KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Kovács András Bálint: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Szilágyi Ákos: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Balassa Péter: Zöngétlen tombolás Werckmeister harmóniák
• Hirsch Tibor: Prufrock úr szerelmes éneke Utolsó vacsora az Arabs Szürkéhez
• Bori Erzsébet: A gólya hozta Beszélgetés Gyarmathy Líviával
CYBERVILÁG
• Herpai Gergely: Interaktív hullámok A digitális kultúra két arca
• Zachar Balázs: Fordulat-szám Beszélgetés a digitális forradalomról
• Kriston László: A sz@b@dság pill@n@t@ Paradigmaváltás Hollywoodban – 1. rész
• N. N.: Internet-oldalak

• Szilágyi Ákos: Happykalipszis Brazil és más végtörténetek
SOROZATGYILKOSOK
• Hungler Tímea: Szép a rút Sorozatgyilkos-filmek
• Varró Attila: Amerikai pszeudo Amerikai psycho
KRITIKA
• Galambos Attila: Dalolva a vérpadra Táncos a sötétben
• Varga Balázs: Lelki szemek Vakvagányok
• Békés Pál: Arany országút csillogó gyémántporán Meseautó
KÖNYV
• Kelecsényi László: Úrilány identitást keres Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Sade márki játékai
• Takács Ferenc: Titus
• Köves Gábor: A sebezhetetlen
• Pápai Zsolt: A vörös bolygó
• Mátyás Péter: Számkivetett
• Vidovszky György: Ősz New Yorkban
• Strausz László: A harc mestere
• Kézai Krisztina: Hullahegyek, fenegyerek
• Hungler Tímea: Hangyák a gatyában
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bridget Jones tévéje

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Fehér pokol

Kovács Marcell

The Grey – amerikai, 2012. Rendezte: Joe Carnahan. Írta: Ian Mackenzie Jeffers novellája alapján Joe Carnahan és Ian Mackenzie Jeffers. Kép: Masanobu Takayanagi. Zene: Marc Streitenfeld. Szereplők: Liam Neeson (Ottway), Dallas Roberts (Hendrick), Frank Grillo (Diaz), Dermot Mulroney (Talget). Gyártó: Lidell Entertainment / Scott Free Productions. Forgalmazó: Pro Video. Feliratos. 117 perc.

Hiszel a szerelem utáni életben? Cher és sokan mások után a Fehér pokol alkotói is a művészet e megunhatatlan, örök kérdésén rágódnak, és arra a nem meglepő következtetésre jutnak, hogy igenis létezik élet a szerelem után, de sok köszönet nincs benne. Fagy, éhség, szenvedés és izzó szemű, habzó szájú farkasok teszik keservessé.

Repülőgép-szerencsétlenséget szenvedett olajbányászok maroknyi csapata küzd az életben maradásért az alaszkai hegyekben, épp egy vérszomjas farkasfalka vadászterületén. Liam Neeson ismét akcióhőst játszik, de most filozofikus hangulatban, ő a túlélők vezetője, a búsképű vadász, akinek puska híján kitartása és bátorsága a fegyvere. Nincs könnyű dolga, szerelmi bánat és szuicid rohamok gyötrik, valami belül mégis fűti, hajtja. A történetet mintha Jack London vagy Hemingway írta volna, azt üzeni, hogy az elemek, az állatvilág és állatiasodott embertársaink ellen folytatott szüntelen küzdelmünk tart minket életben. Joe Carnahan, a férfias filmek írója, rendezője, a kölyöklelkületű Füstölgő ászok és Szupercsapat után visszatalált a helyes ösvényre, a Narkó és A zsaruk becsülete keserű, viharvert hőseihez. A Fehér pokolban kemény emberek kemény halált halnak, szeretteiktől távol, elzárva a világtól, térdig érő hóban – még eltemetni sem lehet őket. Az állandó hófúvás miatt homályos képek és a fagyos szél fülsiketítő zúgása a kilátástalanság érzését keltik. A digitálisan rajzolt farkasok nélkül is kellőképp nyomasztó, végzetes hangulatot tovább fokozza Neeson vadászának vásznat betöltő, reményvesztett tekintete. A film leghatásosabb pillanatában hőseink az éjszaka közepén egyszer csak tucatnyi világító farkasszempárral találják szemben magukat. Mintha hirtelen felkapcsolnák a kis lámpákat, láthatóvá válik a sötét titok, az embert próbáló nehézségeken, a törött végtagokon és a dermesztő hidegen túli valódi fenyegetés.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/04 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11101