KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Kovács András Bálint: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Szilágyi Ákos: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Balassa Péter: Zöngétlen tombolás Werckmeister harmóniák
• Hirsch Tibor: Prufrock úr szerelmes éneke Utolsó vacsora az Arabs Szürkéhez
• Bori Erzsébet: A gólya hozta Beszélgetés Gyarmathy Líviával
CYBERVILÁG
• Herpai Gergely: Interaktív hullámok A digitális kultúra két arca
• Zachar Balázs: Fordulat-szám Beszélgetés a digitális forradalomról
• Kriston László: A sz@b@dság pill@n@t@ Paradigmaváltás Hollywoodban – 1. rész
• N. N.: Internet-oldalak

• Szilágyi Ákos: Happykalipszis Brazil és más végtörténetek
SOROZATGYILKOSOK
• Hungler Tímea: Szép a rút Sorozatgyilkos-filmek
• Varró Attila: Amerikai pszeudo Amerikai psycho
KRITIKA
• Galambos Attila: Dalolva a vérpadra Táncos a sötétben
• Varga Balázs: Lelki szemek Vakvagányok
• Békés Pál: Arany országút csillogó gyémántporán Meseautó
KÖNYV
• Kelecsényi László: Úrilány identitást keres Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Sade márki játékai
• Takács Ferenc: Titus
• Köves Gábor: A sebezhetetlen
• Pápai Zsolt: A vörös bolygó
• Mátyás Péter: Számkivetett
• Vidovszky György: Ősz New Yorkban
• Strausz László: A harc mestere
• Kézai Krisztina: Hullahegyek, fenegyerek
• Hungler Tímea: Hangyák a gatyában
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bridget Jones tévéje

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Grindhouse

Henry Paris: Misty Beethoven feltárása

Varró Attila

Opening of Misty Beethoven, 1975

 

Az amerikai film legfontosabb pornó-auteurje, Henry Paris éppúgy a softcore erotikából váltott keményebb műfajba a 70-es évek nyitányán, miként a műveit bemutató grindhouse mozik is nagyrészt korábbi sztriptíz-színházakban vertek tanyát. Az eredetileg Radley Metzger névre hallgató rendező a Woodstock-érában míves európai koprodukcióival a szexfilm Viscontijaként vált ismertté – pár esztendővel és remekművel háta mögött azonban már közelebb járt a „tripla X-es Altman” megtisztelő címéhez.

A Misty Beethoven feltárásában minden megtalálható, ami naggyá tette Új-Hollywood elsőgenerációs szerzőit. Revizionista Pygmalion-átirata, amelyben egy pökhendi szexológus-zseni (Jamie Gillis, a hardcore-filmek Cary Grantja) pár hét alatt luxuskéjnőt farag egy húszdolláros párizsi utcalányból, a korszak fércmunkái körében oly népszerű zsánerkoktél: romantikus Hamupipőke-mese, sziporkázóan szellemes képi és nyelvi gegekkel megrakott szatíra („Az ejakuláció a nő büszkesége. – Márpedig egy nőnek néha le kell nyelnie a büszkeségét.”), mindez szabályos musical-keretbe ágyazva, ahol a táncbetétek helyét zenére komponált explicit ágyjelenetek veszik át. Paris egyfelől megőrzi Metzger-munkái irodalmi ihletét és erősen stilizált, geometrikus belső tereit (Camille 2000), ugyanakkor könnyed, improvizatív stílusával kézikamerás spontaneitást kölcsönöz csípős nyelvű szócsatának, intim hódításnak, szívszorító szakításnak vagy akár a klasszikus pornó méltán leghíresebb édeshármas-jelenetének, amelyben Misty egy felcsatolt műpénisszel anális örömöket okoz az éltes barátnőjén gimnasztikázó Hugh Heffner-alteregónak.

Noha a Misty Beethoven feltárása első blikkre leginkább az orális élvezetek himnuszának tűnik, legalább ilyen meghatározó szerepet játszik benne a szerző erőteljes vonzalma a filmes reflexiókhoz a Pigalle egyik szexmozijába helyezett expozíciózótól egészen egy lenyűgözően tükröztetett időbontásos szexjelenetig, amelyben két párhuzamos idősíkon plusz egy korábban rögzített jelmezes főpróba képsorain zajlik egyazon csábítás. Paris filmje egyszerre csatakos sexploitation, az esőköpenyes közönség My Fair Lady-je, és szubverzív, modern műfajremek telve keserű cinizmussal („Minden férfi bűzlik. – Akárcsak minden nő. Ez a természet legtökéletesebb egyensúlya”), abszurditással és absztrakciókkal.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/09 30-31. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9683