KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/november
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Ádám Péter: Claude Sautet (1924–2000)

• Forgách András: Az utolsó jakuza A Kitano-kollekció
• N. N.: Kitano Takeshi
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Elsüllyedt mozi Velence
• N. N.: Az 57. velencei filmfesztivál díjai
MAGYAR MŰHELY
• Bakács Tibor Settenkedő: Elveszett ifjúság Petőfi '73–2000
• Gazdag Gyula: Helyszíni szemle
• Muhi Klára: Gorbacsovon innen, gvantanamérán túl A kis utazás

• Bikácsy Gergely: Vén újrealizmus? A filmtörténet börtönében
• Kömlődi Ferenc: Túl a biológián Evolúciós filmmesék
• Varró Attila: Kívülállók X-Men; Dogma
• Bóna László: Kalandterápia Túlélőtévé
• Turcsányi Sándor: Tücskök, hangyák, méhecskék kalandorok kíméljenek!
• Nánay Bence: Tanmese George Lucas, a világjobbító
• Tanner Gábor: Torreádorsirató Ladislao Vajda
• Bán Zoltán András: Egy centiméter A harmincas évek filmzenéi
KÖNYV
• Kelecsényi László: A nagy szürke Balogh Gyöngyi–Király Jenő: „Csak egy nap a világ...”
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Családi körképek Karlovy Vary
KRITIKA
• Varga Balázs: Magányos lovag Aranymadár
• Báron György: Vissza az ólomidőbe A lövés utáni csend
• Bori Erzsébet: Vízicsoda Tuvalu
LÁTTUK MÉG
• Pályi András: Hétfő
• Békés Pál: Szerelmem szelleme
• Glauziusz Tamás: Végső állomás
• Bori Erzsébet: Angyal a lépcsőn
• Köves Gábor: Shaft
• Pápai Zsolt: Csapás a múltból
• Kovács Marcell: Horrorra akadva
• Hungler Tímea: Cool túra
• Korcsog Balázs: Sakáltanya
• Mátyás Péter: Robbanáspont
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Selejtező

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Légy ott a hetesen

Bori Erzsébet

 

Francia film, de olyan, mintha angolok csinálták volna. Mert a kortárs francia mozgókép fősodra a zaftosnak és provokatívnak vélt témákért feladni látszik azt, ami talán a legnagyobb erőssége volt egykor: az emberábrázolást.

Jean Pierre Sinapi most fölveszi az elejtett szálat. Története egy kisközösségben játszódik, ahol a régi életükből kiszakadt emberek élnek együtt kényszerű összezártságban. Ebből – a radikális életmódváltásból és az egymásrautaltságból – persze számtalan kisebb-nagyobb konfliktus, feszültség, frusztráció adódik, amelyek egyetlen pont körül sűrűsödnek össze, és amikor egyik este Fellini Amarcordját adja a televízió, egyszerre rátalálnak minden ontológiai problémájuk kulcsára: „Nőt akarok!”

Nem kerülgetem tovább, Sinapi filmjének színhelye egy tolókocsis embereket gondozó otthon, ahol a korrekt ellátás – amelyhez a lelki gondozás (pap, pszichiáter) is hozzátartozik – fejében csupán annyit várnak az ápoltaktól, hogy tűrjék a sorsukat. De elég egy új szociális munkás érkezése, hogy felszínre törjenek az elfojtott indulatok. Julie szép, fiatal, és legfőképpen az élet pártján áll a langyos üzletmenettel szemben. Először Rene, a kommunista értelmiségi lázad fel, aztán sorra a többiek is megfogalmazzák, előbb önmaguknak, majd a főnökségnek is követeléseiket, amelynek a hetes út lezárásával adnak nyomatékot. A bentlakók mozgolódása az otthon munkatársainak életét, az addigi hatalmi viszonyokat is felkavarja. Végül nem kisebb kérdésben kell állást foglalni, mint hogy válhat-e a közösség teljes értékű tagjává az arab bevándorló, muzulmán, homoszexuális és tolószékes Rabah, sőt lehet-e belőle a keresztségben Johnny, ha egyszer úgy akarja.

A Légy ott a hetesen ugyanolyan hendikeppel indul versenybe a moziműsor kétmondatos ismertetői között, mint hősei a nagybetűs életben. Nincsenek benne sztárok (csak jó színészek, és távolról, felületesen szemlélve „akadálymentesítési” oktatófilmnek tűnhet. De addig nem reménytelen a helyzet, amíg vannak olyan nézők, akik embereket látni járnak a moziba.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/06 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2342