KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Kovács András Bálint: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Szilágyi Ákos: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Balassa Péter: Zöngétlen tombolás Werckmeister harmóniák
• Hirsch Tibor: Prufrock úr szerelmes éneke Utolsó vacsora az Arabs Szürkéhez
• Bori Erzsébet: A gólya hozta Beszélgetés Gyarmathy Líviával
CYBERVILÁG
• Herpai Gergely: Interaktív hullámok A digitális kultúra két arca
• Zachar Balázs: Fordulat-szám Beszélgetés a digitális forradalomról
• Kriston László: A sz@b@dság pill@n@t@ Paradigmaváltás Hollywoodban – 1. rész
• N. N.: Internet-oldalak

• Szilágyi Ákos: Happykalipszis Brazil és más végtörténetek
SOROZATGYILKOSOK
• Hungler Tímea: Szép a rút Sorozatgyilkos-filmek
• Varró Attila: Amerikai pszeudo Amerikai psycho
KRITIKA
• Galambos Attila: Dalolva a vérpadra Táncos a sötétben
• Varga Balázs: Lelki szemek Vakvagányok
• Békés Pál: Arany országút csillogó gyémántporán Meseautó
KÖNYV
• Kelecsényi László: Úrilány identitást keres Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Sade márki játékai
• Takács Ferenc: Titus
• Köves Gábor: A sebezhetetlen
• Pápai Zsolt: A vörös bolygó
• Mátyás Péter: Számkivetett
• Vidovszky György: Ősz New Yorkban
• Strausz László: A harc mestere
• Kézai Krisztina: Hullahegyek, fenegyerek
• Hungler Tímea: Hangyák a gatyában
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bridget Jones tévéje

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A 007-es modell

Bond-imázs

A kém, akit szeretünk

Huber Zoltán

Az erős márkanévvel és tökéletesen kiépített imázzsal megtámogatott „termék” hibátlanul alkalmazkodik a mindenkori célcsoport ízléséhez.

Ma már senki sem vitatja, hogy Ian Fleming legendás titkosügynöke jóval összetettebb figura, mint azok a szimpla ponyvahősök, akik kizárólag olcsó izgalmakkal, gyors autókkal és gyönyörű nőkkel szórakoztatják a közönséget. A százmilliós példányszámban olvasott regények, a fél évszázada töretlenül népszerű mozifilmek, a világszerte ismert és idézett attribútumok csupán az egyre patinásabb mítosz felszínét jelentik. A Bond-legendárium mélyén jóval összetettebb struktúrák és szimbólumok működnek, melyekre könnyen rábukkanhat a figyelmes olvasó/néző, majd az egyéni preferenciái, saját ideológiai vonzódásai szerint értelmezheti. A brit szuperkém korunk legképlékenyebb szuperhőse: folyamatosan formálódó, rugalmasan alkalmazkodó legendája elsősorban a közönségről, a kritikusról mesél.

A Bond-franchise diadala számtalan aspektusból vizsgálható, és a töretlen siker nemcsak a szellemtudományok területén vívott ki érdeklődést magának. Marketing- és eladási szempontból e jól pozícionált, erős márkanévvel és tökéletesen kiépített imázzsal megtámogatott „termék” hibátlanul alkalmazkodik a mindenkori célcsoport ízléséhez, a figura ellenállás nélkül képes a nyugati popkultúrába integrálódni. A 007-es kalandok népszerűsége akkoriban érte el a csúcspontját, amikor a fogyasztói társadalom nagy ideái a hidegháborús paranoia fűtötte imperializmussal, illetve a hatvanas évek felszabadultabb légkörével, a nyíltabb szexualitással találkozott. Bár a szuperkém változatos bevetései mindig gondosan követik az aktuális politikai és társadalmi viszonyokat, a sikeres alapképlet nagyrészt a mai napig érintetlen. Bond mindig is egy olyan férfiasan áramvonalas próbababa volt, aki tökéletesen mutat a férfimagazinok címlapjain, miközben trendi luxusmárkákat, költséges hobbikat, vagy épp felső kategóriás turista-attrakciókat reklámoz.

Az alapvetően konzervatív beállítottságú, az angolszász kapitalista berendezkedés megkérdőjelezhetetlen felsőbbrendűségében hívő célközönség legfontosabb vágyálmait, egy letűnt gentleman-ideált mesehőssé gyúró filmproducerek már a sorozat születésekor felismerték, hogy a vászonról áradó Bond-életérzést nem szabad szűk keretek közé zárni. Az átütő világsikerhez, a masszív kultuszhoz le kell csiszolni, le kell egyszerűsíteni a szuperkém alakját, alkalmassá téve a frissebb kalandok, az ellentmondásosabb minőségek, az újabb és újabb jellemvonások befogadására. Így történhetett, hogy Fleming karakteres, kissé durva hőse a vásznon sohasem több mint a kötelező ismertetőjegyek (egy sorszám, egy pisztoly, néhány aranyköpés), a partnerek (társak, ellenfelek, nők), az aktuális színész, illetve az adott küldetés egyszerű összege. Ebben a képletben James Bond egyszerű burok csupán - maga a fogalom azonban állandó változásban van, és elsősorban a popkulturális evolúció hajtja előre…

 

[…]


[A teljes cikk februártól lesz online elérhető, addig csak a lapban olvasható. Egy szám ára csak 490 Ft!

Éves előfizetéssel még olcsóbb, számonként csak 395 forint.

A nyomtatott Filmvilág digitális változatban is előfizethető (havonta 390 forintért) a dimag.hu honlapon]


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/11 . old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11108