KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Bérczes László: Hetet-havat Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Bori Erzsébet: Leveskultusz Glamour
• Szőnyei Tamás: A filmeknek megvan az idejük Beszélgetés Gödrös Frigyessel

• Kriston László: Hadüzenet nélküli háború Eurofilm
• Galambos Attila: A kényszer zubbonya Dogma-variációk: Idióták; Mifune utolsó dala
• N. N.: Dogma-filmek
• Trosin Alekszandr: Újra szól a kalasnyikov Orosz maffiafilmek
• Kovács István: Az adósságtól a gyilkosságig Lengyel bűnfilmek
• Turcsányi Sándor: Szorul a hurok Magyar bűn, magyar rend
• Forgách András: Ügyelj a lépésedre A gyilkos csókja
• Zoltán Gábor: Maszkcsók Tágra zárt szemek
• Janisch Attila: Elhagyott pokol Hűtlen remekmű
• Varró Attila: Pinokkió Bádogvárosban AI
• Karátson Gábor: Rommező, fekete lukakkal Apu-trilógia
• N. N.: Satyajit Ray játékfilmjei
KRITIKA
• Báron György: Észak, északnyugat Balra a nap nyugszik
• Varga Balázs: Traktorral portugál partokra Portugál
• Hirsch Tibor: Az ördöglakat A Millió Dolláros Hotel
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Napsugár sétány
• Kézai Krisztina: Bajnokok reggelije
• Hungler Tímea: Én és én meg az Irén
• Tamás Amaryllis: Pénzt és életet!
• Harmat György: U-571
• Köves Gábor: Hibátlanok
• Varró Attila: Öld meg Rómeót!
• Pápai Zsolt: Krokodilok bölcsessége
• Tosoki Gyula: Az asztronauta
• Kömlődi Ferenc: Árnyék nélkül
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Az ember

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

K.O.

Sepsi László

K.O. – francia, 2017. Rendezte: Fabrice Gobert. Írta: Valentine Arnaud és Fabrice Gobert. Kép: Patrick Blossier. Zene: Jean-Benoît Dunckel. Szereplők: Laurent Lafitte (Antoine), Chiara Mastroianni (Solange), Pio Marmai (Boris), Clotilde Hesme (Ingrid). Gyártó: 2.4.7. Films. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 115 perc.

Antoine-ban megtestesül a céges felsővezetőket érintő szinte összes negatív sztereotípia: arrogáns, érzéketlen és még a feleségét is csalja. Miután különösen megalázza az egyik alkalmazottját, merénylet áldozata lesz, kómába esik, majd amikor visszatér az általa vezetett tévécsatornához, azzal kell szembesülnie, hogy már egyáltalán nincs kitüntetett helye a céges hierarchiában – sőt, időjóssá fokozták le. De még az is lehet, hogy soha nem is volt több egy közepesen kínos tévébemondónál.

Fabrice Gobert első nagyjátékfilmje a hét évvel ezelőtt bemutatott Simon Werner eltűnése óta – noha rendezője ezt az időszakot televíziós munkákkal töltötte – vajmi keveset foglalkozik a tartalomgyártás kreatív oldalával. Ehelyett a főhős hatalomfosztott visszatérése korábbi munkahelyére ugyanazt a kísérteties tapasztalatot hordozza, amivel Gobert a Simon Werner tinédzsereit, a Visszatérőkben pedig a hegyvidéki közösséget szembesítette. Bár a K.O. ideig-óráig képes fenntartani a kizökkent világ feszültségét – vajon összeesküvés, neurózis vagy alternatív valóság taszította Antoine-t ilyen kellemetlen helyzetbe? –, a rutinos atmoszférateremtés és a nyugtalanító kompozíciók alig leplezik, hogy valójában nehézkes tanmese pereg a vásznon. Az Alkonyzónába, vagy még inkább egy Hanta boy típusú komédiába illő szüzsét – a „rosszember” valami csoda folytán szembesül hibáival – Gobert stílusérzéke sem tudja túllendíteni az együgyű moralizáláson, amely nem kis mértékben a felsővezetők iránt érzett ellenszenvre épít (lásd a Harcosok klubját idéző epizódot, ahol ökölharcban vezethetik le egymás közt az „öltönyösök” és alárendeltjeik a munka közben felgyűlt feszültséget). De a K.O. még ezzel a paranoid kapitalizmus témájában szinte kötelező utalással együtt sem elég ravasz vagy vad ahhoz, hogy bárkit kiüssön.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/07 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13283