KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Kovács András Bálint: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Szilágyi Ákos: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Balassa Péter: Zöngétlen tombolás Werckmeister harmóniák
• Hirsch Tibor: Prufrock úr szerelmes éneke Utolsó vacsora az Arabs Szürkéhez
• Bori Erzsébet: A gólya hozta Beszélgetés Gyarmathy Líviával
CYBERVILÁG
• Herpai Gergely: Interaktív hullámok A digitális kultúra két arca
• Zachar Balázs: Fordulat-szám Beszélgetés a digitális forradalomról
• Kriston László: A sz@b@dság pill@n@t@ Paradigmaváltás Hollywoodban – 1. rész
• N. N.: Internet-oldalak

• Szilágyi Ákos: Happykalipszis Brazil és más végtörténetek
SOROZATGYILKOSOK
• Hungler Tímea: Szép a rút Sorozatgyilkos-filmek
• Varró Attila: Amerikai pszeudo Amerikai psycho
KRITIKA
• Galambos Attila: Dalolva a vérpadra Táncos a sötétben
• Varga Balázs: Lelki szemek Vakvagányok
• Békés Pál: Arany országút csillogó gyémántporán Meseautó
KÖNYV
• Kelecsényi László: Úrilány identitást keres Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Sade márki játékai
• Takács Ferenc: Titus
• Köves Gábor: A sebezhetetlen
• Pápai Zsolt: A vörös bolygó
• Mátyás Péter: Számkivetett
• Vidovszky György: Ősz New Yorkban
• Strausz László: A harc mestere
• Kézai Krisztina: Hullahegyek, fenegyerek
• Hungler Tímea: Hangyák a gatyában
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bridget Jones tévéje

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Sötétségben

Géczi Zoltán

In Darkness – amerikai, 2018. Rendezte: Anthony Byrne. Szereplők: Natalie Dormer, Jan Bijvoet, Emily Ratajkowski. Forgalmazó: Universal. 97 perc.

 

A színvonalas tévésorozatok világában (Ripper Street, A néma szemtanú) rutint szerzett Anthony Byrne jegyesével, a hasonló szakmai háttérrel bíró Natalie Dormerrel (Tudorok, Trónok harca) közösen írta harmadik nagyjátékfilmes rendezését, így az 1950-es évek thrillereit idézni hivatott, számos elemében az európai szemlélethez igazított mozi természete minden szempontból szerzőinek mondható. A narratíva kulcsfiguráját adó zenészlány tipikus hitchcocki szőke: vaksága miatt törékenynek és gyengének tűnik, hűvös szépsége mögött súlyos traumákat és rejtélyeket hordoz, amelyeket konok neurózissal leplez. A klasszikus thrillerek expozíciójához híven keveredik erőszakos bűnügybe, de az ártatlan és ártalmatlan naiva álcájának fokozatos lebontását követően egy végletekig eltökélt, cselekvő karakter képe bontakozik ki, s bár az efféle metamorfózis hiteles ábrázolása nem tartozik a könnyed színészi feladatok közé, Natalie Dormer meggyőzően, legfőképpen pedig természetes eleganciával hozza a figurát. Rendezési stílben és kivitelezésében az aranykor noirjai derengenek fel: sok statikus kamera, klasszikus plánok, elegánsan fotózott belső terek, kimunkált világítás, megfontoltan felépített narratíva. Az, hogy a konfliktus mégsem kap valódi súlyt, legfőképpen az antagonista karakterén, a szerb háborús bűnöst megformáló Jan Bijvoet játékán múlik, aki végig úgy tesz, mintha egy Christoph Waltz hasonmásversenyre nevezett volna be, miközben Radic személyiségéből hiányzik az igazi őrület, a szadista pusztítás sötéten izzó vágya, aminek a bűnfilmek kulcsfontosságú kritériumai közé tartozó suspense látja kárát. A lassú történetszövés így nem fejlődik valóban intenzív, érzelmileg is megterhelő konfliktussá, így annak feloldása sem éri el a kívánt hatást – nem követi igazi katarzis.

Anthony Byrne filmje a dramaturgiai és rendezési problémák mellett is jól megírt, míves metafora a mindenkit eltipró terror természetrajzáról és az ártatlanság törékenységéről, ugyanakkor újabb bizonyítéka a régi hipotézisnek, miszerint Hitchcock nélkül igen nehéz, ha ugyan nem lehetetlen Hitchcock-filmet forgatni.

Extrák: Interjúk az alkotókkal.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/08 63-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13770