KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Kovács András Bálint: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Szilágyi Ákos: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Balassa Péter: Zöngétlen tombolás Werckmeister harmóniák
• Hirsch Tibor: Prufrock úr szerelmes éneke Utolsó vacsora az Arabs Szürkéhez
• Bori Erzsébet: A gólya hozta Beszélgetés Gyarmathy Líviával
CYBERVILÁG
• Herpai Gergely: Interaktív hullámok A digitális kultúra két arca
• Zachar Balázs: Fordulat-szám Beszélgetés a digitális forradalomról
• Kriston László: A sz@b@dság pill@n@t@ Paradigmaváltás Hollywoodban – 1. rész
• N. N.: Internet-oldalak

• Szilágyi Ákos: Happykalipszis Brazil és más végtörténetek
SOROZATGYILKOSOK
• Hungler Tímea: Szép a rút Sorozatgyilkos-filmek
• Varró Attila: Amerikai pszeudo Amerikai psycho
KRITIKA
• Galambos Attila: Dalolva a vérpadra Táncos a sötétben
• Varga Balázs: Lelki szemek Vakvagányok
• Békés Pál: Arany országút csillogó gyémántporán Meseautó
KÖNYV
• Kelecsényi László: Úrilány identitást keres Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Sade márki játékai
• Takács Ferenc: Titus
• Köves Gábor: A sebezhetetlen
• Pápai Zsolt: A vörös bolygó
• Mátyás Péter: Számkivetett
• Vidovszky György: Ősz New Yorkban
• Strausz László: A harc mestere
• Kézai Krisztina: Hullahegyek, fenegyerek
• Hungler Tímea: Hangyák a gatyában
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bridget Jones tévéje

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Terence Fisher: Frankenstein bosszúja

Hol teremnek a szörnyek?

Pápai Zsolt

Az amerikai Universal-horrorban az ész álma szüli a szörnyeket, a brit Hammer Film stúdiójában a társadalom.

 

A brit Hammer Film a megalapítását követő szűk egy évtized pozíciókeresése után az 1955-ben készült A Quatermass-kísérlet című rémmeséjével végre rátalált igazi profiljára, és a kicsiny stúdió a szerény költségvetésű, ám díszes kiállítású szolid borzalommozik sorozatgyártásával a horrorműfaj második aranykorának letéteményese lett a filmtörténetben. A Quatermass-kísérlet sikere finoman jelezte, hogy az ötvenes évek tömegfilmjében addig úgyszólván egyeduralkodónak számító sci-fi mellett a horrornak is jelentős szerep juthat, különösen a több évszázados grandeur elvesztését gyászoló, kollektív depresszióba merült Angliában.

A Hammer látszólag egyszerű utat választott a horror reneszánszának beizzításához, amikor újra elővette a harmincas évek Universal-filmjeinek témáit, és új hangszerelésben, barokkos díszletek között, színesben forgatta le azokat. A Hammer ugyanakkor nem volt remake-gyár, nem is lehetett az, hiszen az amerikai produkciók jogdíjait nem lett volna képes megfizetni. A pereskedések elkerülése végett munkásai végig gondosan ügyeltek arra, hogy kizárólag a Universal-filmeket ihlető eredeti – jogdíjmentes – sztorikból használjanak fel motívumokat, és kerülték minden olyan narratív vagy vizuális elem beemelését produkcióikba, amely az amerikai stúdió hitbizományának számított.

A Hammer nagy szériája a fétisrendezője, Terence Fisher jegyezte Frankenstein átka (1957) című mozival kezdődött, mely már jelezte, hogy a brit műhely mennyire határozottan igyekszik szakítani a Universal-tradícióval. A Frankenstein-mítosz újraértelmezésében a narrációt érintő legfeltűnőbb változás, hogy Fisher filmje az orvosfigurára koncentrál, ellentétben a Universal-horrorokkal, melyek a doktor teremtette szörnyre fókuszáltak. Jelentős különbség továbbá, hogy míg a Universal-produkciókban Frankenstein a klasszikus értelemben vett „őrült tudós” kvintesszenciája, addig a Hammernél sima modorú és számító, önző és öntelt, érzéketlen lény.

Ez a megközelítésmód a Hammer hat Frankenstein-filmjének állandó eleme maradt, így természetesen a széria második részében, a Frankenstein bosszúja című darabban is – melyben a címszereplő egy újabb, immáron tökéletes monstrum megteremtésével akar bosszút állni azon a társadalmon, amely likvidálni kívánta őt első kísérletének kudarca után – jól letapogatható. A Universal-filmek által kikovácsolt mítosz áthangolását persze nem csupán, és nem is elsősorban a jogdíjcsaták elkerülésének szándéka indukálta a Hammer alkotóiban. A Universal-horror azért koncentrál a monstrumra, és az általa elkövetett rettentő tettek szemléltetésére, mert legfőbb célja megmutatni, hogy amikor a tudomány a teremtés aktusának megkísérlésével párbajra hívja Istent, egy szörnyet szabadít a világra. A Hammer-filmek megközelítésmódja más: a Hammer-horror nem a mítosz tudományetikai aspektusai, hanem társadalmi vonatkozásai iránt érdeklődik, azt ábrázolja, hogy az elithez tartozó Frankenstein báró cselekedetei milyen kisszerű reakciókat hívnak elő a polgári társadalom krémjének tipizált figuráiból, illetve, hogy a doktort mennyiben motiválják tetteiben a felső tízezer önelégültségében befülledt miliőjével szembeni ellenérzései. A Hammer-mesterek problémafelvetése e tekintetben egy tőről fakad a velük párhuzamosan induló „dühös fiatalok”-éval, hiszen sajátos eszközeikkel ők is a megújulásra szoruló, de a merev osztályviszonyaitól satuba szorított angliai társadalom kritikáját fogalmazzák meg.

A Universal-horrorban az ész álma szüli a szörnyeket, a Hammer-filmben a társadalom. A Hammer-mozikban maga a doktor rém: plasztikusan jelzi ezt a Frankenstein bosszújának befejezése, melyben a rendező egyesíti a teremtőt teremtményével. A zárlatban a meglincselt és sérüléseibe belepusztult Frankenstein új testet kap, amikor a segédje beülteti az agyát egy korábban épp a doktor által kreált, de még félkész homunkuluszba. Szörny és szülője eggyé lesz. Műfajtörténeti pillanat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/10 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2722