KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Kovács András Bálint: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Szilágyi Ákos: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Balassa Péter: Zöngétlen tombolás Werckmeister harmóniák
• Hirsch Tibor: Prufrock úr szerelmes éneke Utolsó vacsora az Arabs Szürkéhez
• Bori Erzsébet: A gólya hozta Beszélgetés Gyarmathy Líviával
CYBERVILÁG
• Herpai Gergely: Interaktív hullámok A digitális kultúra két arca
• Zachar Balázs: Fordulat-szám Beszélgetés a digitális forradalomról
• Kriston László: A sz@b@dság pill@n@t@ Paradigmaváltás Hollywoodban – 1. rész
• N. N.: Internet-oldalak

• Szilágyi Ákos: Happykalipszis Brazil és más végtörténetek
SOROZATGYILKOSOK
• Hungler Tímea: Szép a rút Sorozatgyilkos-filmek
• Varró Attila: Amerikai pszeudo Amerikai psycho
KRITIKA
• Galambos Attila: Dalolva a vérpadra Táncos a sötétben
• Varga Balázs: Lelki szemek Vakvagányok
• Békés Pál: Arany országút csillogó gyémántporán Meseautó
KÖNYV
• Kelecsényi László: Úrilány identitást keres Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Sade márki játékai
• Takács Ferenc: Titus
• Köves Gábor: A sebezhetetlen
• Pápai Zsolt: A vörös bolygó
• Mátyás Péter: Számkivetett
• Vidovszky György: Ősz New Yorkban
• Strausz László: A harc mestere
• Kézai Krisztina: Hullahegyek, fenegyerek
• Hungler Tímea: Hangyák a gatyában
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bridget Jones tévéje

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A part

Pápai Zsolt

 

Három évvel ezelőtt Danny Boyle Skóciából indulva üstökösként hasított át az óceán felett, viszont röppályája végén fénye vesztett erejéből, s mostanra alig világol: ha nem zarándokol vissza mielőbb az óhazába, a sokat ígérő, de be nem teljesedett kezdet darabjai (Sekély sírhant, Trainspotting) maradnak főművei.

Új filmje a bevált recept szerint készült, Boyle egy bestsellert igyekezett a maga nyelvére formálni. Alex Garland közelmúltban publikált első könyve, az előttem érthetetlen okból körülrajongott és díjakkal kaserolt A Part hatalmas ambícióval és csekély talentummal megírt, kalandok nélküli kalandregény a megtalált, majd elvesztett, nagybetűs Édenről. A tájföldi sziget egzotikus díszletei között játszódó történet bizonyos kritikusai szerint „pszichedelikus utazás” a sötétség mélyén; én nem látok benne mást, mint egy Defoe és Joseph Conrad klasszikusaitól, továbbá Nicolas Roeg és Francis Coppola idevágó filmjeitől megigézett egynapéltű tehetségnek belső monológok közhelyeibe ágyazott fantáziálását arról, ahogy ő ifjúsága virágjában, a haverokkal közös füvezések alkalmával elképzelte Robinson szigetét.

Ez az alapanyag, ha másra nem is volt jó, ahhoz lehetőséget kínált, hogy Az élet sója kisiklása után Danny Boyle visszataláljon igazi témájához, annak ábrázolásához, miként szabadulnak el a garázdálkodni vágyó ösztönök egy belülről magára zárt közösségben. Ennek fényében több mint különös, hogy A Part alkotójának legkevésbé személyes mozija: mintha a rendező (netán a producer) úgy döntött volna, Leonardo DiCaprio profilja és csupasz felsőteste, illetve a festői szépségű miliő pazar flórája és faunája elég ahhoz, hogy pótolja a Boyle korábbi filmjeiben megszokott, ragyogó vizuális leleményeket. Itt utóbbiakból néhány ha akad, s tovább rontja a mérleget az áttételek nélküli, gyakran szó szerinti idézetek tömege: ahogy már a regényben, az Apokalipszis, most vagy a Peter Brook-féle A Legyek Ura itt is számos jelenetben kísért, amorózó hősünk és partnernője kék lagúnabéli duettje pedig a Rómeó és Júlia (!) medence-szekvenciáját juttatja eszembe. A lendületes vágóképek és a húzós soundtrack mellett sajnos alig valami emlékeztet a rendező Angliában forgatott munkáira.

A Part a Trainspotting-rajongók kemény magja számára egész biztos csalódás, igaz, a film felülüti a hollywoodi átlagot. De Danny Boyle-tól azért ennél többet várnánk. Még akkor is, ha egyre kevesebbet ígér.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2907