KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Kovács András Bálint: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Szilágyi Ákos: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Balassa Péter: Zöngétlen tombolás Werckmeister harmóniák
• Hirsch Tibor: Prufrock úr szerelmes éneke Utolsó vacsora az Arabs Szürkéhez
• Bori Erzsébet: A gólya hozta Beszélgetés Gyarmathy Líviával
CYBERVILÁG
• Herpai Gergely: Interaktív hullámok A digitális kultúra két arca
• Zachar Balázs: Fordulat-szám Beszélgetés a digitális forradalomról
• Kriston László: A sz@b@dság pill@n@t@ Paradigmaváltás Hollywoodban – 1. rész
• N. N.: Internet-oldalak

• Szilágyi Ákos: Happykalipszis Brazil és más végtörténetek
SOROZATGYILKOSOK
• Hungler Tímea: Szép a rút Sorozatgyilkos-filmek
• Varró Attila: Amerikai pszeudo Amerikai psycho
KRITIKA
• Galambos Attila: Dalolva a vérpadra Táncos a sötétben
• Varga Balázs: Lelki szemek Vakvagányok
• Békés Pál: Arany országút csillogó gyémántporán Meseautó
KÖNYV
• Kelecsényi László: Úrilány identitást keres Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Sade márki játékai
• Takács Ferenc: Titus
• Köves Gábor: A sebezhetetlen
• Pápai Zsolt: A vörös bolygó
• Mátyás Péter: Számkivetett
• Vidovszky György: Ősz New Yorkban
• Strausz László: A harc mestere
• Kézai Krisztina: Hullahegyek, fenegyerek
• Hungler Tímea: Hangyák a gatyában
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bridget Jones tévéje

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Fortress

Turcsányi Sándor

Küldj egy jelet bentről: újabb anzix a rács mögül. A futószalagról ím legördül az egymilliomodik rabszállító. A többszörösen visszaeső (magyarán javíthatatlan) mozinézőnek kijár a halmazati büntetés. A végső szigor, mondhatnánk – ha nem tudnánk szinte biztosan jön ennél még sokkal rosszabb is.

Dutyidilink a jövőben, a közeljövőben játszódik. Alig húsz év múlva az Amerikai Egyesült Államokban fasizmus virágzik (ma a hülyeség). Kemény idők jönnek, földbe vájt szuper-büntetőintézetek gyűrűiben sínylődnek majd, kik megpróbálnak kibújni gyerekbeszolgáltatási kötelezettségük alól.

A vásznon látott rémségekhez három módon közeledhetünk. Irodalmiasan: a fent leírt műintézet Dante pokla. E szerint a néző már a film ötödik percétől halott, s fején szarvas-patás-szőrös, juj de csúnya filmkészítők korcsolyáznak. Rendőrtudományos módszerekkel: Minthogy ahol vagyunk, börtön, s annak mélybe rántó gyűrűi vannak; épp mint egy végbélnyílás, s mi élvezhetjük lehulló gyümölcseit. A harmadik – legjobb – közelítés a távolodás. Mert mi másra vágyni e helyt, mint a szökésre? Hosszú, piszkos, gyilkos munka, mialatt a hős elveszti hű társait. Nincs ez másként most sem. Vajon sikerül-e hőseinknek...? A leleményes és végtelenül eredeti pofák a szellőzőlerendezésen keresztül iparkodnak a szabad világ felé.

Inkább megosztom saját (ez alkalommal is prímán bevált) módszerem: mindig a sor legszélére kell jegyet venni. Majd elfelejtettem: mi a különbség Jean-Claude van Damme és Christopher Lambert, a két legutolsó börtöntöltelék között? (Christophernek még a szeme sem áll jól.)


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/12 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=622