással az Egyesült Államokba települt, és ott (t)rendhagyó produkciók (A Pókasszony csókja; Gyomok között) sorát forgatta, ám idővel a szuverén alkotókat Hollywoodban megmérgező csömörérzés őt sem kerülhette el. Visszatért hát Brazíliába: a Carandiru legfrissebb pályaszakaszának második nagyjátékfilmje.

A Carandiruban dokumentarista és álomgyári tapasztalatait is kamatoztatta. A két és fél órás gigaprojekt játékidejének első háromnegyedében realisztikus tónusú betétekben mutatja be a börtön életviszonyait, illetve – flashbackek segítségével – néhány reprezentáns lakóját, és noha az egyes figurák múltjának esetenkénti túl részletező feltárása üresjáratokat is eredményez, markáns karakterek és jellegzetes sorsok rajzolódnak ki előttünk. A film felépítéséből is kitetszik, hogy Babenco számára nem a kőkemény akcióthrillerekbe kívánkozó vulkánerejű felkelés eseményeinek ismertetése a fontos elsősorban, hanem egy fenemód kusza viszonyokkal teli mikroközösség jellemzése. Modellt épít tehát a rendező, a börtön kisvilágát az egész brazil társadalom tablójaként igyekszik megjeleníteni. A flashbackek azt sugallják, hogy a falakon kívül éppúgy a lelki és egzisztenciális nyomorúság szülte ököljog uralkodik, mint a börtönön belül, a két univerzum tehát nem válik el élesen egymástól. Ezt az analógiát mélyíti, hogy a külvilág belsői alig különböznek a börtönben rögzített jelenetektől, lényegében mélybarna és ónsötét árnyalatok színezik mindkét miliőt.

Amennyire erőteljes a hol gyomorszorító szcénákat, hol pedig lírai epizódokat is elősoroló expozíció, annyira meggyőzőek a lázadást lefestő pillanatok, a tömegjelenetek levezénylésekor a direktor kiválóan adaptálja a hollywoodi mozitól tanult hatáseszközöket. A végeredmény sokkoló: a javarészt jól dokumentált információk felhasználásával készült Carandiru apokaliptikus vízió, rémlátomás a jelenről. Igazi katasztrófafilm, de nem műfaji, hanem szó szerinti  értelemben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/09 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1805