KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Kovács András Bálint: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Szilágyi Ákos: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Balassa Péter: Zöngétlen tombolás Werckmeister harmóniák
• Hirsch Tibor: Prufrock úr szerelmes éneke Utolsó vacsora az Arabs Szürkéhez
• Bori Erzsébet: A gólya hozta Beszélgetés Gyarmathy Líviával
CYBERVILÁG
• Herpai Gergely: Interaktív hullámok A digitális kultúra két arca
• Zachar Balázs: Fordulat-szám Beszélgetés a digitális forradalomról
• Kriston László: A sz@b@dság pill@n@t@ Paradigmaváltás Hollywoodban – 1. rész
• N. N.: Internet-oldalak

• Szilágyi Ákos: Happykalipszis Brazil és más végtörténetek
SOROZATGYILKOSOK
• Hungler Tímea: Szép a rút Sorozatgyilkos-filmek
• Varró Attila: Amerikai pszeudo Amerikai psycho
KRITIKA
• Galambos Attila: Dalolva a vérpadra Táncos a sötétben
• Varga Balázs: Lelki szemek Vakvagányok
• Békés Pál: Arany országút csillogó gyémántporán Meseautó
KÖNYV
• Kelecsényi László: Úrilány identitást keres Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Sade márki játékai
• Takács Ferenc: Titus
• Köves Gábor: A sebezhetetlen
• Pápai Zsolt: A vörös bolygó
• Mátyás Péter: Számkivetett
• Vidovszky György: Ősz New Yorkban
• Strausz László: A harc mestere
• Kézai Krisztina: Hullahegyek, fenegyerek
• Hungler Tímea: Hangyák a gatyában
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bridget Jones tévéje

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Nő-idolok

Hősnő-tipológia

Szőkék előnyben

Molnár Gál Péter

A szerelmes szőkéké a népmesék világa. A király leányára és a fele birodalomra vágynak a mese hallgatói és sötétben nézői. Az elérhetetlen szőkére vágyunk.

Hatvany Lili bárónő a fenti címre magyarította a szaporakezű forgatókönyvíró Anita Loos ügyes regényét: Gentlemen Prefer Blondes (1925). Az olimpiai játékok idején az Ile de France fedélzetén Párizsba tart két barátnő Little Rockból: a pénzéhes helyi szépségkirálynő Lorelei Lee és a férfiéhes Dorothy Shaw. A szőke mohó a pénzre, de frigid. A barna egyszerűen nimfomániás. Viszontagságaikat meséli el a regény. Sikere a következő évben színpadra hajtotta (1926). Filmet is forgattak belőle (1928). Musicalváltozatát a Ziegfeld Színház mutatta be: 1949-ben Carol Chaning szatirikusan éles hangján szőkéskedett. Howard Hawks megfilmesítette a musicalt (1953). A barna Dorothyt Jane Russel játszotta. A szőke Lorelei Lee-t Marilyn Monroe. A figura cinikus bölcseletét szabatosan kifejezte Jule Styne dala: Diamonds Are A Girl’s Best Friend.

Anita Loos regénye-színdarabja alatta marad a cím jelszóértékének. Rátapintott a mondattal a szórakoztatóipar egyik lényegére: az urak a szőkéket szeretik. Az írónő megérhette jelmondatának Marilyn Monroe-ban való megtestesülését. A világ szőkéje lett. Az elérhetetlen tökéletesség. A romlott ártatlanság.

