KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/április
KRÓNIKA
• N. N.: A 32., Millenniumi Magyar Filmszemle díjai
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Gengszterek és angyalok Játékfilmek
• Bikácsy Gergely: Kamasz Budától kamasz-Debrecenig Elsőfilmesek
• Stőhr Lóránt: Még csak húsz százalékon égünk Beszélgetés Hajdu Szabolccsal, Mundruczó Kornéllal és Török Ferenccel
• Muhi Klára: Kézigránát, levélbomba, szelíd Apokalipszis Kisjátékfilmek
• Ormos Mária: Hű filmemlékezet Dokumentumfilmek
• Gelencsér Gábor: Költött valóság A dokumentarista módszer

• Forgách András: Túl közel a távolsághoz Szerelemre hangolva
• Turcsányi Sándor: Mozi a téren Cseh hullámok
• Dániel Ferenc: Švejkelés Rudolf Hrušínský-sorozat
• Bori Erzsébet: Hátranézet Új orosz filmek
• Trosin Alekszandr: Galivúd Orosz filmtörvény
• Schubert Gusztáv: A detektívek bűne Rekviem a film noirért
MÉDIA
• Kömlődi Ferenc: Digitális felforgatás Média-stratégiák és a harmadik út

• Takács Ferenc: Angol dada Monty Python Repülő Cirkusza
KRITIKA
• Varga Balázs: Rend nélkül Anarchisták
LÁTTUK MÉG
• Glauziusz Tamás: Harry csak jót akar
• Varró Attila: Ó, testvér, merre visz utad?
• Ádám Péter: Csokoládé
• Korcsog Balázs: Taxi 2
• Csont András: Fedezd fel Forrestert!
• Elek Kálmán: Sátánka
• Köves Gábor: Túszharc
• Harmat György: Férfibecsület
• Kézai Krisztina: Majdnem híres
• de Châtel Andrea: Mi kell a nőnek?
• Hungler Tímea: Bagger Vance legendája
• Tamás Amaryllis: Az ezredes úrnak nincs, aki írjon
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Riki-tiki tévé

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A láthatatlanok

Fekete Tamás

Les invisibles – francia, 2018. Rendezte: Louis-Julien Petit. Írta: Claire Lajeunie regényéből Marion Doussot. Kép: David Chambille. Zene: Laurent Perez Del Mar. Szereplők: Sarah Suco (Julie), Corinne Masiero (Manu), Audrey Lamy (Audrey), Déborah Lukumuena (Angélique), Noémie Lvovsky (Hélène). Gyártó: Elemiah / Apollo Films. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 102 perc.

 

Új taggal bővült a társadalmilag érzékeny rendezők nem túl népes, ám annál elkötelezettebb és elszántabb tábora: harmadik – 2018-as, ám hozzánk csak most, több mint egy év késéssel eljutott – játékfilmjével Louis-Julien Petit is biztosította helyét a szociális kérdések iránt elhivatott művészek között. Az A láthatatlanok már címében is határozott kiállás: a moziterem sötétjében azoknak a körvonalait kívánja kiemelni, akik létezéséről a többség vagy tudomást sem vesz, vagy velük találkozván inkább elővigyázatosan eltakarja a szemét. Az éjjeli menedékhelyek mindennek és mindenkinek kiszolgáltatott lakóit, akiknek egy határozat értelmében sürgősen ki kell költözniük eddigi szálláshelyükről, valamint azokat az önfeláldozó szociális munkásokat, akik mindent megtesznek, hogy pártfogoltjaik feje fölé valahogy tető szerezzenek. A láttatáshoz pedig még nagyobb fényerőséget használ, egyfelől azáltal, hogy a legtöbb szerepet amatőr, a hajléktalanságot valóban megélő nő alakítja, sőt, néhányuk saját élettörténete is visszaköszön, mint a férje megöléséért börtönben ülő Adolpha Van Meerhaeghe esetében. Másrészről pedig - némileg keserűen ellenpontozva - azzal, hogy a filmbéli figurák mindegyike egy-egy csodált és közismert híresség nevével jelenik meg – Edith Piaftól Cicciolináig.
A dühös hangnem ellenére Petit filmje csak jelzésszerűen mutatja be a kudarcosan és hasznavehetetlenül működő ellátórendszert (ellentétben Ken Loach harcos kiáltványaival). Sokkal erősebb a törésvonal az elszánt és erős nők és a – jobb esetben csupán tétova, rosszabb esetben értetlen, sőt ellenséges – férfiak, illetve az együtt mozduló közösség és az azt hátrahagyó, függetlenedni kívánó hősnő között – nem véletlen, hogy a renitens Julie-t egy másfajta játékmódot képviselő, profi színészre, Sarah Sucóra bízta a teljes természetességet képviselő amatőrök között.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/04 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14507