KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
TELEVÍZÓ
• György Péter: A fogyasztók lázadása Televízió a szorongás kora után
• Schubert Gusztáv: Képernyővédők Tévé a Marsról
TITANIC
• Hirsch Tibor: Láss velem, ha mersz! Hullámtörők
• Vágvölgyi B. András: Amerikai mitológiák Titanic: Szép Újvilág
• Galambos Attila: Összkomfortos szegénység Titanic: Dover sziklái
FEDERICO FELLINI
• Bikácsy Gergely: Zampano ostora Fellini-tengerek, Fellini-nők
• Ardai Zoltán: Piazza Grande Koboldok, kimérák, nők
• Korcsog Balázs: Persona, avagy az utolsó lovag Fellini Casanovája
MAGYAR FILM
• Gervai András: Államgyár eszélgetés Marosi Györggyel
• Gervai András: Mafilm-(válság)krónika
• Zachar Balázs: Miénk a filmgyár? Beszélgetés Sipos Kornéllal
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: Így jött Marx József: Jancsó Miklós két és több élete
MULTIMÉDIA
• Beregi Tamás: Paripák, pisztolyok, nagyítólencsék Kalandfilm és kalandjáték
FESZTIVÁL
• Bogdán László: Tragédiák a végeken Román-magyar filmszemle
• Geréb Anna: Kultuszharc Moszkva
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Az őszi falevél útja Film...
• Varga Balázs: A titok nyitja Felicia utazása
• Turcsányi Sándor: Eurázsió Luna papa
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Az óceánjáró zongorista legendája
• Gervai András: A világ második legjobb gitárosa
• Pápai Zsolt: Űrcowboyok
• Köves Gábor: Terítéken a nő
• Varró Attila: Ház a Kísértet-hegyen
• Vidovszky György: A sejt
• Kömlődi Ferenc: Háború a Földön
• Hungler Tímea: Temetetlen múlt
• Kézai Krisztina: Dínó
• Tamás Amaryllis: Egerszegi
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Blokád

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Eizenstein Erósza

A rajzoló rendező

Palotai János

Nagyformátumú album egy nagyformátumú filmrendező rajzaiból, egy időben a Budapest Galéria Lajos utcai kiállítótermében rendezett tárlattal.

 

Eizenstein grafikáit külföldön először a Műcsarnokban mutatták be 1991-ben. Azóta jelentek meg albumok titkos, frivol rajzaiból Párizsban, Szentpéterváron, valamint a 2006-os cannes-i filmfesztiválon rendeztek alkalmi kiállítást belőlük. (A Filmvilág többször foglalkozott a rendező rajzaival, legutóbb a 2006/1. számában.)

A korábbihoz képest most egy jóval bővebb anyag volt látható, Eizenstein filmjei társaságában. A rajzokat Lígyia Naumova, a Rettegett Iván jelmeztervezője őrizte meg az utókornak, vállalva a kockázatot, mivel a rendező barátai gyakran félelmükben eltüntették, megsemmisítették a merész grafikákat. Eizenstein gyerekkora óta élénk fantáziájú, tehetséges rajzoló volt. Apja Riga főépítésze, maga is erre a pályára készült, de nem elégítette ki az építészeti-műszaki rajz, tehetségét avantgárd színpadi dekorációkban, kubo-futurista díszletekben, jelmezekben élte ki (Meyerhold, Proletkult Munkásszínház). Emellett forradalmi plakátokat festett, első filmjeit, a Sztrájkot, a Patyomkin páncélost is propaganda céllal, „agitkának” készítette – más lett belőlük. Mint ahogy más lett a Rettegett Ivánból is.

Az alkotó fantáziájában akaratlanul is egy másik Iván öltött testet: az igazi rettegett, a mániákus, a gyanakvó, a hatalom megszállottja. Ehhez adalék a kiállításon és az albumban látható 94 rajz, az „Akcsurina gyűjtemény”: az elnevezés Naumova unokahúgát, az örököst jelöli – aminek nagy része e filmhez kötődik. A rendező benyomás-rajzai az „átöltözéses” szerepekről, alakokról rendkívül expresszívek, Otto Dix, Georg Grosz, ill. Daumier, Toulouse-Lautrec képeire emlékeztetnek. („Mesterének” a régi kínai bölcset tartotta: „a vonal a mozgásról szól”.) Eizenstein ceruzavezetését az expresszív, váratlanul irányt változtató vonal jellemzi, nagy felületekkel dolgozik, a részleteket gyakran leegyszerűsíti, az alakok fő vonalait hatásosan kihangsúlyozva hozza létre a képi általánosítást. Színészei magasak, vékonyak, hajlékonyak, megfelelnek a rajzolatnak, a vonalvezetésnek. A mozdulatok dinamikáját, harmóniáját, a szándék erejét akarta kifejezni. Vonalakban gondolkodott, mindig a vonal formájából indult ki, a maszkoknál is, nem a színészből, ahogy egy színész jellemezte. Rajzai teatralitása a rendezve gondolkodó rajzolót mutatják, de Geréb Anna Eizenstein-kutató szerint rendezései a rajzművész beállításai; filmjei ettől grafikai jellegűek. (Ezért tartják a Rettegett Ivánt némelyek az animáció különleges esetének.) „A vonalrajztól a színházon át a moziig… ez maga a kinematografika” – írja alapos bevezető tanulmányában Geréb. Eizenstein vonalvezetése meghatározta a látvány érzelmi hatását. A gyors, a szaggatott, a hirtelen felemelkedő vagy a váratlanul eső vonal más-más reakciókat vált ki. Az egyenes máshova irányítja az érzelmi érdeklődést, mint a ferde vonal, a meghökkentő görbék más lelki választ hívnak elő, mint a harmonikusan vezetett vonalak. A rendező maga írta a filmhez készített rajzairól, hogy: „Ezek néha egy olyan jelenet érzésének első benyomásai, amelyeket aztán róluk másol, ír le a forgatókönyv. Néha annak a lehetőségnek a kiaknázása, hogy már ezen a kezdeti fokon is meglásd a megelevenedő szereplők viselkedését. Néha annak az érzésnek a koncentrált rögzítése, amit a jelenetnek kell kiváltania, leggyakrabban keresések”. Azaz a befogadás-lélektan törvényének alkalmazását keresi, hogy e formák átérzése során ezeknek megfelelő lelki indulatok keletkezzenek. Mindez utalhat az alkotó lelki feszültségére, zaklatottságára is. Bár – mint írta – a leforgatott jelenet néha semmi közöset nem mutat a rajzzal, a kiállított grafikák jól mutatják, hogyan alakultak át eljátszott és felvett jelenetté, képpé.

E formák alapelveit a rendező az expresszionista festészettől vette át. Színkezelési elve volt, hogy azoknak kifejező mozgásuk legyen. Jelentés szerint válogatta össze őket: „a düh felfelé ívelő vonala vörös tónusú, a kétségbeesésé lefelé hajló világoskék”. A film végső részét színesben forgatta, a színes filmről írt tanulmányát már nem tudta befejezni.

A rajzok alapján a néző tovább írhatja.

 

Szergej Eizenstein, a kinemato-grafikus
Budapest Galéria (Lajos utcai kiállítóterem)

Szergej Eizenstein. A rajzoló rendező.

Szerk. Geréb Anna. Kossuth Kiadó, 2007.

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/06 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9015