KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Kovács András Bálint: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Szilágyi Ákos: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Balassa Péter: Zöngétlen tombolás Werckmeister harmóniák
• Hirsch Tibor: Prufrock úr szerelmes éneke Utolsó vacsora az Arabs Szürkéhez
• Bori Erzsébet: A gólya hozta Beszélgetés Gyarmathy Líviával
CYBERVILÁG
• Herpai Gergely: Interaktív hullámok A digitális kultúra két arca
• Zachar Balázs: Fordulat-szám Beszélgetés a digitális forradalomról
• Kriston László: A sz@b@dság pill@n@t@ Paradigmaváltás Hollywoodban – 1. rész
• N. N.: Internet-oldalak

• Szilágyi Ákos: Happykalipszis Brazil és más végtörténetek
SOROZATGYILKOSOK
• Hungler Tímea: Szép a rút Sorozatgyilkos-filmek
• Varró Attila: Amerikai pszeudo Amerikai psycho
KRITIKA
• Galambos Attila: Dalolva a vérpadra Táncos a sötétben
• Varga Balázs: Lelki szemek Vakvagányok
• Békés Pál: Arany országút csillogó gyémántporán Meseautó
KÖNYV
• Kelecsényi László: Úrilány identitást keres Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Sade márki játékai
• Takács Ferenc: Titus
• Köves Gábor: A sebezhetetlen
• Pápai Zsolt: A vörös bolygó
• Mátyás Péter: Számkivetett
• Vidovszky György: Ősz New Yorkban
• Strausz László: A harc mestere
• Kézai Krisztina: Hullahegyek, fenegyerek
• Hungler Tímea: Hangyák a gatyában
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bridget Jones tévéje

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A szerelem művészete

Pálos Máté

L’art d’aimer – francia, 2011. Rendezte és írta: Emmanuel Mouret. Kép: Laurent Desmet. Szereplők: Emmanuel Mouret (Louis), Pascalle Arbillot (Zoé), Ariane Ascaride (Emmanuelle), François Cluzet (Achille), Julie Depardieu (Isabelle). Gyártó: Moby Dick Films / Partizan Films. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 86 perc.

A selyemsálas sármőrök és mosolygödröcskéik mögül fel-felpillantó könyvesbolti eladónők egy impresszionista tárlaton megejtett randevújával induló, majd a párkapcsolatok legbanálisabb konfliktusait vég nélküli párbeszédekben feloldó romantikus vígjáték-típus kliséi radikális „üzenetre” és kreatív formajátékokra adhatnak alkalmat, mint például Tykwer tavalyi furfangos ujjgyakorlatában, a Háromban, és egész életműveket lehet rájuk építeni, ahogy azt tette Woody Allen vagy Eric Rohmer. A meghatározó szerzői stílust nélkülöző, vasalás, netán barkácsolás közben is nézhető, kedves humorú műfaji filmek lényege az intellektualitás, az irónia és az erotikus utalások, helyzetek megfelelő arányában és a pergő, szellemes dialógokban rejlik. Ilyen ártalmatlan, az érdeklődést jobbára fenntartó film volt például a fél tucat romkomot maga mögött tudó színész-rendező-forgatókönyvíró Emmanuel Mouret 2009-es Csak egy csókja. A stílusában hasonló, de komolyabb hangvételű, népszerű francia színészeket szerepeltető és szélesebb közönségréteget célzó, fellengzős című A szerelem művészete azonban körülbelül annyira magabiztos, összeszedett, ötletes, ironikus és erotikus, mint egy fogszabályzós tinédzser az első házibuliján: a monomániásan a szex érzelmi következményeit boncolgató, semmitmondó idézetekkel elválasztott epizódokból kialakuló történetszálak teljesen véletlenszerűen találkoznak, vagy kerülik el egymást, a helyzetek pedig hol nem elég elrajzoltak egy komédiához, hol nem elég életszerűek a drámai hangütéshez. Így a filmben a szerelem művészete, mentesen minden erotikától, átgondolt dramaturgia és kidolgozott karakterek híján, a ropogós látványban, a felső középosztálybeli belvárosi, heteroszexuális harmincasok vacsoráiban, a vakító enteriőrök eleganciájában és a párizsi nevezetességek képeslap-romantikájában merül ki.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/02 59-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10979