KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/november
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Ádám Péter: Claude Sautet (1924–2000)

• Forgách András: Az utolsó jakuza A Kitano-kollekció
• N. N.: Kitano Takeshi
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Elsüllyedt mozi Velence
• N. N.: Az 57. velencei filmfesztivál díjai
MAGYAR MŰHELY
• Bakács Tibor Settenkedő: Elveszett ifjúság Petőfi '73–2000
• Gazdag Gyula: Helyszíni szemle
• Muhi Klára: Gorbacsovon innen, gvantanamérán túl A kis utazás

• Bikácsy Gergely: Vén újrealizmus? A filmtörténet börtönében
• Kömlődi Ferenc: Túl a biológián Evolúciós filmmesék
• Varró Attila: Kívülállók X-Men; Dogma
• Bóna László: Kalandterápia Túlélőtévé
• Turcsányi Sándor: Tücskök, hangyák, méhecskék kalandorok kíméljenek!
• Nánay Bence: Tanmese George Lucas, a világjobbító
• Tanner Gábor: Torreádorsirató Ladislao Vajda
• Bán Zoltán András: Egy centiméter A harmincas évek filmzenéi
KÖNYV
• Kelecsényi László: A nagy szürke Balogh Gyöngyi–Király Jenő: „Csak egy nap a világ...”
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Családi körképek Karlovy Vary
KRITIKA
• Varga Balázs: Magányos lovag Aranymadár
• Báron György: Vissza az ólomidőbe A lövés utáni csend
• Bori Erzsébet: Vízicsoda Tuvalu
LÁTTUK MÉG
• Pályi András: Hétfő
• Békés Pál: Szerelmem szelleme
• Glauziusz Tamás: Végső állomás
• Bori Erzsébet: Angyal a lépcsőn
• Köves Gábor: Shaft
• Pápai Zsolt: Csapás a múltból
• Kovács Marcell: Horrorra akadva
• Hungler Tímea: Cool túra
• Korcsog Balázs: Sakáltanya
• Mátyás Péter: Robbanáspont
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Selejtező

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Kincsem

Nyereg alatt

Huber Zoltán

Profi kosztümös kalandfilm instant fogyasztásra, mellékhatások nélkül.

 

A plázák népét magyar filmre becsábítani igen komoly kihívás, a Kincsem a Várkonyi-féle történelmi szuperprodukciók áramvonalasított, aktualizált attrakciós potenciáljában bízik. Az óriási tömeg- és csatajelenetek, a több szálon futó eposzi építkezés helyett a XXI. században már a mai poénok mellett a tempó, a főhős vagánysága és a versenyek koncentrált energiája adják a feszültséget, de a közönséget most is a magyar történelem színpompás díszleteivel csalogatják az alkotók. A szerelem és bosszú univerzális meséjéhez a kiegyezés korabeli kulisszák felpörgetésével kevernek helyi ízeket.

Herendi Gábor ezúttal a Valami Amerika és a Magyar vándor két véglete közötti arany középutat választotta. A Kincsem is a nagybetűs hollywoodi történetet meséli újra, de a klasszikus álomgyári fordulatok már nem a mesterségesen édesített budapesti hétköznapokban, hanem egy digitálisan feljavított történelmi háttér előtt zajlanak. A nézővel összekacsintó kortárs poénok és beszólások menetrendszerűen érkeznek ugyan, de szerencsére kevés vizet zavarnak. A lényeg a mellőzött, vesztesnek bélyegzett hős győzelme, a gonosz ellenfél legyőzése és a nő megszerzése, szexi bőrcilinderekkel és csipkékkel, meg pofaszakállakkal körítve.

Maga a címszereplő kecses szimbólum, a két főhőst meghatározó jellemvonások élő, fújtató megtestesülése. A kezdetben értéktelennek tartott ló a szabadságharc után mindenét elveszítő, ösztönös tehetségét léha duhajként elpazarló Blaskovich Ernő tükörképe. Ahhoz, hogy a férfi versenylovat faraghasson a csiszolatlan gyémántból, előbb önmagával kell tisztába jönnie. A vad, megszelídítőjére váró csodakanca egyúttal a vágyott nő állati megfelelője is, aki akaratán kívül egyúttal a bosszút beteljesítő győzelem akadályává válik. Hősünk az ősellenség egyetlen lányába szeret ugyanis bele, az előtte álló kihívások és dilemmák így a gyönyörű állat versenyeitől, a konkrét történelmi kontextustól függetlenül, bárki számára átélhetőek.

A Kincsem a minél szélesebb közönség megnyerése érdekében a globálisan bevált receptekre szavaz, a piros-fehér-zöld színkombináció csak a csomagolás miatt érdekli. Emiatt akár dicsérni is lehet az alkotókat, hiszen így egyúttal a népi giccs, a kínos nacionalizmus és a testszagú magyar virtuskodás csapdáit is messzire elkerülik. Másrészt viszont hiába látjuk az épülő Szent István-bazilika képeit és bukkan fel többször maga Ferenc József is, az Osztrák-Magyar Monarchia kizárólag a ruhák és helyszínek szintjén fontos, mint romanticizáló elem. Egy bevallottan szórakoztatni akaró kosztümös kalandfilmben ez persze nem feltétlenül baj, de az alapvetően a főhős jellemfejlődésére és a nő meghódítására koncentráló történetben ez esetben kissé elsikkadnak az ellenfelek. Gáspár Tibor és Keresztes Tamás remek színészek, de a karaktereik kidolgozatlansága miatt nem érezzük fenyegetőnek a jelenlétüket.

A fordulatok és történések dramaturgiai megalapozottságát az alkotók többször feláldozzák az elérni kívánt hatás oltárán, de a ló, a férfi és a nő ügyesen egymásra játszott hármasa képes végig fenntartani a feszültséget. Régen láttunk ennyire csibészesen sármos magyar férfihőst, Klára pedig pont az a belevaló csaj, akit el tudunk képzelni mellette. Nagy Ervin és Petrik Andrea párosa nagy találat és nemcsak azért, mert tökéletesen működik közöttük a kémia. A két színésznek elhisszük a drámát és az elemi kalandvágyat is, ami a figuráikat egymás felé sodorja. A film pergő ritmusa, a sztori csavarjai és a derbik izgalma nem érnének sokat, ha nem szurkolnánk nekik kezdettől.

A Kincsem érezhetően a lehető legkisebb ellenállás és nagyobb látvány felé halad, ez utóbbira pedig tényleg nem lehet panasz. Különösen, ami a ruhákat és a tárgyi környezetet illeti, a finoman steampunkos kiegészítők és mütyürök, a tökéletesen szabott zakók vannak annyira emlékezetesek, mint az egyébként kimondottan mozgalmasra sikeredett vágták. Van tehát kiért izgulni és van min legeltetni a szemet, a könnyed fogyasztást tényleg semmi nem gátolja meg. Az átgondolt, kimért profizmus uralja a filmet, annak minden előnyével és hátrányával együtt.

 

Kincsem – magyar, 2017. Rendezte: Herendi Gábor. Írta: Hegedűs Bálint, Herendi Gábor. Kép: Szatmári Péter. Zene: Hrutka Róbert. Szereplők: Nagy Ervin (Blaskovich Ernő), Petrik Andrea (Klara von Oettingen), Gáspár Tibor (Otto von Oettingen), Keresztes Tamás (Gerlóczy), Gyabronka József (Hesp), Rátóti Zoltán (Blaskovich Bertalan), Fekete Ernő (Ferenc József császár). Gyártó: Café Film. Forgalmazó: Fórum Hungary. 110 perc.

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/04 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13158