KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/április
KRÓNIKA
• N. N.: A 32., Millenniumi Magyar Filmszemle díjai
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Gengszterek és angyalok Játékfilmek
• Bikácsy Gergely: Kamasz Budától kamasz-Debrecenig Elsőfilmesek
• Stőhr Lóránt: Még csak húsz százalékon égünk Beszélgetés Hajdu Szabolccsal, Mundruczó Kornéllal és Török Ferenccel
• Muhi Klára: Kézigránát, levélbomba, szelíd Apokalipszis Kisjátékfilmek
• Ormos Mária: Hű filmemlékezet Dokumentumfilmek
• Gelencsér Gábor: Költött valóság A dokumentarista módszer

• Forgách András: Túl közel a távolsághoz Szerelemre hangolva
• Turcsányi Sándor: Mozi a téren Cseh hullámok
• Dániel Ferenc: Švejkelés Rudolf Hrušínský-sorozat
• Bori Erzsébet: Hátranézet Új orosz filmek
• Trosin Alekszandr: Galivúd Orosz filmtörvény
• Schubert Gusztáv: A detektívek bűne Rekviem a film noirért
MÉDIA
• Kömlődi Ferenc: Digitális felforgatás Média-stratégiák és a harmadik út

• Takács Ferenc: Angol dada Monty Python Repülő Cirkusza
KRITIKA
• Varga Balázs: Rend nélkül Anarchisták
LÁTTUK MÉG
• Glauziusz Tamás: Harry csak jót akar
• Varró Attila: Ó, testvér, merre visz utad?
• Ádám Péter: Csokoládé
• Korcsog Balázs: Taxi 2
• Csont András: Fedezd fel Forrestert!
• Elek Kálmán: Sátánka
• Köves Gábor: Túszharc
• Harmat György: Férfibecsület
• Kézai Krisztina: Majdnem híres
• de Châtel Andrea: Mi kell a nőnek?
• Hungler Tímea: Bagger Vance legendája
• Tamás Amaryllis: Az ezredes úrnak nincs, aki írjon
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Riki-tiki tévé

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Testvérem egyedüli gyerek

Vajda Judit

Mio fratello e figlio unico – olasz-francia, 2007. Rendezte: Daniele Luchetti. Írta: Antonio Pennacchi regényéből Daniele Luchetti. Kép: Claudio Collepiccolo. Zene: Franco Piersanti. Szereplők: Elio Germano (Accio), Riccardo Scamarcio (Manrico), Angela Finocchiaro (Benassi), Luca Zingaretti (Mario), Anna Bonaiuto (Bella). Gyártó: Cattleya / Babe Film. Forgalmazó: Cirkófilm. Feliratos. 100 perc.

 

A magyar forgalmazó stílszerűen 1968 negyvenedik évfordulójának évében mutatja be A testvérem egyedüli gyerek című olasz filmet, melyben két fivér sorsa jelenik meg a történelem, politika, pártok, csoportok, ideológiák és izmusok viharában a hatvanastól egészen a hetvenes évekig.

Daniele Luchetti művének főhőse a megdöbbentően szép arcú báty, a kommunista Manrico és a csetlő-botló, kelekótya kisembert megjelenítő jópofa öcs, Accio; a hangsúly azonban az utóbbira esik, aki egy idő után teljes mértékben át is veszi a központi szerepet. A fiú – akit kiskamasz kora elején ismerünk meg – „világnézetbeli pályafutását” egy egyházi iskolában kezdi, majd onnan kiszakadva fasiszta eszmékhez húzza a szíve, hogy később még tovább kalandozzon...

Luchetti (aki A testvérem egyedüli gyerek előtt hamisítatlan olasz komédiát rendezett Görög nyaralás olasz módra címmel) drámájában fényes szelek helyett új idők új szelei fújnak, a rendező kevés politikával és sok érzelemmel, kicsit csúfolódva mutatja be, hogy az ideológiai elkötelezettségek és választások hátterében elsősorban magánéleti döntések, nagyon is személyes emberi, nem pedig politikai vonzalmak álltak (és állnak). Ugyanakkor mivel Olaszországban mélyen gyökerező hagyománya van mind a fasizmusnak, mind a kommunizmusnak, az Antonio Pennacchi igen kifejező című regényén (Il fasciocomunista) alapuló nosztalgikus visszatekintésbe nem nehéz belelátni magát Olaszországot, az olasz lelket, az egész XX. századi olasz történelmet sem.

A film további erénye a kisvárosi környezet, a hétköznapi helyszínek ábrázolásában megjelenő kisrealista megközelítés és a drámai történések ellenére is érvényesülő játékosság (a cselekményből adódó humoros fordulatok mellett ezt főként a fiatal, kezdő, illetve a tapasztalt színészek természetes játéka táplálja). A címével Rino Gaetano, a hetvenes években népszerű olasz táncdalénekes dala előtt tisztelgő A testvérem egyedüli gyerek így anélkül lesz könnyed, hogy felszínessé válna, de azért nem megy olyan mélyre, hogy fájjon.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/05 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9452