KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Kovács András Bálint: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Szilágyi Ákos: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Balassa Péter: Zöngétlen tombolás Werckmeister harmóniák
• Hirsch Tibor: Prufrock úr szerelmes éneke Utolsó vacsora az Arabs Szürkéhez
• Bori Erzsébet: A gólya hozta Beszélgetés Gyarmathy Líviával
CYBERVILÁG
• Herpai Gergely: Interaktív hullámok A digitális kultúra két arca
• Zachar Balázs: Fordulat-szám Beszélgetés a digitális forradalomról
• Kriston László: A sz@b@dság pill@n@t@ Paradigmaváltás Hollywoodban – 1. rész
• N. N.: Internet-oldalak

• Szilágyi Ákos: Happykalipszis Brazil és más végtörténetek
SOROZATGYILKOSOK
• Hungler Tímea: Szép a rút Sorozatgyilkos-filmek
• Varró Attila: Amerikai pszeudo Amerikai psycho
KRITIKA
• Galambos Attila: Dalolva a vérpadra Táncos a sötétben
• Varga Balázs: Lelki szemek Vakvagányok
• Békés Pál: Arany országút csillogó gyémántporán Meseautó
KÖNYV
• Kelecsényi László: Úrilány identitást keres Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Sade márki játékai
• Takács Ferenc: Titus
• Köves Gábor: A sebezhetetlen
• Pápai Zsolt: A vörös bolygó
• Mátyás Péter: Számkivetett
• Vidovszky György: Ősz New Yorkban
• Strausz László: A harc mestere
• Kézai Krisztina: Hullahegyek, fenegyerek
• Hungler Tímea: Hangyák a gatyában
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bridget Jones tévéje

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Testvérem egyedüli gyerek

Vajda Judit

Mio fratello e figlio unico – olasz-francia, 2007. Rendezte: Daniele Luchetti. Írta: Antonio Pennacchi regényéből Daniele Luchetti. Kép: Claudio Collepiccolo. Zene: Franco Piersanti. Szereplők: Elio Germano (Accio), Riccardo Scamarcio (Manrico), Angela Finocchiaro (Benassi), Luca Zingaretti (Mario), Anna Bonaiuto (Bella). Gyártó: Cattleya / Babe Film. Forgalmazó: Cirkófilm. Feliratos. 100 perc.

 

A magyar forgalmazó stílszerűen 1968 negyvenedik évfordulójának évében mutatja be A testvérem egyedüli gyerek című olasz filmet, melyben két fivér sorsa jelenik meg a történelem, politika, pártok, csoportok, ideológiák és izmusok viharában a hatvanastól egészen a hetvenes évekig.

Daniele Luchetti művének főhőse a megdöbbentően szép arcú báty, a kommunista Manrico és a csetlő-botló, kelekótya kisembert megjelenítő jópofa öcs, Accio; a hangsúly azonban az utóbbira esik, aki egy idő után teljes mértékben át is veszi a központi szerepet. A fiú – akit kiskamasz kora elején ismerünk meg – „világnézetbeli pályafutását” egy egyházi iskolában kezdi, majd onnan kiszakadva fasiszta eszmékhez húzza a szíve, hogy később még tovább kalandozzon...

Luchetti (aki A testvérem egyedüli gyerek előtt hamisítatlan olasz komédiát rendezett Görög nyaralás olasz módra címmel) drámájában fényes szelek helyett új idők új szelei fújnak, a rendező kevés politikával és sok érzelemmel, kicsit csúfolódva mutatja be, hogy az ideológiai elkötelezettségek és választások hátterében elsősorban magánéleti döntések, nagyon is személyes emberi, nem pedig politikai vonzalmak álltak (és állnak). Ugyanakkor mivel Olaszországban mélyen gyökerező hagyománya van mind a fasizmusnak, mind a kommunizmusnak, az Antonio Pennacchi igen kifejező című regényén (Il fasciocomunista) alapuló nosztalgikus visszatekintésbe nem nehéz belelátni magát Olaszországot, az olasz lelket, az egész XX. századi olasz történelmet sem.

A film további erénye a kisvárosi környezet, a hétköznapi helyszínek ábrázolásában megjelenő kisrealista megközelítés és a drámai történések ellenére is érvényesülő játékosság (a cselekményből adódó humoros fordulatok mellett ezt főként a fiatal, kezdő, illetve a tapasztalt színészek természetes játéka táplálja). A címével Rino Gaetano, a hetvenes években népszerű olasz táncdalénekes dala előtt tisztelgő A testvérem egyedüli gyerek így anélkül lesz könnyed, hogy felszínessé válna, de azért nem megy olyan mélyre, hogy fájjon.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/05 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9452