KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Takács Ferenc: Hibaigazítás
• Takács Ferenc: Stanley Kramer (1913–2001)

• György Péter: A Titanic kora Hatalom és szabadság
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Vonzások és változások Berlin
• Kriston László: Ők is forrón szeretik
• N. N.: Az 51. Berlini Filmfesztivál díjai
• Vágvölgyi B. András: Walkürök panasza Új német filmek
• Földényi F. László: Torz siker Marlene-imázs
• Nánay Bence: Az elbeszélés romjai A Straub–Huillet filmek
• Fáber András: Aranyborjút imádni Beszélgetés Jean-Marie Straubbal és Danièle Huillet-vel

• Karátson Gábor: Kicsit ásnak, nem röpülnek Szelek szárnyán
• Báron György: Kamera, csadorban Új iráni filmek
MAGYAR MŰHELY
• Zachar Balázs: A vágás joga Filmtörvényen kívül

• Beregi Tamás: A Gulliver-szindróma Törpék és óriások
• Ádám Péter: Tizenegy dollár Billy Wilder
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Pop-kelet Cottbus
KÖNYV
• Kelecsényi László: Osztott képmező Csala Károly – Fazekas Eszter: A fény festője – Koltai Lajos operatőr
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Élni a tutiban I love Budapest
• Galambos Attila: Egy ország álma Feri és az édes élet
• Reményi József Tamás: Dalkor Cseh Tamás film
• Varró Attila: Yakuza Smaragdvárosban Fivér
• Pápai Zsolt: A saját bőrén érzi Memento
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Ízlés dolga
• Bikácsy Gergely: Baise-moi
• Bori Erzsébet: Bíbor folyók
• Tamás Amaryllis: Jónás és Lilla
• Pápai Zsolt: Ellenség a kapuknál
• Tóth András György: Kirikou és a boszorkány
• Zsidai Péter: Tizenhárom nap – az idegháború
• Hungler Tímea: Beépített szépség
• Kovács Marcell: Rossz álmok
• Korcsog Balázs: Blair Witch 2
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Utánpótlás

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Még egy nap élet

Kiszínezve

Varró Attila

Polgárháborús tudósítás a delírium animációs nyelvén.

 

Végignézve az elmúlt bő tíz évben szárnyra kapott egészestés animációs dokumentumfilmek legnépszerűbb darabjain, nem csak a rotoszkóp-látványvilág és stiláris gazdagság külső sajátosságai kötik szoros csoportba őket, de választott témájuk, a huszadik század történelmének hírhedt vérengzései is, legyen szó Sabra és Shatila palesztin lakosságának lemészárlásáról (Libanoni keringő), a Gallipoli tragédiáról (Április 25.) vagy akár Charles Whitman orvlövész rémtettéről a texasi Austinban (Torony). Többről van itt szó, mint az embertelen pusztítás megmutathatatlan borzalmának szalonképesítéséről, az alkotók inkább arra használják a fényképvalóság és rajzolt képek határvidékéről választott animációs technikájukat, hogy az emlékezet és fantázia kölcsönhatását érzékeltessék vele: a tömeggyilkosság lélekformáló látványa egyfajta tudatmódosító vizuális élményként jelenik meg a vásznon, kiszínezett képein összeolvad a megtörtént esemény és a befogadó szubjektív benyomása.

