KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Kovács András Bálint: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Szilágyi Ákos: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Balassa Péter: Zöngétlen tombolás Werckmeister harmóniák
• Hirsch Tibor: Prufrock úr szerelmes éneke Utolsó vacsora az Arabs Szürkéhez
• Bori Erzsébet: A gólya hozta Beszélgetés Gyarmathy Líviával
CYBERVILÁG
• Herpai Gergely: Interaktív hullámok A digitális kultúra két arca
• Zachar Balázs: Fordulat-szám Beszélgetés a digitális forradalomról
• Kriston László: A sz@b@dság pill@n@t@ Paradigmaváltás Hollywoodban – 1. rész
• N. N.: Internet-oldalak

• Szilágyi Ákos: Happykalipszis Brazil és más végtörténetek
SOROZATGYILKOSOK
• Hungler Tímea: Szép a rút Sorozatgyilkos-filmek
• Varró Attila: Amerikai pszeudo Amerikai psycho
KRITIKA
• Galambos Attila: Dalolva a vérpadra Táncos a sötétben
• Varga Balázs: Lelki szemek Vakvagányok
• Békés Pál: Arany országút csillogó gyémántporán Meseautó
KÖNYV
• Kelecsényi László: Úrilány identitást keres Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Sade márki játékai
• Takács Ferenc: Titus
• Köves Gábor: A sebezhetetlen
• Pápai Zsolt: A vörös bolygó
• Mátyás Péter: Számkivetett
• Vidovszky György: Ősz New Yorkban
• Strausz László: A harc mestere
• Kézai Krisztina: Hullahegyek, fenegyerek
• Hungler Tímea: Hangyák a gatyában
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bridget Jones tévéje

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az ördög Pradát visel

Köves Gábor

The Devil Wears Prada – amerikai, 2006. Rendezte: David Frankel. Írta: Lauren Weisberger. Fényképezte: Florian Ballhaus. Zene: Theodore Shapiro. Szereplők: Meryl Streep (Miranda Priestly), Anne Hathaway (Andy Sachs), Emily Blunt (Emily), Stanley Tucci (Nigel). Gyártó: 20th Century Fox. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 109 perc.

 

Utoljára Robert Altman élcelődött egy kiadósat a divatipar állatkertjének nagyragadozóin – a csodás ruhakölteményekbe csomagolt, felpuffadt egókon és a nyomukba loholó kiterjedten sleppen –, a mester vitriolos humora és ráérős elbeszélő-technikája azonban a Vogue-előfizetők többségét távol tartotta a moziktól. Altmannal ellentétben jelen vígjáték készítői mindazok jelenlétére igényt tartanak, akik ugyanolyan vallásos áhítattal ragaszkodnak kedvenc divattervezőjükhöz, mint a megszokott filmes sztereotípiákhoz. Az ördög Pradát visel szolgáltatásai között ez is, az is helyet kapott: pazar rongyokból és affektáló rongyrázókból éppúgy kijut, mint a kulisszák mögötti csörték tanulságaiból és a gyilkos mosolyok mögötti emberi drámákból. Egy fiktív, de a valódi helyszínekre nyilvánvalóan a legapróbb részletekig hasonlító szerkesztőségben, New York vezető divatmagazinjának boszorkánykonyhájában járunk. A házszabályok igen egyszerűek, hiszen csak egyetlen szabály létezik: a ház úrnőjének mindig és mindenben igaza van. Az ajtónállójától a vezető tervezőig mindenki úgy táncol, ahogy a rettegett főszerkesztő asszony (Meryl Streep példamutatóan fegyelmezett vígjátéki alakítása) fütyül, egyedül a ranglétra legalsó fokán mutatkozik némi értetlenség az újonnan felvett gyakornok részéről. A szokásos ügymenet szerint a komédia elsősorban a tapasztalatlan ifjú hölgy megpróbáltatásaiból táplálkozik, míg a dráma abból a felismerésből, hogy még egy olyan rátermett és jóravaló kislány, mint amilyen a mi Andynk (Anne Hathaway korrekt helytállása) sem lehet egyszerre két helyen. S mivel egy nap a gyertyafényes születésnapi vacsorára is késve sikerül csak befutnia (mire beesik az ajtón, már a gyertyák is csonkig égtek), nemcsak a párkapcsolatnak, de a vígjátéknak is bealkonyul, s filmünk utolsó harmadában a karrier és a családalapítás közti ellentétek veszik át a főszerepet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/10 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8832