KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Takács Ferenc: Hibaigazítás
• Takács Ferenc: Stanley Kramer (1913–2001)

• György Péter: A Titanic kora Hatalom és szabadság
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Vonzások és változások Berlin
• Kriston László: Ők is forrón szeretik
• N. N.: Az 51. Berlini Filmfesztivál díjai
• Vágvölgyi B. András: Walkürök panasza Új német filmek
• Földényi F. László: Torz siker Marlene-imázs
• Nánay Bence: Az elbeszélés romjai A Straub–Huillet filmek
• Fáber András: Aranyborjút imádni Beszélgetés Jean-Marie Straubbal és Danièle Huillet-vel

• Karátson Gábor: Kicsit ásnak, nem röpülnek Szelek szárnyán
• Báron György: Kamera, csadorban Új iráni filmek
MAGYAR MŰHELY
• Zachar Balázs: A vágás joga Filmtörvényen kívül

• Beregi Tamás: A Gulliver-szindróma Törpék és óriások
• Ádám Péter: Tizenegy dollár Billy Wilder
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Pop-kelet Cottbus
KÖNYV
• Kelecsényi László: Osztott képmező Csala Károly – Fazekas Eszter: A fény festője – Koltai Lajos operatőr
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Élni a tutiban I love Budapest
• Galambos Attila: Egy ország álma Feri és az édes élet
• Reményi József Tamás: Dalkor Cseh Tamás film
• Varró Attila: Yakuza Smaragdvárosban Fivér
• Pápai Zsolt: A saját bőrén érzi Memento
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Ízlés dolga
• Bikácsy Gergely: Baise-moi
• Bori Erzsébet: Bíbor folyók
• Tamás Amaryllis: Jónás és Lilla
• Pápai Zsolt: Ellenség a kapuknál
• Tóth András György: Kirikou és a boszorkány
• Zsidai Péter: Tizenhárom nap – az idegháború
• Hungler Tímea: Beépített szépség
• Kovács Marcell: Rossz álmok
• Korcsog Balázs: Blair Witch 2
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Utánpótlás

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Papírmozi

Franciaország sötét oldala

Papírmozi

Kránicz Bence

„Tisztelt esküdtek, kérem, vizsgálják meg a vádlott lelkét! Én belenéztem, és nem találtam semmit.” A vérszomjasnak mutatkozó ügyész nyilatkozik így Meursault-ról, Albert Camus Az idegenjének főhőséről, de az idézet forrása Jacques Ferrandez képregényadaptációja. Az idegen valóban kultikus mű, olyannyira, hogy ma már könnyű is alábecsülni kultuszának egykori jelentőségét. A magyar kiadásban a 2016-os újrafordításig A közöny címen ismert regény kulcsműve volt azoknak a negyvenes-ötvenes évekbeli francia eszmetörténeti folyamatoknak, amelyek filozófiát, szellemi karaktert adtak egy nemzedék közérzetének, hatékonyan előkészítve az 1968-ban csúcsosódó életmód-forradalmat.

A képregényváltozatot 2013-ban elkészítő, a Camus-életművet A vendég és Az első ember adaptációival is felszínen tartó Ferrandez nem akarja a regénnyel párhuzamosan kiforró filozófiai áramlatok tükrében, az egzisztencializmus illusztrációjaként bemutatni az alapművet – igaz, az egyik epizodista feltűnően hasonlít Sartre-ra. Ugyancsak tartózkodik attól, hogy a regényen túlmutató társadalmi változások irányából értelmezze Az idegent. Ferrandezt a regény egyszerűsége, dísztelensége inspirálta: egy gyilkossá váló ember története, akinek szeretettelensége, bűnbe esése és saját halálos ítélete egyformán „természetes” – a szót és az érzületet a Camus programját részben folytató Kertész Imre Sorstalanságából kölcsönöztem. A kérdés az, mit tud kezdeni a képi ábrázolás kényszerével dolgozó művész azzal a regényhőssel, aki következetesen el van rejtve az olvasó elől. Nemcsak érzelmileg marad távol: ő maga az ember, aki ott se volt. Ferrandez megmutatja Meursault-t, így műve óhatatlanul konvencionálisabbá válik az eredetinél. A kevés arcvonással felépített, szándékosan sematikus alakok viszont híven visszaadják az alapmű ridegségét, miközben a tágas, letisztult kompozíciók és a szikrázóan világos színek egyetemes harmóniát kölcsönöznek az embertelenségnek, vagy inkább az emberi ürességnek. És Ferrandeznél is erőteljes marad a regény delejező zárlata, benne Meursault himnikus, zavarbaejtő monológjával. Az idegen színvonalas, átgondolt adaptáció: képregényként nem remekmű, de képes felidézni, Camus karcsú regénye miért különleges.

Ha a Camus-klasszikus előkészítője, úgy Jodorowsky és Moebius Incalja megkésett folytatása volt a 68-as földindulásnak. A fényes Incal alcímű, eredetileg 1982-ben megjelent kötetben tovább gazdagodik az a tudományos-fantasztikus világ, amelynek részletgazdag megfestése nyilvánvalóan fontosabb volt Jodorowsky számára, mint a hagyományos történetmesélés. Dekadens, hanyatló űrbirodalomban járunk, ahol az elnyomottak felkelése az élveteg uralkodó osztály számára nem több kivetítőn szemlélt valóságshownál, és ahol a folytonosan menekülő főhős, John Difool rendre új szabályokhoz és új üldözőkhöz kénytelen igazodni. A technopapok után most egy metabáró vadászik rá, a címbeli varázstárgy viszont olyan felmérhetetlen hatalmat biztosít neki, amiről nem is álmodhatott. Akinek gőze sincs, mit jelent az előbbi mondat, ne bánkódjon: Moebius egyszerre aprólékos és nagyvonalú rajzainak sodrása lehetővé teszi, hogy ha érteni nem is, élvezni könnyű legyen az Incalt.

Difoolhoz hasonlóan sötét bugyrokba merül alá Blacksad, a hard-boiled kandúr is, az ő esetében viszont ez nem meglepetés. A csupa állatkarakterrel benépesített noirsorozat előző részében konkrét közéleti események – a rettegés a kommunistáktól, a balos művészek ellehetetlenítése – adták a bűnügyi történet hátterét, most viszont fontosabb az új helyszín, New Orleans sajátos atmoszférájának megidézése. Blacksad egy dúsgazdag, ám haldokló lemezkiadó fogadott fiát akarja megtalálni, de úgy tűnik, megbízóján és rajta kívül senki nem szeretné, ha a drogfüggő őstehetség előkerülne. A nyomozás valójában egyszerűbbnek bizonyul, mint valaha, a főhős egy éjszaka leforgása alatt megoldja az ügyet. Az alkotók inkább a kolorlokál érzékletes megteremtésére ügyeltek, stílusérzékük pedig továbbra is kifogástalan: a történet zaklatott ritmusa remekül illik a pezsgő zenei színtérhez.

 

Jacques Ferrandez: Az idegen. Színes, keményfedeles, 136 oldal. Kiadó: Athenaeum.

Alejandro Jodorowsky – Moebius: Incal 2. – A fényes Incal. Színes, keményfedeles, 48 oldal. Kiadó: Pesti Könyv.

Juan Díaz Canales – Juanjo Guarnido: Blacksad – Néma pokol. Színes, keményfedeles, 56 oldal. Kiadó: Pesti Könyv

 



A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/08 64-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13761