KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szegény embert az amish húzza

Petrányi Viktória

 

Brad és Caroline, a két elvetemülten gazdag, bár számos rejtett emberi értékkel megáldott New York-i, hatalmas esélyt kapnak az élettől, hogy elfuserált házasságukat, életüket, értékeiket újragondolhassák, s felfedezhessék mindazt, amit eddig nem láttak – a pénzüktől. A két mesébe illően torz figura, a láncdohányos, ex-divattervező negyvenes hisztérika és üzletemberre egyáltalán nem emlékeztető, remek humorú, kissé idióta férje, az adóhivatal elszánt akcióhősei elől egy amish közösségbe menekülnek, ahol igazi leckéket vehetnek erkölcstanból. (A megmentő kisebbség ezúttal nem fekete, homoszexuális, hontalan, hanem csak „puritán, XIX. századi módra”. Szélsőségesebb és direktebb példát úgy tűnik nem talált a film az értékek bemutatására.) A dolgos világban hőseinknek eleinte nem áll kézre az eke, testre a szürke munkaruha (a tészta ragad, a ló rúg, a víz hideg, az árnyékszék messze van), de jellemfejlődésből rekordot javítva egy-két hét alatt érző szívű, erkölcsös, szerelmes emberpárrá válnak, no lám, mit nem tesz egy kis munka...

A tipizált hősök – akik ebben a filmben igen becsülendő módon helyenként valódi arcot öltenek – harcba indulnak egy számukra idegen életmóddal. Ez a felvetés egy valóban szórakoztató szituációs komédiát is elindíthatna, de a film első egyharmada után bekövetkezik a legrosszabb. A könnyed, ügyesen megírt, társadalombíráló történetből gyenge moralizálásban kimerülő dráma válik, ahol a humor a második helyre szorul, majd tökéletesen elhal. A burleszk elemekkel tűzdelt, szimbólumoktól hemzsegő, irreális világban, vásári csendéletekre emlékeztető képeket láthatunk, Kristie Alley nem túl változatos, de annál bájosabb mosolyával.

A gazdag-szegény ellentétpár boncolgatása nemcsak triviális, de igazságtalan és hazug is. A puritán közösség tagjait élhetetlen, bugyuta balekokként ábrázolták. A politikai korrektség jegyében a társadalmi különbségek persze eltöröltetnek; mindenkiből válhat jó ember, ha megtapasztalja a felemelő szegénységet. A valódi kérdés mégsem a moralizálással kapcsolatban vetődik fel. Az igazi probléma, hogy miért nem vállalja fel egyetlen hasonló komédia sem a könnyed szórakoztatás feladatát, miért tekintik missziójuknak társadalmi igazságok hangoztatását. A válasz – az ilyen típusú filmek nagy számát tekintve – valami furcsa, soha nem nyugvó, közösségi lelkiismeretben keresendő.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/07 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3748