KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/november
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Ádám Péter: Claude Sautet (1924–2000)

• Forgách András: Az utolsó jakuza A Kitano-kollekció
• N. N.: Kitano Takeshi
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Elsüllyedt mozi Velence
• N. N.: Az 57. velencei filmfesztivál díjai
MAGYAR MŰHELY
• Bakács Tibor Settenkedő: Elveszett ifjúság Petőfi '73–2000
• Gazdag Gyula: Helyszíni szemle
• Muhi Klára: Gorbacsovon innen, gvantanamérán túl A kis utazás

• Bikácsy Gergely: Vén újrealizmus? A filmtörténet börtönében
• Kömlődi Ferenc: Túl a biológián Evolúciós filmmesék
• Varró Attila: Kívülállók X-Men; Dogma
• Bóna László: Kalandterápia Túlélőtévé
• Turcsányi Sándor: Tücskök, hangyák, méhecskék kalandorok kíméljenek!
• Nánay Bence: Tanmese George Lucas, a világjobbító
• Tanner Gábor: Torreádorsirató Ladislao Vajda
• Bán Zoltán András: Egy centiméter A harmincas évek filmzenéi
KÖNYV
• Kelecsényi László: A nagy szürke Balogh Gyöngyi–Király Jenő: „Csak egy nap a világ...”
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Családi körképek Karlovy Vary
KRITIKA
• Varga Balázs: Magányos lovag Aranymadár
• Báron György: Vissza az ólomidőbe A lövés utáni csend
• Bori Erzsébet: Vízicsoda Tuvalu
LÁTTUK MÉG
• Pályi András: Hétfő
• Békés Pál: Szerelmem szelleme
• Glauziusz Tamás: Végső állomás
• Bori Erzsébet: Angyal a lépcsőn
• Köves Gábor: Shaft
• Pápai Zsolt: Csapás a múltból
• Kovács Marcell: Horrorra akadva
• Hungler Tímea: Cool túra
• Korcsog Balázs: Sakáltanya
• Mátyás Péter: Robbanáspont
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Selejtező

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A csodagyerek

Hegedüs Márk Sebestyén

The Prodigy – amerikai, 2019. Rendezte: Nicholas McCarthy. Írta: Jeff Buhler. Kép: Bridger Nielson. Zene: Joseph Bishara. Szereplők: Taylor Schilling (Sarah), Jackson Robert Scott (Miles), Colm Feore (Arthur), Brittany Allen (Margaret). Gyártó: Orion Pictures / Vinson Films. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 100 perc.

 

Tömegfilmes élményeink alapján nagyon jól tudjuk, hogy a gyermeki ártatlanság álarca mögött néha igazi kis szörnyetegek bújnak meg. Mervyn LeRoy 1956-os pszichothriller-örökzöldje, a Bad Seed nyomán az eredendően romlott, felnőttvilágot is fenyegető, gyakorta gyilkosságra is képes gyermekek irigylésre méltó karriert futottak be a pszichothriller (A jófiú) és a horrorfilm (Ómen 1-2, Porontyok) műfajaiban egyaránt, csak hogy napjainkra a fősodorbeli hollywoodi horrorfilm talán legelcsépeltebb rémalakjaivá váljanak.

Az éppen aktuális bad seed-horror, A csodagyerek sem tesz hozzá érdemben a mítoszhoz, meglepő módon azonban mégsem teljesen erényektől mentes alkotás. A bűnrossz (Éjféli etetés) vagy egyszerűen csak középszerű horrorokért (Az egyezség) felelős alkotók (Jeff Buhler, Nicholas McCarthy) nevével fémjelzett filmben a játékidő kétharmadáig minden a szokott mederben folyik – az egyedüli meglepetést talán az okozza, hogy a kortárs trendekkel szembemenve nem egy démoni entitás, hanem a Gyerekjátékot idézve egy magyar (a szinkron szerint sajnos szlovák) sorozatgyilkos reinkarnálódott lelke szállja meg a címszereplőt – a végjátékban azonban egy pillanatra mégis felcsillan a remény, hogy a sokszorosan újrahasznosított történet végén valamiféle jutalom várja majd a nézőket.

A csodagyerek a tavalyi év legünnepeltebb független horrorfilmjeihez (Örökség, Hang nélkül) hasonlóan a szülő-gyerek viszony sötét oldalának feltárására vállalkozik, azt kutatja, mi mindenre képes egy édesanya azért, hogy megvédje a gyermekét. A finálé során néhány dermesztő percre úgy tűnik, hogy az alkotók fölöttébb gyomorforgató választ tartogatnak erre a kérdésre, az utolsó pillanatban azonban gyáván megfutamodnak, és inkább újrajátsszák az Ómen zárlatát. Ezért aztán tényleg kár volt ilyen fapofával előadni ezt a már alapkoncepciójában is komolytalan történetet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/03 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14022