KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró

• Schubert Gusztáv: A prófécia éve 2001. Űrodüsszeia
• Bodoky Tamás: Időmátrix Beszélgetés Galántai Zoltánnal, Székely Lászlóval és Szilágyi Ákossal
• N. N.: Az Űrodüsszeia és a technika
• Dániel Ferenc: Űrkaland és laposfogó MIR-képek
• Nyírő András: Se HAL, se drót
• Karátson Gábor: Szkifisztalker Tarkovszkij jövőképe
• Schubert Gusztáv: Dr. Mocsok A rosszízlés diadala
• Pápai Zsolt: A néző meztelen Tabu a kukában
• Beregi Tamás: Excrementum sacrum A betiltott test
• Békés Pál: Tök sirály! Szleng-szinkron
ANIMÁCIÓ
• Varró Attila: Utópia a rajzlapon Miyazaki Hayao
• Láng István: Dragon Ball, a kultuszmese Botrány-anime
MAGYAR MŰHELY
• Bársony Éva: Ideológiai kalandfilm Beszélgetés Fekete Ibolyával
TELEVÍZÓ
• Mihancsik Zsófia: Képszabadság Beszélgetés a magyar médiáról Dessewfy Tiborral és Kovács András Bálinttal
• Bóna László: Csevegő fejek Távduma
• Bodolai László: Perpatvar és paragrafus Jogi show
KRITIKA
• Zoltán Gábor: Pacsmag Egyszer élünk
• Bori Erzsébet: Álomalkotó népek A másik ember iránti féltés diadala
• Bikácsy Gergely: Vándorvitorlán Agyő, édes otthon!
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A vágy forradalma
• Ágfalvi Attila: Vatel
• Boronyák Rita: Pokémon
• Varró Attila: Blöff
• Pápai Zsolt: A 6. napon
• Békés Pál: A Kelet az Kelet
• Mátyás Péter: A bájkeverő
• Kézai Krisztina: Apádra ütök
• Strausz László: Zűrzavar
• Tamás Amaryllis: Charlie angyalai
• Hungler Tímea: Sátáni játszma
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Illés

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

K.O.

Sepsi László

K.O. – francia, 2017. Rendezte: Fabrice Gobert. Írta: Valentine Arnaud és Fabrice Gobert. Kép: Patrick Blossier. Zene: Jean-Benoît Dunckel. Szereplők: Laurent Lafitte (Antoine), Chiara Mastroianni (Solange), Pio Marmai (Boris), Clotilde Hesme (Ingrid). Gyártó: 2.4.7. Films. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 115 perc.

Antoine-ban megtestesül a céges felsővezetőket érintő szinte összes negatív sztereotípia: arrogáns, érzéketlen és még a feleségét is csalja. Miután különösen megalázza az egyik alkalmazottját, merénylet áldozata lesz, kómába esik, majd amikor visszatér az általa vezetett tévécsatornához, azzal kell szembesülnie, hogy már egyáltalán nincs kitüntetett helye a céges hierarchiában – sőt, időjóssá fokozták le. De még az is lehet, hogy soha nem is volt több egy közepesen kínos tévébemondónál.

Fabrice Gobert első nagyjátékfilmje a hét évvel ezelőtt bemutatott Simon Werner eltűnése óta – noha rendezője ezt az időszakot televíziós munkákkal töltötte – vajmi keveset foglalkozik a tartalomgyártás kreatív oldalával. Ehelyett a főhős hatalomfosztott visszatérése korábbi munkahelyére ugyanazt a kísérteties tapasztalatot hordozza, amivel Gobert a Simon Werner tinédzsereit, a Visszatérőkben pedig a hegyvidéki közösséget szembesítette. Bár a K.O. ideig-óráig képes fenntartani a kizökkent világ feszültségét – vajon összeesküvés, neurózis vagy alternatív valóság taszította Antoine-t ilyen kellemetlen helyzetbe? –, a rutinos atmoszférateremtés és a nyugtalanító kompozíciók alig leplezik, hogy valójában nehézkes tanmese pereg a vásznon. Az Alkonyzónába, vagy még inkább egy Hanta boy típusú komédiába illő szüzsét – a „rosszember” valami csoda folytán szembesül hibáival – Gobert stílusérzéke sem tudja túllendíteni az együgyű moralizáláson, amely nem kis mértékben a felsővezetők iránt érzett ellenszenvre épít (lásd a Harcosok klubját idéző epizódot, ahol ökölharcban vezethetik le egymás közt az „öltönyösök” és alárendeltjeik a munka közben felgyűlt feszültséget). De a K.O. még ezzel a paranoid kapitalizmus témájában szinte kötelező utalással együtt sem elég ravasz vagy vad ahhoz, hogy bárkit kiüssön.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/07 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13283