KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy hulla, egy falafel és a többiek

Kolozsi László

 

Az Ember, aki falafellel a kezében halt meg (maradjunk az eredeti címnél, ami sokkal inkább illik a film stílusához) főhőse, Danny (Noah Taylor) Nick Cave-re hasonlít. Mivel ausztrál filmről van szó, talán nem véletlenül. Elvégre Nick Cave lúzer-kinézetű, nem megalkuvó ausztrál sztár. Danny léhűtő, igazi semmittevő, súlyos ezrekkel tartozik minden szolgáltatónak, évek óta keresik fizetési meghagyásokkal ausztrál városok bíróságai. De az Ember, aki falafellel a kezében halt meg hősei közül még ő a legnormálisabb. Danny albérletről albérletre költözik idióta barátaival. Normális kapcsolat kialakítására képtelen, igazi vesztes, annyi erkölcsösség sincs benne, mint egy békában, nem tud és nem is akar a jólfésült ausztrál társadalom polgára lenni.

Az ausztrál film nem csak Mel Gibsont és Nicole Kidmant adta a világnak, hanem – annak köszönhetően, hogy enyhült az egyébként könyörtelen ausztrál filmcenzorok szigora – a hetvenes években az ocker filmeket is. Az Ember, aki falafellel a kezében halt meg tipikus ocker film. Ennek az Ausztráliában divatos filmtípusnak (amely egyébként előzménye a Farelly testvérek nehezen minősíthető munkásságának) a jeles képviselője volt, bármilyen hihetetlen, A Gyűrűk ura trilógiát alkotó Peter Jackson ugyanúgy, mint a Zöld kártya alkotója, Peter Weir. Az ocker filmek hősei lenézik az átlagos, langymeleg ausztrálokat, és legfőképpen az értelmiségieket. Közönségesek, és az egyetlen vágyuk, hogy minél több szexuális aktust folytassanak, minél több emberrel. Az ocker filmek olyan filmszatírák, amelyek az átlagpolgárt, a füvet nyíró, teniszező, martinit kortyolgató kertvárosiakat teszik nevetségessé. Sajnos hazánkban – tudomásom szerint – mindössze kettőt mutattak be. Holott viccesebbek, és urambocsá, kedvesebbek, mint a népszerű Torrente-filmek, vagy az említett Farrelly testvérek végtermékei. Richard LowensteinJohn Birmingham kultregényéből készült – filmje, sajnos nem a legjobbak közül való; kései darab. Azoknak, akik viccesnek találják, ha valaki egy békával golfozik, vagy hogy annyit maszturbált, hogy szerelmes lett a kezébe, nyugodtan lehet ajánlani ezeket a filmeket, ahogy azoknak is, akik azt hitték, hogy az ausztrál filmek és a Mad Max-filmek közé egyenlőségjelet lehet tenni.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/03 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4831