KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Jó reggelt, Vietnam!

Báron György

 

Olyan ez a furcsa nevű, még furcsább külsejű disc-jockey, ez az Adrian Cronauer, mintha Tom Wolfe lendületes riportázsából, a Kandírozott mandarinzselészínű áramvonalból lépett volna elő. „Guuuud móórning, Vietnááám!” – üvölti-énekli a mikrofonba, majd hörög-sípol-fütyül-zümmög-dudorászik, be nem áll a szája, miközben a legvadabb rock and rollt nyomja. Mindenki a Cronauer-show-t hallgatja: zöldsapkás tengerészgyalogosok, repülők, haditengerészek, szárazföldiek, még a frontvonalak mögött, a városban lebzselő puhányok is.

1965-öt írunk. A vietnami eszkaláció éve ez. A helyszín: Saigon. Háború és rock and roll. Öldöklés és military-vígjáték. Nehéz a kettőt összehozni, de nem lehetetlen. A súlyos ellenpéldák közül idekívánkozik Kubrick Dr. Strangeloveja és Altman MASHe; az utóbbi a Jó reggelt, Vietnam! alighanem közvetlen ihletője. A rendező, Barry Levinson azonban rossz, képzelőerő nélküli tanítványnak bizonyul. Altman vagy Kubrick filmje lidérces abszurd komédia volt, a Jó reggelt, Vietnam! ezzel szemben szelíd, tisztelettudó vígjáték, mégha időnként merésznek és vadnak is próbál látszani. Vannak benne, akárcsak a rossz emlékmű Szakaszban, jó és rossz amerikaiak. A jók szeretik a vietnamiakat és a kemény rockot. A rosszak nem veszik emberszámba a sárgákat és lassú szalonzenével ámítanák a katonákat. Hősünknek a rock iránti rokonszenve szorosan összefüggni látszik azzal, hogy épp egy Vietkong-partizán hugába lesz szerelmes, míg a Perry Como Bandet hallgatók, úgy tetszik, ennél súlyosabb háborús bűnökre is képesek. Nohiszen.

Mégis, egyedül a főszerepet alakító Robin Williamsért érdemes megnézni a filmet. Williams káprázatos komédiás – a képességeit már Altman Popeye-ében is megcsodálhattuk –, s Levinson legnagyobb rendezői érdeme, hogy hagyja őt kedvére játszani. Ha egyedül néz szembe a kamerával és darálja a zsongító szöveget – elfelejtődik a sematikus sztori, a kimódolt epizódok, a jellegtelen fényképezés és a film élni kezd. Szerencsére a kétórás filmidőnek csaknem a fele Williams jutalomjátéka: a filmtől független one man show, távol Vietnamtól.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/11 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5515