KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/november
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Ádám Péter: Claude Sautet (1924–2000)

• Forgách András: Az utolsó jakuza A Kitano-kollekció
• N. N.: Kitano Takeshi
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Elsüllyedt mozi Velence
• N. N.: Az 57. velencei filmfesztivál díjai
MAGYAR MŰHELY
• Bakács Tibor Settenkedő: Elveszett ifjúság Petőfi '73–2000
• Gazdag Gyula: Helyszíni szemle
• Muhi Klára: Gorbacsovon innen, gvantanamérán túl A kis utazás

• Bikácsy Gergely: Vén újrealizmus? A filmtörténet börtönében
• Kömlődi Ferenc: Túl a biológián Evolúciós filmmesék
• Varró Attila: Kívülállók X-Men; Dogma
• Bóna László: Kalandterápia Túlélőtévé
• Turcsányi Sándor: Tücskök, hangyák, méhecskék kalandorok kíméljenek!
• Nánay Bence: Tanmese George Lucas, a világjobbító
• Tanner Gábor: Torreádorsirató Ladislao Vajda
• Bán Zoltán András: Egy centiméter A harmincas évek filmzenéi
KÖNYV
• Kelecsényi László: A nagy szürke Balogh Gyöngyi–Király Jenő: „Csak egy nap a világ...”
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Családi körképek Karlovy Vary
KRITIKA
• Varga Balázs: Magányos lovag Aranymadár
• Báron György: Vissza az ólomidőbe A lövés utáni csend
• Bori Erzsébet: Vízicsoda Tuvalu
LÁTTUK MÉG
• Pályi András: Hétfő
• Békés Pál: Szerelmem szelleme
• Glauziusz Tamás: Végső állomás
• Bori Erzsébet: Angyal a lépcsőn
• Köves Gábor: Shaft
• Pápai Zsolt: Csapás a múltból
• Kovács Marcell: Horrorra akadva
• Hungler Tímea: Cool túra
• Korcsog Balázs: Sakáltanya
• Mátyás Péter: Robbanáspont
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Selejtező

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Camille kétszer

Kovács Kata

Camille redouble – francia, 2012. Rendezte: Noémie Lvovsky. Írta: Maud Ameline, Pierre-Olivier Mattei és Florence Seyvos. Kép: Jean-Marc Fabre. Zene: Joseph Dahan. Szereplők: Noémie Lvovsky (Camille), Samir Guesmi (Eric), Judith Chemla (Josepha), Yolande Moreau (Anya). Gyártó: F Comme Film. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 115 perc.

A Franciaországban népszerű rendező-író-színésznő Noémie Lvovsky a Camille-jal Francis Ford Coppola Előre a múltba című filmjét játssza újra: a középkorú címszereplőnő éppen válni készül, amikor váratlanul negyed századdal és egy elrontott élettel korábban ébred fel egykori tinédzserszobájában. A komédia talán a lehető leglaposabb műfaji választás a szóban forgó történet elmondására, és bár Coppola még ezzel együtt is üde és szórakoztató filmet készített 1986-ban, az időt ugyanekkorra visszacsévélő Camille-ról már nem mondhatunk el hasonlóakat.

A francia közönségfilm örökzöldjeivel, filmes veteránok cameóival (Jean-Pierre Léaud és Mathieu Almaric) és néhány nosztalgia-slágerrel (99 Luftballon, Walking on Sunshine, Lvovsky énekes-táncos produkciójának kíséretében) kitömött Camille nem más, mint egy szeretnivaló, szomorúan piálgató nő története, aki a játékidő kilencvenöt százalékában időutazik, bizarr ismeretségeket köt, a tinédzser haverjaival lóg és megpróbál jobb döntéseket hozni, mint egyszer már végigélt ifjúságában. Az időcsavaron és a „kétszer ugyanabba a folyóba” dilemmán is elmereng, ám a film mintha fekete lyukként nyelne el olyan drámai fordulópontokat, mint édesanyjának ismételt elvesztése és a sors kegyetlen megmásíthatatlanságának felismerése. Nyilvánvaló, hogy Franciaországban nem megy ki a divatból a szentimentális pillanatokkal és abszurd helyzetekkel tarkított, elbűvölőnek szánt retró-komédia (lásd Julie Delpy 2011-es rendezését) – ezek közé tartozik Lvovsky neves francia díjátadókon megfordult mozija is, de a külföldi fesztiválok és kritikusok visszajelzései alapján úgy tűnik, hogy a Camille még a bárdolatlan önirónia és a filmtörténeti kikacsintások dacára is kevés élvezeti értékkel bír a franciául nem beszélők jelentős része számára.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/04 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11418