A közmondásszerű cím nem beszélt a levegőbe. Anita Loos ismerte a vágyakat. Neves szőkeség-szakértő volt. Szerinte a Dolly Sisters és Louise Brooks a világ legszebb szőkéi. Arra az ellenvetésre, hogy Brooks nem szőke, hanem fekete hajú, azt felelte: „a hajszínnek másodlagos a jelentősége, Miss Brooks lénye szőke; ő tehát egy fekete hajú szőke”. Tizenöt esztendős (1912), amikor D. W. Griffithnek forgatókönyvet írt (A New York-i kalap), s ennek sikerével lett a filmtörténet egyik első sztárja Mary Pickford, aki „az aranyhajú” epiteton ornanst kapta. Másként „a göndörhajúnak” nevezték a reklámok, amíg csak „Pop” Gruman ki nem eszelte a Viharország leánya jelmondatául (1914), hogy „Miss Pickford Amerika menyasszonya”. Árvákat, serdületlen lelenceket alakított megríkatóan gyengéd filmjeiben. Sok mellőztetés és megaláztatás után erénye jutalmául beevezett a boldogság révébe. Mary Pickford ártatlansága nem volt teljesen ártatlan. Ő lett a filmtörténet első Lolitája: akit szívesen néznek az ínyencek. Akinek felkarolása és a fölkeltett apai érzés nem zárja ki az incesztus reményét. Követte hosszú sor a vén kecskéknek is ellenállhatatlan árvalányok mozimenetében: az alvóbaba-szépségű, loknis szőke Shirley Temple, 1932–1949 között kasszamegtöltő szívbemarkoló történeteivel és gyermeki kokettériájával; Lilian Gish a hamvasszőke Letört bimbók (1919) kiemelkedője. Törékeny, éteri jelenség. Mindamellett jó színész, öregségében ellenőrizhettük Altmannál; a magyar Bánky Vilma legfőként szőke volt, hamvas ellenpontja Rudolph Valentino (A sejk fia, 1926) latinos feketeségének; majd jött az orosz származású párizsi balettnövendék, Marina Vlady, az Özönvíz előtt (1954), bakfis-kacérságával, ellenállhatatlan erotikájával Sue Lyon követte a Nabokov–Kubrick Lolitájában (1962), megszelídített gyermekkiadású, kék lagúnás változatában Brooke Shields (1980); előtte Jodie Foster, aki háromévesen kezdett el filmezni, s a Taxisofőrrel (1975) lett tizenötévesen nemi idollá.

A szőkék szerepköre a filmtörténetben átcsoportosul: a mostohalány típusú Loliták vonalában erotikus hatást kelthettek merőben aszexuális lények is, mint a német néma- és hagosfilm örök tehetségtelenje, Henny Porten, vagy a némakorszakból magyar megfelelője Lóth Ila. A másik női vonulatba tartoznak a szőke vámpírok: a szeszélyes paradicsommadár, Gloria Swanson, aki odahaza araby fürdőkádban mosdott. Mae West, a shimmy nevű tánc feltalálója, aki gyerekszínésznőként a „baby vamp” címet hordozta, kihívó nőiségét a szerelmi tigris szakmányában kamatoztatta. Nevét a tengerészek mentőövükre festették. Az ausztrál légierő pedig kétmotoros bombázót nevezett el róla. Bágyadtabb kiadásban az újságcézár Hearst kedvese, Marion Davies, akinek Orson Welles állított gunyoros emléket az Aranypolgárban.

A vörös hajú táncosnő, Ginger Rogers kiszőkült, hogy a szerelmes főszerepet betölthesse. Mindhalálig megőrizte szerzett szőkeségét. Nála érhető tetten a hajszín színháztörténeti eredete. Az operettprimadonnák kivétel nélkül szőkék. Ha primadonna-szerepben fekete hajúval vagy barnával találkozunk: biztosak lehetünk benne, hogy nem igazi primadonnák. A mozivilág énekes primadonnái: Jeanette MacDonald, vagy Eggerth Márta, vagy Alpár Gitta, esetleg a Király Színház kóristájából, Hajmássy Ilonából elplatinásodott hollywoodi középszer: Ilona Massey. Az Operett-időben visszafele haladva: Németh Marika, Petress Zsuzsa, Zentay Anna vagy Honthy, a színtelen hajú Fedák, Pálmay Ilka mind-mind visszavezethetőek a II. császárság Offenbach-primadonnájára a párizsi világkiállítás korából, Hortense Schneiderre.

A szerelmes szőke forrásvidéke azonban a népmesék világa. Propp A mese morfológiájában leszögezi, hogy a hős tetteinek jutalmául elnyerendő cárleány mindig aranyszőke. Az aranyhajú királykisasszony benne bujkál a mozimitológia szőkéiben. A király leányára és a fele birodalomra vágynak a mese hallgatói és sötétben nézői. Az elérhetetlen szőkére vágynak. De a bő életismeretű Anita Loos folytatta a Gentlemen Prefer Blondes sikerét. Megírta folytatását: But Gentlemen Marry Brunettes (1928).

De az urak barnát vesznek feleségül.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/12 21-26. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1009