KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Lenni vagy nem lenni

Hirsch Tibor

 

A film eredeti változata 1942-ben készült. Ernst Lubitsch háborús vígjátékát alig néhány hónapja a Magyar Televízió is bemutatta. Kevés olyan film van, melynek hibáit-erényeit vizsgálni nem érdemes, csak a film születéséért elsődlegesen felelős megrendelői döntést. A szerződések aláírásának pillanatát, vagy pillanatnak tekinthető sorozatát.

A Lenni vagy nem lenni újraforgatása – produceri tévedés: ehhez képest az alkotó szakemberek felelőssége mellékes. Akik úgy képzelték, hogy az eredeti Lubitsch-film, negyven év eladhatóvá szelídült filmnyelvi vívmányaival, a közönség évtizedek-módosította frivolitás-küszöbének kihasználásával, – és természetesen szélesvászonnal, színes technikával – újjávarázsolható, körülbelül annyira fogtak mellé, mintha valamilyen gazdag, de ostoba ország tábornokai a honvédelem fejlesztése címén a páncélvonat „korszerűsítésére” adnának megbízást, és irányítható elektronikával, mindenféle újmódi csoda-berendezéssel cserélnék föl benne az amúgy hadtörténeti kuriózumnak számító harci eszközöket.

Világháborús filmvígjátékok folyamatosan készülnek. Bár nyilvánvalóan más és más humorforrásokat aknáz ki, más és más tabukat tör meg ez az amúgy abszolút értelemben is porosodó film-fajta az ötvenes, a hatvanas, esetleg a hetvenes években, semmiképpen sem illeszkedik a sorba egy olyan történet, mely most, a nyolcvanas években azt mutatja meg, hogy 1942-ben milyennek képzelték Hollywood ártatlanul naiv lakói a Gestapo tevékenységét a megszállt Varsóban, hogyan kívánták egy-egy pikáns vagy vicces epizódban megmutatni, mint kedves couleur locale-t, a lengyel ellenállás kalandos belvilágát, a bujkáló és megmenekülő zsidókat, és milyen borzongásmentes természetességgel szerepeltették magát Hitlert is a vásznon, a jókedvű befejezés érdekében. Az eredeti filmet nézve csak a jó-szándékú, jellemzően tengerentúli tájékozatlanságot érezzük – ami ma már maga is humorforrás –, új változatban látva ugyanez a történelmi jóízlés alapvető hiányáról árulkodik.

Az ítélet esetleg félreérthető: a történelmi távolság sokféle bohózati szentségtörést megbocsáthatóvá tesz. De a „szentségtörés” éppen a „szentség” tudósítása árán, azt követően születik. „Korabeli” tudatlanságot játszani el egy újrafeldolgozás kedvéért – ebben van a kegyeletsértő, az otromba produceri vétség, – melynek eredménye egy szükségszerűen ellenszenves film.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/10 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5702