KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/március
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Sinkovits Imre (1928–2001)

• Lengyel László: Szabadlegény Jancsó 80
• Vidovszky György: Jancsó, a király Beszélgetés középiskolásokkal
• Mundruczó Kornél: Állatkerti mesék Jancsó 80
• Bikácsy Gergely: Mozilidérc Mándy mozija
TELEVÍZÓ
• Schubert Gusztáv: A szépség rabjai Televízió: férfireklám
• Hammer Ferenc: Claudia Citroën Nők a tévéreklámban
• Mihancsik Zsófia: A láthatatlan kéz Beszélgetés Levendel Ádámmal
• N. N.: Az amerikai tévéreklám (1945–95)
CYBERVILÁG
• Sipos Júlia: A hálózott ember Beszélgetés Nyíri Kristóf filozófussal
• Kriston László: e-demokráci@? Paradigmaváltás Hollywoodban – 2. rész
• Kriston László: Párhuzamok Könyvszakma – Filmipar
• Kömlődi Ferenc: Gépi balettek Robotrendezők

• Beregi Tamás: Monty-montázs Angol humor
• N. N.: Monty Python repülő CD-ROM-jai
• Karafiáth Judit: A megtalált Proust Az eltűnt idő filmjei
• Ardai Zoltán: Időnk Leával A fogolynő
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A kőkori szappanopera Pordenone

• Csont András: Egy brassói Párizsban Brassaï-kiállítás
FILMZENE
• Szőnyei Tamás: Sűrített idő Beszélgetés Szemző Tiborral
KRITIKA
• Csengery Kristóf: Bartók-kenyér Gyökerek
• Gelencsér Gábor: Mértékrend Zalán Vince: Gaál István krónikája
• Varró Attila: A kép ópiuma Rekviem egy álomért
• Takács Ferenc: T-modell Dr. T és a nők
• Báron György: A Szovjetunió magányos hőse Vorosilov mesterlövésze
LÁTTUK MÉG
• Pályi András: Pan Tadeusz
• Varró Attila: Tigris és Sárkány
• Csantavéri Júlia: Malena
• Köves Gábor: Wonder Boys
• Reményi József Tamás: Betty nővér
• Ádám Péter: A meztelen Maya
• Nevelős Zoltán: Billy Elliot
• Kis Anna: Anyegin
• Strausz László: Szívörvény
• Tamás Amaryllis: A jövő kezdete
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Temetés

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Mozi-fenegyerekek

Bán Zsófia

 

Nem állíthatjuk, hogy könyvkiadóink túlságosan elkényeztetnék a film iránt érdeklődő olvasóközönséget. Miközben különböző statisztikákban gyakran büszkélkedünk az egy évre eső filmtermésünk nagyságrendjével, a könyvesboltokban ritkaságszámba mennek a filmművészettel foglalkozó munkák, így aztán örülnünk kell minden „engedménynek”, melyet a mostoha műfajnak tesz a könyvkiadás, mint most legutoljára a Mozi-fenegyerekek című könyv megjelentetésével. A mű a hollywoodi filmgyártással és annak legfiatalabb, hatfőnyi derékhadával foglalkozik.

Az itt felsorakoztatott élgárda a következő rendezőkből áll: Coppola, Lucas, DePalma, Milius, Scorsese és Spielberg. Ezt a tartalomjegyzékben szereplő névsort átböngészve, a nem szakmabeli olvasó és mozinéző csodálkozva kapja fel a fejét: a hatból kettőnek legfeljebb a nevét hallotta (ha elég jól informált), műveiket pedig az ismeretlenség homálya borítja. DePalma és Milius filmjei nem szerepelnek a hazai mozik műsorán, amit – a róluk írottak alapján – az olvasók őszintén sajnálhatnak. A hazai közönség szempontjából a könyv egyik legfőbb erénye éppen az, hogy felhívja a figyelmet ennek a két rendezőnek a létezésére, és munkáikról – legalább írásban – némi információt nyújt. (Filmforgalmazásunk fehér foltjait persze nem írásban kellene eltüntetni.) A könyv első részében a szerzőpáros a hollywoodi filmgyártás történelmi, ipari és szociológiai hátterét vázolja fel; a második részben pedig az egyes rendezők karriertörténetével foglalkoznak, főbb műveik –meglehetősen hevenyészett – elemzésének kíséretében. Ez a hevenyészettség jellemzi általában az egész könyvet; szemmel láthatóan igyekeztek minden felmerülő igényt nagyjából kielégíteni, válaszolatlanul hagyva olyan kérdéseket, amelyeket nem lett volna érdektelen alaposabban tisztázni. Például, ha behatóbban vizsgálták volna a szociológiai hátteret, több fényt deríthettek volna arra az alapvető kérdésre, miért is olyan sikeresek ezek a filmek, mitől avatja a közönség ilyen példátlan kasszasikerekké őket. Erre csupán Spielberg filmjeinek (A cápa, Harmadik típusú találkozások stb.) elemzésekor térnek ki valamivel részletesebben: itt a legnyilvánvalóbb az a háttér, ahonnan a rendező származik (a külvárosi, zöldövezeti Amerika), s amelyet minduntalan beépít filmjeibe. Közönsége nagyrészt szintén ebből a környezetből kerül ki.

