KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Doris Dörrie kisregényei

Érzelmek kisiskolája

Koltai Ágnes

Amikor Doris Dörrie német rendezőnő elkészítette harmadik filmjét, a Férfiakat (1985), páratlan gyűjteménye volt a szerelemmel kapcsolatos közhelyekből. Állítása szerint ezt, és előző két filmjét szó szerint az élet találta ki, ő nem tett mást, mint hátradőlt a székében és emlékezetébe idézte azokat a párbeszédeket, amelyeket hallott, azokat a faramuci szituációkat, amelyeket megtapasztalt, s azokat a különös figurákat, akiket volt szerencséje közelről ismerni. Nem tudjuk, hogy Dörrie kisasszony, a mindennapi élet áporodott közhelyeinek kiváló ismerője valóban csak felemelte az utcán heverő témákat, vagy engedett a társadalmi konvencióknak, midőn ügyesen eljátszotta az Okos Kata álarcát öltött locsi-fecsi hölgy szerepét, akit igazán nem kell komolyan venni.

Szerepjátszás ide, közhely oda, Doris Dörrie tollából kiszaladtak azok a jellegzetesen német (újraegyesítés előtti!) életképek, amelyekből négy ezúttal magyarul is megjelent. Kettőből film is készült (Bele, a szív közepibe; Férfiak). Fassbinder középső művészi korszakában, A zöldségkereskedőtől a Küsters mamáig tartó időben látta ennyire mélyen kispolgárinak és menthetetlenül jólszervezettnek Németországot, de az ő műveit a pátosz és a csalódottság komorsága fedte. Dörrie filmjei és kisregényei nem ilyen emelkedettek: könnyed tollrajzok soha nem létező, mégis valószerű emberekről, akik aligha tudnak különbséget tenni érzelem és érzelgősség, rituálé és meghittség között.

Végletes és sarkított szituációk, riadt cselekedetek, szélsőséges érzelmek – ezek Dörrie zsánerképeinek élesen megvilágított pontjai. A felboruló életek, a látszatnyugalmukból kibillenő kapcsolatok, az önszuggesztióval eksztatikussá növelt érzelmek hihetetlen banalitása minden kisregény és film igazi témája. Esetlen bája és iróniája van ezeknek a történeteknek, amelyekben mindig akad legalább egy figura, aki bele akar pusztulni a csalódásba, a megcsalatásba, az életformaváltásba vagy a társadalmi lecsúszásba. A szélsőségek és a sablonok találkoznak: kiszámíthatóak a szerelmi háromszögek, az oda-vissza költözések, törlesztések és nagy engedmények, mégis valami friss fuvallat, valami beavatatlan szemtelenség árad az írásokból. Szerelemféltésből és dühből ölnek (tán mert mégiscsak igaza volt egy másik németnek, Karl Marxnak, hogy az emberben az az állati, amit emberinek hisz), s ha kell, gyereket lopnak és bankot rabolnak, jóllehet igazi német polgár ilyet nem tesz. De hát a szükség... vagy inkább a béklyóitól megszabadult öntudat törvényt bont.

Ebben a végül is kiszámított világban, ebben a még mindig német mércével adagolt extravaganciában megjelenik egy titokzatos idegenség: az Éden című kisregényben a falusi boltoskisasszonyból rafinált városi prostituálttá avanzsált lány szabad perceiben Flaubert-t olvas. Senki sem tudja, miért éppen őt. Feltehetően még az írónő sem tudja, de sejti, hogy azok a mívesen formált mondatok mily elegánsak. S bár súlyosak, mégis megejtően könnyedek. Emitt a könnyű, amott a könnyed.

Doris Dörrie félúton áll, de mert a közhelyek kimeríthetetlenek, az elegáns könnyedséghez közelebb juthat.

 

DORIS DÖRRIE: SZENVEDÉLYES SZERELMEK ÉS EGYÉB NYAVALYÁK, EURÓPA, 1992.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/10 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=575