KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Kovács András Bálint: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Szilágyi Ákos: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Balassa Péter: Zöngétlen tombolás Werckmeister harmóniák
• Hirsch Tibor: Prufrock úr szerelmes éneke Utolsó vacsora az Arabs Szürkéhez
• Bori Erzsébet: A gólya hozta Beszélgetés Gyarmathy Líviával
CYBERVILÁG
• Herpai Gergely: Interaktív hullámok A digitális kultúra két arca
• Zachar Balázs: Fordulat-szám Beszélgetés a digitális forradalomról
• Kriston László: A sz@b@dság pill@n@t@ Paradigmaváltás Hollywoodban – 1. rész
• N. N.: Internet-oldalak

• Szilágyi Ákos: Happykalipszis Brazil és más végtörténetek
SOROZATGYILKOSOK
• Hungler Tímea: Szép a rút Sorozatgyilkos-filmek
• Varró Attila: Amerikai pszeudo Amerikai psycho
KRITIKA
• Galambos Attila: Dalolva a vérpadra Táncos a sötétben
• Varga Balázs: Lelki szemek Vakvagányok
• Békés Pál: Arany országút csillogó gyémántporán Meseautó
KÖNYV
• Kelecsényi László: Úrilány identitást keres Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Sade márki játékai
• Takács Ferenc: Titus
• Köves Gábor: A sebezhetetlen
• Pápai Zsolt: A vörös bolygó
• Mátyás Péter: Számkivetett
• Vidovszky György: Ősz New Yorkban
• Strausz László: A harc mestere
• Kézai Krisztina: Hullahegyek, fenegyerek
• Hungler Tímea: Hangyák a gatyában
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bridget Jones tévéje

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nászéjszaka kísértetekkel

Torma Tamás

 

Gondolom, hangulati bevezetőül – és némileg a film jellemzéseképpen – elöljáróban nem árt megjegyezni; sem kísértetek, sem nászéjszaka nem szerepelnek benne. Utóbbira már csak azért sem kerülhet sor, mert főhősünk és túlkoros arája egyfolytában idegesítő rokonokkal és valami farkasemberrel viaskodnak. Természetesen ódon kastélyban, bizonyos Stormville nevű helyen. A dupla fenekű helyzetkomikumra az adott volna okot, hogy a manhattani rádió Rémszínházából érkeztek oda, előlegezett bizalmunk azonban már akkor elszáll, amikor Gene Wilder mindenáron félelmetesnek akar látszani.

Gene Wilder az író, Gene Wilder a rendező, Gene Wilder a felvevőgép előtt – csodálom, hogy az amerikai komikus nem tanult az Ifjú Frankenstein néhány éwel korábbi kudarcából. Igaz, rég elmúltak azok az idők, amikor Ionesco Orrszarvújában vagy Woody Allen Amit tudni akarsz a szexről... című filmjében játszott – neve lassan riasztani, nem pedig vonzani fogja a jobbérzésű mozinézőket. A Nászéjszaka kísértetekkel is az egy poénért minden logikai bakugrásra képes vígjátékok szellemében született, a bonyolultabbnak nevezhető pillanatok a színészek grimaszaira vannak bízva; az állandó jelzőkkel illethető egydimenziós szerepeket (úgy mint Buta Tehén, Rigolyás Inas vagy a Főhős Sármosan Pikírt Barátnője) effajta filmekből ismert arcok játsszák az elvárhatónál semmivel sem jobban. Időnként az volt az érzésem, hogy Telepódiumot látok, ahol a Vidám Színpad színészei mar-háskodnak, mindenki hozza a tőle megszokott figurákat, a szerep valójában mellékes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/02 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5318