Az amerikai társadalom életében a második világháború után következett be a nagy változás, amikor is kezdett kialakulni a zöldövezeti életforma, az „otthonteremtés” központi eszményével, kifejlesztve azt a jelenséget, amely „a középosztály Amerikája” néven vált ismeretessé. A mozi szerepe teljesen átalakul ebben a megváltozott társadalmi struktúrában; új társadalmi, gazdasági és osztályigényeket kell kielégítenie.

Az új filmes generáció, amely már ebben a zöldövezeti környezetben nőtt fel, ösztönösen ráérez e változásra, amellyel a filmgyártás régi nagyjai nemigen tudnak már mit kezdeni. Ezek a már magukban hordozott új eszmék alkotják az új amerikai film lényegét, s valószínűleg ezekben – valamint lenyűgöző technikai felkészültségükben – rejlik az ellenállhatatlan vonzerő, amely a közönséget magához bilincseli. A kötet szerzői felvázolják ugyan ezt a működési mechanizmust, de valahányszor egy kicsit mélyebbre hatolnának, gyorsan odébbállnak; csak kíváncsiságunkat csigázzák fel.

Ettől függetlenül a könyv hasznos kiindulási pontokat nyújt a tájékozódáshoz. Megtudjuk, hogy a fenegyerekek utálják a hollywoodi gépezetet, jóllehet nélküle megjelenni nem tudnak. Lenézik az új szupertrösztök embereit, akik a konkrét filmkészítéshez nem értenek, s velük szemben a hajdani filmcézárokat becsülik, akiknek egyszerre volt birtokában tudás és hatalom. Az új generáció az ő hatalmukat örökli; ezenkívül nagy tömegeknek készítenek filmet, s mivel többnyire filmfőiskolákon sajátították el a szakma alapjait, a filmtörténetet alaposan ismerik. A szerzők szerint így az új Hollywood legfontosabb jellemzőit hordozzák: tudás + hatalom = látványos siker. Filmjeiknek közös hatás- és utalásrendszere van, lévén, hogy közös filmkultúrán nevelkedtek. Az amerikai filmkészítők közül rájuk hatott legerősebben az európai film, ezen belül is leginkább a francia új hullám. (Brian DePalma például eltökélte, hogy ő lesz az „amerikai Godard”.) Kiderül, hogy ebben a közegben maga Coppola is „keresztapának” számít: minthogy neki sikerült először nagyobb hatalomra és pénzre szert tennie, jónéhány esztendőn keresztül ő volt a fenegyerekek anyagi támasza. Eltökélt szándéka volt a fiatal tehetségek felkarolása, még a külföldieké is, mint például Wim Wenders. Coppola dinasztiaalapítónak számít, ő az új filmes generáció körében kialakult véd- és dacszövetség megteremtője. „Ha ez a nemzedék megváltoztatja az amerikai filmművészetet, akkor ezért őt illeti dicsőség vagy gyalázat – kinek-kinek tetszése szerint” – idézik a szerzők John Milius szavait. Márpedig ha olyan filmekre gondolunk, mint az Apokalipszis most, A keresztapa, a Csillagok háborúja vagy a Harmadik típusú találkozások, ezek kétségtelenül olyasmit nyújtanak, ami feltehetőleg továbbra is erős hatással lesz az amerikai filmművészetre és annak   közönségére.

Hogy ez a valami konkrétabban micsoda – nos, erről lenne jó alaposabb elemzéseket olvasni.

Még egy megjegyzés – a fordításról. Egy vizuális művészettel foglalkozó írásban talán még a szokásosnál is jobban kell ügyelni a pontosságra, szabatosságra, hogy az olvasókat ne zavarja a kelleténél jobban a kényszerű áttétel. Ezért egy ilyen szövegnek különösen nem válik előnyére, ha mondatai időnként csak többszöri nekifutásra érthetők meg. Ungvári Tamás fordításában hemzsegnek a magyartalan mondatszerkezetek, az olyan hanyagságokról nem is beszélve, minthogy például a híres californiai egyetem, az UCLA neve következetesen UCIA-ként szerepel. Sok a következetlenség nevek és címek használatában is. Ebből csupán azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy még ilyen ismert és gyakorlott fordítók munkáit sem árt alaposabban lektorálni.

 

Michael PyeLinda Myles: Mozi-fenegyerekek, Hat rendező, Hollywood mai urai; Gondolat, 1983


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/07 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6392