KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Kovács András Bálint: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Szilágyi Ákos: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Balassa Péter: Zöngétlen tombolás Werckmeister harmóniák
• Hirsch Tibor: Prufrock úr szerelmes éneke Utolsó vacsora az Arabs Szürkéhez
• Bori Erzsébet: A gólya hozta Beszélgetés Gyarmathy Líviával
CYBERVILÁG
• Herpai Gergely: Interaktív hullámok A digitális kultúra két arca
• Zachar Balázs: Fordulat-szám Beszélgetés a digitális forradalomról
• Kriston László: A sz@b@dság pill@n@t@ Paradigmaváltás Hollywoodban – 1. rész
• N. N.: Internet-oldalak

• Szilágyi Ákos: Happykalipszis Brazil és más végtörténetek
SOROZATGYILKOSOK
• Hungler Tímea: Szép a rút Sorozatgyilkos-filmek
• Varró Attila: Amerikai pszeudo Amerikai psycho
KRITIKA
• Galambos Attila: Dalolva a vérpadra Táncos a sötétben
• Varga Balázs: Lelki szemek Vakvagányok
• Békés Pál: Arany országút csillogó gyémántporán Meseautó
KÖNYV
• Kelecsényi László: Úrilány identitást keres Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Sade márki játékai
• Takács Ferenc: Titus
• Köves Gábor: A sebezhetetlen
• Pápai Zsolt: A vörös bolygó
• Mátyás Péter: Számkivetett
• Vidovszky György: Ősz New Yorkban
• Strausz László: A harc mestere
• Kézai Krisztina: Hullahegyek, fenegyerek
• Hungler Tímea: Hangyák a gatyában
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bridget Jones tévéje

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Insidious: Az utolsó kulcs

Varró Attila

Insidious: The Last Key – amerikai, 2018. Rendezte: Adam Robitel. Írta: Leigh Whannell. Kép: Toby Oliver. Zene: Joseph Bishara. Szereplők: Lin Shaye (Elise Rainier), Leigh Whannell (Specs), Caitlin Gerard (Imogen), Josh Stewart (Gerald). Gyártó: Blumhouse Productions / Stage 6 Films. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 103 perc.

 

Habár az idén negyedik fejezetéhez ért Insidious-széria erényei részről részre csökkennek, a mostanra egyetlen túlélőnek mégis kijár az elismerés, sőt az Az utolsó kulcs szinte kivételes alkotás a műfajban: elvégre igen ritka az olyan franchise-darab, ahol egy idős hölgyet nem a gyilkos szipirtyó, kortárs boszorkány vagy démoni nagyi szerepkörében látunk, hanem pozitív főhősként, aki epizódszereplőből immár saját sötét múltjának probléma-megoldójaként vezeti végig a nézőket az ezredik olcsó kísértetház-mesén. Elise Rainier, veterán szellemirtónő ezúttal kamaszfejjel elhagyott szülőházát próbálja megtisztítani Freddy Krueger portás-verziójától, aki pengék helyett kulcsokat visel ujjai hegyén és alagsori kuckójában halottak elveszett lelkeit őrzi kofferekben – ám a nehezen kivívott diadalhoz hősnőnk kénytelen megszabadulni saját démonától, egy torzlelkű édesapa nyomasztó emlékétől is.

A Taking of Deborah Logan satrafa-horrorjával debütáló Adam Robitel és a franchise íróatyja, Leigh Whannell közös művének legérdekesebb vonását a férfiközpontú szociohorror és a női pszicho(rém)dráma sikertelen összeboronálása jelenti, ám a szadista bábdiktátorok sztálini szimbolikája és a nőáldozatok szellemalakjaival jelképezett terápiás üzenet nászéjszakájából csupán életképtelen hibrid született, amely maga sem tudja pontosan, mit akar kihozni a sarkított gender-felállásból. Így a kísértetek ezúttal is csak a „bármikor-bárhogyan-feltűnhet-minden-logika-nélkül” kényelmes sokk-stratégiájára szolgálnak, az elcsépelt pincetúsz-tematikának pedig pár gore-pillanaton túl annyi értelme sincs, mint egy marék lepkegyűjtőnek. Marad a geronto-scream queen Lin Shaye bölcs matróna-arca a groteszk zsánerkarikatúrák között és a hiú remény, hogy a fináléban kerekre zárt tetralógia valóban utolsó kulcsát láttuk… még mielőtt hősnőnket elzavarnák Adolf Hitler szelleme után egy argentin nyugdíjas-panzió náci szellemtanyájára.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/02 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13565