KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Kovács András Bálint: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Szilágyi Ákos: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Balassa Péter: Zöngétlen tombolás Werckmeister harmóniák
• Hirsch Tibor: Prufrock úr szerelmes éneke Utolsó vacsora az Arabs Szürkéhez
• Bori Erzsébet: A gólya hozta Beszélgetés Gyarmathy Líviával
CYBERVILÁG
• Herpai Gergely: Interaktív hullámok A digitális kultúra két arca
• Zachar Balázs: Fordulat-szám Beszélgetés a digitális forradalomról
• Kriston László: A sz@b@dság pill@n@t@ Paradigmaváltás Hollywoodban – 1. rész
• N. N.: Internet-oldalak

• Szilágyi Ákos: Happykalipszis Brazil és más végtörténetek
SOROZATGYILKOSOK
• Hungler Tímea: Szép a rút Sorozatgyilkos-filmek
• Varró Attila: Amerikai pszeudo Amerikai psycho
KRITIKA
• Galambos Attila: Dalolva a vérpadra Táncos a sötétben
• Varga Balázs: Lelki szemek Vakvagányok
• Békés Pál: Arany országút csillogó gyémántporán Meseautó
KÖNYV
• Kelecsényi László: Úrilány identitást keres Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Sade márki játékai
• Takács Ferenc: Titus
• Köves Gábor: A sebezhetetlen
• Pápai Zsolt: A vörös bolygó
• Mátyás Péter: Számkivetett
• Vidovszky György: Ősz New Yorkban
• Strausz László: A harc mestere
• Kézai Krisztina: Hullahegyek, fenegyerek
• Hungler Tímea: Hangyák a gatyában
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bridget Jones tévéje

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A dolgok állása

Varró Attila

State of Play – amerikai, 2009. Rendezte: Kevin Macdonald. Írta: Matthew Michael Carnahan, Tony Gilroy, Billy Ray és Paul Abbott. Kép: Rodrigo Prieto. Zene: Alex Heffes. Szereplők: Ben Affleck (Stephen Collins), Russell Crowe (Cal McAffrey), Rachel McAdams (Della Frye), Robin Wright Penn (Anne Collins), Helen Mirren (Cameron Lynne), Jeff Daniels (George Fergus). Gyártó: Andel / Relativity / Studio Canal / Universal Pictures / Working Title. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Feliratos. 132 perc.

 

Ha másért nem is, csupán a terjedelmi különbségek okán sem igen készül televíziós sorozatból mozifilmes remake: a rendhagyó adaptációs stratégia darabjai inkább nevezhetők spin-offnak, amelyek mindössze a kisképernyős alapmű népszerű karaktereit veszik át egy egész estés produkció kedvéért Charlie angyalaitól Mr. Beanig. Különös módon az elmúlt évtized valamennyi kivételét Hollywoodban egy igen szűk csoport képezi: a hat részes brit bűnügyi minisorozatok. Tekintve, hogy mind a Traffik drogkartell-szériájából, az Éneklő detektív kosztümös noir-musicaljéből és a BBC elmúlt tíz évének egyik legelismertebb produkcióját jelentő State of Play veretes politikai krimijéből feszesre rántott álomgyári moziverziók számottevő szakmai és közönségsikert könyvelhettek el maguknak (ami az újrafilmek teljes táborában ritkaság), immár bizton állítható: az újrafelhasználóknak nyerő stratégiát jelent erre az igen szűk rétegre szakosodni.

Az eredeti történet alkotói az angolszász politikai filmek legbiztosabb konfliktus-kombinációjához nyúltak biztos kézzel, és az államhatalom kontra szabad sajtó párosításból kerekítettek erős tempójú, mégis intelligens (sőt a kifinomult jellemábrázolást sem elhanyagoló) tényfeltáró-sztorit – egyik főszálon egy csinos asszisztense rejtélyes balesetétől botrányba keveredő lánglelkű képviselő karrierharcával, a másikon a régi cimbora, mellesleg nagymenő politikai újságíró elszánt kutatásával a haláleset hátterében húzódó mind bonyolultabb hatalmi összeesküvés után. Az amerikai húzott verzió a Traffichoz hasonlóan teljes szálakat áldoz be gyakorlatilag feltűnés nélkül az időkeret szorításában, és a helyi viszonyokhoz igazodva gonosz hadiipari komplexumra cseréli a brit alapmű antagonistáját domborító jenki olajcéget (eképp lett Soderberghnél mexikói maffia a CIA felelősségét keményen felvető pakisztáni drogkereskedelemből) – a moziverzió legfontosabb változtatását azonban egy apró műfaji csúsztatás jelenti, ami ugyancsak kötelező elem manapság, ám a dokudrámák terén kiválóan bizonyító Kevin Macdonald (Zuhanás a csendbe, Az utolsó skót király) kudarcot vallott vele.

Feszült thrillert faragni egy eredendően tényfeltárásra építő detektívtörténetből mindössze akkor érdemes, ha találunk benne legalább egy olyan gonosz erőt, aki képes konkrét fizikai veszélyben tartani hőseinket. A BBC-sorozat alig félúton lemond erről a karakterről, hogy a drámai konfliktusokra koncentrálhasson (beleértve egy sebtében kibomló szerelmi háromszöget, amelyet MacDonald ugyancsak megtakarít), az amerikai átirat viszont kénytelen meghagyni a bérgyilkos alakját, miközben az esetlen, félbehagyott akciófinálén kívül egyetlen pluszjelenettel sem képes éreztetni fenyegető jelenlétét – egyszerűen csak előrántja a végén a nyulat a kalapból, akár egy szórakozott bűvész kifelé menet a színpadról. A politikai bűnfilmek amerikai fénykorát jelentő hetvenes években még nem féltek a tiszta, egyszerű oknyomozás intellektuális örömeitől és emberi drámáitól (lásd az Elnök emberei vagy a Serpico példáját), mára úgy tűnik, ez a nemes küldetéstudat megmaradt az angolok privilégiumának.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/06 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9798