Ennek fényében nem meglepő, hogy az 1975-ös angolai polgárháború borzalmairól mesélő Még egy nap élet szintén a két ábrázolási véglet, a helyszíni dokumentumfelvételek és a CGI-animáció bravúros összeolvasztásával készült. Raúl de la Fuente etno-dokufilmes és Damian Nenow lengyel animációs rendező közös filmje azonban még egy szűrőt helyez objektívjére: míg a Libanoni keringő író-rendezője személyes amnéziájának feldolgozásán keresztül számol be a vérontásról, a Torony pedig tucatnyi rettegő szemtanú beszámolójának mozaikjaiból rekonstruálja a másfél órányi lidércnyomást, a Még egy nap élet nem csupán ötvözi a két eljárást, de a főhős személyén keresztül tovább durvítja a fénytörést. A film a 20. század egyik leghíresebb háborús újságírója, a lengyel Ryszard Kapu¶ciński művét adaptálja: a magyarul Golyózáporban Angolában címen megjelent kötet három fejezetben (a portugál távozás Luandából; frontjelentések; Luanda ostroma) beszél a szerző erősen szubjektív élményeiről a népi demokratikus MPLA (valamint kubai segítői) és a Nyugatról pénzelt FNLA gerillacsapatok (plusz a dél-afrikai hadsereg) között dúló háborúban, amely a szerző meggyőződése ellenére nem annyira a függetlenségről, mint inkább a világpolitikai függés megválasztásáról szólt.

A Fuente-Nenow páros tíz éven át készült filmje nem titkolja, hogy a történelmi események helyett jóval inkább Kapu¶ciński személyéről, a benne lezajló változás bemutatásáról szól: ahogy egy pártatlan, objektív újságíró a látottaktól lázas hittel lobogó szépíróvá alakul. Ennek a drámai hatásfokozásnak rendeli alá magát az adaptálást is, amely nem igazán követi a könyv (eleve igen látomásos módon leírt) eseményeit, inkább egy onirikus akciófilm-sztorit kerekít belőlük, egyetlen izgalmas utazással a heroikus Farrasco ezredes és maroknyi katonája által védett Pereira de Eçába, fiktív kalandokkal, sivatagi rajtaütéstől golyózáporos kitörésig a körülzárt helyőrségből (valamint egy túlhangsúlyozott határidő-dramaturgiával) – ezt a műfaji túlzásokkal telepakolt múltbeli szálat ellenpontozzák a jelen dokumentumfilm-jelenetei, amelyekben a hajdani szereplők elevenítik fel emlékeiket az íróról (és mellesleg a háborúról). A rendezőpáros szerencsére számos ponton jelzi, hogy a film háromnegyedét alkotó animációs szál a szerzőiség és műfajiság prizmáin áttört mese, nem tényszerű tudósítás – élen a hős Carlotáról szóló epizóddal, ahol egyetlen huszárvágással összefoglalják Kapu¶ciński másfél oldalas leírását arról, hogyan varázsolta a tudósítók férfitekintete ezt a fekete katonalányt holmi Pam Grier-Che Guevarává, egyszerűen egymásra vágva a dögös blaxploitation-hősnővé rajzolt Carlotát és az utolsó róla készült fotó tárgyilagos portréját.

Más esetben talán kínos lenne ennyiféle fikciót pakolni egy népirtással felérő polgárháború dokumentumfilmjébe, ám ezúttal a főhős Kapu¶ciński egész életművével igazolja a választott szemléletmódot: hasonlóan az „új újságírás” fénykorában elhíresült más haditudósítókhoz, mint Michael Herr (Jelentések) vagy Tiziano Terzani (Leopárdbőr), Kapu¶ciński is fontosabbnak tartotta az eseményekben rejlő igazság irodalmi megragadását a pontos és hiteles tudósításoknál (lásd legismertebb művét, a Hailé Szelasszié bukásáról szóló Császárt, ahol az etióp udvar tagjainak pazar nyelvezetű, képzeletbeli beszámolóiban meséli el az utolsó hónapok krónikáját). A Még egy nap élet magával ragadó képsorai és gépfegyver-sorozatokat idéző jelenetei híven fogalmazzák meg ezt a mágikus dokumentarizmust, mindazt a félelmet és reszketést Angolában, amelynek egyetlen lehetséges kifejezésmódját a delírium jelenti.

 

MÉG EGY NAP ÉLET (Another Day of Life) – spanyol-lengyel, 2018. Rendezte és írta: Raúl de la Fuente és Damien Nenow, Ryszard Kapu¶ciński könyvéből. Kép: Gorka Gomez Andreu. Zene: Mikel Salas. Gyártó: Platige Images / Kanaki Films. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 84 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/02 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13977