KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Bérczes László: Hetet-havat Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Bori Erzsébet: Leveskultusz Glamour
• Szőnyei Tamás: A filmeknek megvan az idejük Beszélgetés Gödrös Frigyessel

• Kriston László: Hadüzenet nélküli háború Eurofilm
• Galambos Attila: A kényszer zubbonya Dogma-variációk: Idióták; Mifune utolsó dala
• N. N.: Dogma-filmek
• Trosin Alekszandr: Újra szól a kalasnyikov Orosz maffiafilmek
• Kovács István: Az adósságtól a gyilkosságig Lengyel bűnfilmek
• Turcsányi Sándor: Szorul a hurok Magyar bűn, magyar rend
• Forgách András: Ügyelj a lépésedre A gyilkos csókja
• Zoltán Gábor: Maszkcsók Tágra zárt szemek
• Janisch Attila: Elhagyott pokol Hűtlen remekmű
• Varró Attila: Pinokkió Bádogvárosban AI
• Karátson Gábor: Rommező, fekete lukakkal Apu-trilógia
• N. N.: Satyajit Ray játékfilmjei
KRITIKA
• Báron György: Észak, északnyugat Balra a nap nyugszik
• Varga Balázs: Traktorral portugál partokra Portugál
• Hirsch Tibor: Az ördöglakat A Millió Dolláros Hotel
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Napsugár sétány
• Kézai Krisztina: Bajnokok reggelije
• Hungler Tímea: Én és én meg az Irén
• Tamás Amaryllis: Pénzt és életet!
• Harmat György: U-571
• Köves Gábor: Hibátlanok
• Varró Attila: Öld meg Rómeót!
• Pápai Zsolt: Krokodilok bölcsessége
• Tosoki Gyula: Az asztronauta
• Kömlődi Ferenc: Árnyék nélkül
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Az ember

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Beszélgetés Milorad Krstić-csel

„Picassót sem lehet átdolgozni”

Kovács Gellért

„Nem úgy mesélek, mint egy festő.”

 

Milorad Krstić képző- és multimediális művész egész estés animációs mozija utalásokkal teli, heist-moziba csomagolt, lázálmosan szellemes szerelmi vallomás a művészetek felé. A Ruben Brandt, a gyűjtő-nek világszerte a csodájára járnak, legutóbb a bukaresti Anim’est nemzetközi filmfesztiválon nyert díjat.

*

Amint megjelentek a Ruben Brandt első előzetesei, rögtön a Macskafogóhoz kezdték hasonlítgatni – láttad Ternovszkyék filmjét?

Csak részleteket. De azt tudom, hogy legendás rajzfilm.

A te filmed sokkal inkább, jóval koncentráltabban a felnőtteknek, ha úgy tetszik, a művelt felnőtteknek szól.

Amikor a film ötlete megszületett, nem a korhatárral foglalkoztam, hogy a felnőttekhez, vagy gyerekekhez szeretnék szólni, hanem az járt a fejemben, hogy egy olyan egészestés animációs filmet szeretnék, ami nem lesz unalmas. Mivel egész életemben a képzőművészettel foglalkozom, e téma köré szerettem volna kitalálni egy történetet. A leghatásosabbnak az tűnt, hogy a történetet egy krimibe csomagoljam, mert a művészetről nem, mint művészetkritikus, vagy festő szerettem volna beszélni. Úgy gondoltam a nézőknek így érdekesebb lesz a mondanivalóm.

Nem lehetett egyszerű megszerezni a filmes jogokat ahhoz a rengeteg utaláshoz, tisztelgéshez, amelyek szerepet kapnak a Ruben Brandt-ben. Egyáltalán, honnan lehet tudni, hogy mihez kell, s mihez nem?

A projekt elejétől tudtam, hogy ebbe a filmbe szeretném beépíteni azt a sok művészeti inspirációt, asszociációt, referenciát, ami az évek során hatott rám, vagy foglalkoztatott. Ugyanúgy az elejétől tudtam mely zenei számokat szerettem volna a filmben megszólaltatni (Arthur Honegger, The Tremeloes, Krzysztof Penderecki, Haley Reinhart...) Valójában a filmben szereplő összes referenciát át is dolgoztam, pár mű kivételével. A producerek nagyon körültekintően jártak el minden egyes zenei-, képzőművészeti- vagy filmreferencia kapcsán. Szakértői véleményezésre küldték az általam összegyűjtött anyagot, így a szakértői vélemény szolgált iránytűként abban a döntésben, mit kell jogosítani és mi az, amihez nem szükséges a jogosítás.

Mindenhez megkaptátok az engedélyt, amihez akartátok?

Nem mindenhez. Például a Joan Miró alapítvány nem engedélyezte, hogy egy tányérban, szójaszószként jelenjen meg Miró egyik általam nagyon szeretett képe. Ha még élne, szerintem neki tetszett volna az ötletem és biztos vagyok benne, hogy értette volna a poént. Egy másik példa, ami érdekes lehet: Picassót nem lehetett átdolgozni, csak eredeti formájában tudtuk a filmben szerepeltetni. Persze, Picasso véleményét sem tudhatjuk meg soha erről.

Fájdalmas kompromisszumokat azért nem kellett kötni? Mindenki belekerült a filmbe, akit nagyon szerettél volna?

Nagyjából. A legfontosabb az volt, hogy Andy Warhol Dupla Elviséhez megkapjuk az engedélyt, valamint az Elvishez kötött személyes jogokat is be kellett szerezni. Mindenkit nagyon sajnálok, aki nem kerülhetett be.

Hitchcockból miért csináltál jégkockát?

Mert mindenképp szerettem volna, hogy benne legyen a filmben, miután ő az egyik kedvenc filmrendezőm. Hogy miért éppen jégkockaként, az egy interjúkötetben elolvasott kis jelenetnek köszönhető, amelyet Truffaut készített Hitchcokról. Ajánlom ezt a kötetet elolvasásra mindenkinek, aki kíváncsi az ötletem eredetére.

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/11 30-31. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13881