KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Kovács András Bálint: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Szilágyi Ákos: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Balassa Péter: Zöngétlen tombolás Werckmeister harmóniák
• Hirsch Tibor: Prufrock úr szerelmes éneke Utolsó vacsora az Arabs Szürkéhez
• Bori Erzsébet: A gólya hozta Beszélgetés Gyarmathy Líviával
CYBERVILÁG
• Herpai Gergely: Interaktív hullámok A digitális kultúra két arca
• Zachar Balázs: Fordulat-szám Beszélgetés a digitális forradalomról
• Kriston László: A sz@b@dság pill@n@t@ Paradigmaváltás Hollywoodban – 1. rész
• N. N.: Internet-oldalak

• Szilágyi Ákos: Happykalipszis Brazil és más végtörténetek
SOROZATGYILKOSOK
• Hungler Tímea: Szép a rút Sorozatgyilkos-filmek
• Varró Attila: Amerikai pszeudo Amerikai psycho
KRITIKA
• Galambos Attila: Dalolva a vérpadra Táncos a sötétben
• Varga Balázs: Lelki szemek Vakvagányok
• Békés Pál: Arany országút csillogó gyémántporán Meseautó
KÖNYV
• Kelecsényi László: Úrilány identitást keres Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Sade márki játékai
• Takács Ferenc: Titus
• Köves Gábor: A sebezhetetlen
• Pápai Zsolt: A vörös bolygó
• Mátyás Péter: Számkivetett
• Vidovszky György: Ősz New Yorkban
• Strausz László: A harc mestere
• Kézai Krisztina: Hullahegyek, fenegyerek
• Hungler Tímea: Hangyák a gatyában
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bridget Jones tévéje

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Járhatatlan út

Vajda Judit

Halt auf freier Strecke­ – német, 2011. Rendezte: Andreas Dresen. Írta: Andreas Dresen, Cooky Ziesche. Kép: Michael Hammon. Szereplők: Inka Friedrich (Ina), Steffi Kühnert (Simone), Talisa Lilly Lemke (Lilly), Otto Mellies (Ernst). Gyártó: RBB / Arte. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 110 perc.

A nyugdíjas korosztály (testi) szerelméről mesélő Kilencedik mennyország után Andreas Dresen új művében is sokkol, ezúttal már az első percben. A Járhatatlan út úgy kezdődik, hogy főhősével közlik: agydaganata van. Az alkotás ugyanebben a szellemben folytatódik, azaz a néző tanúja lehet, hogyan építi le a kór Frankot és dúlja porig az ő és családja békés hétköznapjait.

A legfontosabb probléma először is, hogy a férfinak és feleségének két gyereke van, és nem tudják, hogyan közöljék velük a szörnyű hírt. Sőt, eleinte ők sem tudják, miképp reagáljanak a helyzetre. A reakció ezután is a mű kulcsfontosságú kérdése marad, hiszen, ahogy senki más, a gyerekek sem találják a megfelelő módot a szituációval való szembenézésre: számukra apjuk betegsége csak egy zavaró tényező, ami miatt hamarabb haza kell menni a nyaralásból. Ezt követően ráadásul – mivel a rosszindulatú daganat az agyában fejlődik – Frank teljesen kifordul önmagából: elfelejt dolgokat, képtelen elvégezni a mindennapi teendőket, hallucinál, szeretteivel pedig mind türelmetlenebb, agresszívabb, végül kifejezetten durva.

Szörnyű ilyet írni, de a Járhatatlan út kérlelhetetlen kamerája végeredményben azt mutatja be, hogy amint a főhős szenved a ráktól, úgy szenved tőle a családja, azaz ő maga is rákos daganattá válik hozzátartozói életében. Sok egyéb mellett (a naturálisig természetes fényképezés, alkalmanként fix-kamerás hosszú beállítások, az aláfestő zene hiánya) az opus határozott tematikus párhuzamot is mutat a román új hullámmal, annak is egyik nyitóművével, a Lazarescu úr halálával. Ahhoz hasonlóan itt is azt figyelhetjük, ahogy a központi figura fokról fokra elveszíti személyiségét, és egy darab hússá válik környezete szemében, amivel (és nem akivel) foglalkozni kell. Frank földhözragadt passiója eközben olyan hétköznapian nyomorult, hogy még sírni sem lehet rajta.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/04 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11104