KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/április
KRÓNIKA
• N. N.: A 32., Millenniumi Magyar Filmszemle díjai
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Gengszterek és angyalok Játékfilmek
• Bikácsy Gergely: Kamasz Budától kamasz-Debrecenig Elsőfilmesek
• Stőhr Lóránt: Még csak húsz százalékon égünk Beszélgetés Hajdu Szabolccsal, Mundruczó Kornéllal és Török Ferenccel
• Muhi Klára: Kézigránát, levélbomba, szelíd Apokalipszis Kisjátékfilmek
• Ormos Mária: Hű filmemlékezet Dokumentumfilmek
• Gelencsér Gábor: Költött valóság A dokumentarista módszer

• Forgách András: Túl közel a távolsághoz Szerelemre hangolva
• Turcsányi Sándor: Mozi a téren Cseh hullámok
• Dániel Ferenc: Švejkelés Rudolf Hrušínský-sorozat
• Bori Erzsébet: Hátranézet Új orosz filmek
• Trosin Alekszandr: Galivúd Orosz filmtörvény
• Schubert Gusztáv: A detektívek bűne Rekviem a film noirért
MÉDIA
• Kömlődi Ferenc: Digitális felforgatás Média-stratégiák és a harmadik út

• Takács Ferenc: Angol dada Monty Python Repülő Cirkusza
KRITIKA
• Varga Balázs: Rend nélkül Anarchisták
LÁTTUK MÉG
• Glauziusz Tamás: Harry csak jót akar
• Varró Attila: Ó, testvér, merre visz utad?
• Ádám Péter: Csokoládé
• Korcsog Balázs: Taxi 2
• Csont András: Fedezd fel Forrestert!
• Elek Kálmán: Sátánka
• Köves Gábor: Túszharc
• Harmat György: Férfibecsület
• Kézai Krisztina: Majdnem híres
• de Châtel Andrea: Mi kell a nőnek?
• Hungler Tímea: Bagger Vance legendája
• Tamás Amaryllis: Az ezredes úrnak nincs, aki írjon
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Riki-tiki tévé

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Pardon

Roboz Gábor

Undskyld jeg forstyrrer – dán, 2012. Rendezte: Henrik Ruben Genz. Írta: Erling Jepsen regényéből Henrik Ruben Genz és Maja Jul Larsen. Kép: Sebastian Blenkov. Szereplők: Sara Hjort Ditlevsen (Helen), Nicolas Bro (Allan), Stine Stengade (Beate). Gyártó: Det Danske Filminstitut / Fine & Mellow Productions. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 90 perc.

A dán Erling Jepsen igen termékeny és sokfelé nyitott kortárs író, akinek életművéről a hazai közönség tagjai kizárólag közvetve, három filmadaptáción keresztül alkothatnak valamiféle fogalmat. A sírás művészete díjakkal megszórt moziváltozata utáni két feldolgozást (Borzasztó boldog, Pardon) egyaránt Henrik Ruben Genz forgatta. A rendezővel már szerencsésebb helyzetben vagyunk, mert bár a munkássága nagy részét lefedő tévés produkciókhoz aligha férhetünk hozzá, négy nagyjátékfilmje mind eljutott hazánkba, és ezek alapján eklektikus ízlésű alkotó portréja körvonalazódhat előttünk. A széttartó játékfilmes életmű részeit inkább csak az köti össze, hogy Genz egyértelműen kedveli a magukra maradt főhősöket, a szűk fókuszú történeteket és a hangnemkeverést, friss munkája pedig leginkább ez utóbbi vonása okán méltó igazán a figyelemre.

A film cselekményének középpontjában a huszonéves Helene áll, aki édesanyja brutális jellemzése szerint „technikai probléma” eredményeképpen született, és úgy cseperedik fel, hogy az apját nem is ismeri, az anyjánál pedig a velük élő kutya áll az első helyen. Amikor azonban Helene egy véletlennek hála összeismerkedik egy színtársulattal, felcsillan számára a lehetőség, hogy tagja legyen egy közösségnek. Az elrajzolt alaphelyzetből Genz rendhagyó fejlődéstörténetet bont ki vázlatosan kidolgozott figurákkal és váratlan fordulatokkal. Láthatóan ezúttal sem a formanyelvvel akar meglepni, hanem a még dán viszonylatban is furcsának ható hangnemkeveréssel, amiben feltehetően nagy szerepe van a családi traumák és a morbid humor (főleg a halállal való viccelődés) iránt fogékony Jepsen írói világlátásának is. A Pardon nem szól akkorát, mint a Borzasztó boldog parádés zsánerjátéka, viszont van annyira zavarba ejtő, hogy ne sorolhassuk be vállrándítással a túl jól ismert dán vígdrámák közé.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/10 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11280