KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Élni tudni kell

Tamás Amaryllis

 

Szellemes mulatság, meglepő fordulatokban bővelkedő bonyodalom az Élni tudni kell!, a történet a pénz/pénztelenség, a hatalom/a hatalomnélküliség köreit járatja hőseivel. A buszsofőr (a Lábad között című filmben megismert búsképű lovag, Carmelo Gomez alakításában) és a pincérnő (Salma Hayek elementáris, vibráló tehetséggel játssza) katartikus találkozása izgalmas, örök konfliktusok végiggondolására készteti a történések Ariadné fonalát nyomon követő nézőjét.

Annyit elárulhatunk anélkül, hogy lelőnénk a számtalan meglepő ötletet, hogy a film az abszolút mélypontról indít. Martin először buszos ámokfutásba kezd, majd magára nyitja a gázt, ezt a viaduktos ugrási szándék követi – végezni akar az életével mindenáron, mert szerencsétlen nyomorultnak érzi magát. Egy ismeretlen „jótevő” – Salva, a „könyvelő” ideiglenesen lebeszéli róla, elkíséri a Zöld Mezők Idősek Otthonába, hogy nem csekély haszon reményében uzsorásoktól egy hétre százötmillió pesetát vetessen föl az öngyilkosjelölttel. A terv ördögi: a balek kétlábon járó befektetéssé válik, de legalább kiélvezi az életet, mielőtt meghal –, így szól az alku. Martinból „trendi gyerek” lesz, mobiltelefonnal, bankszámlakártyával, végre kiélheti beteges vonzalmát a távirányítókkal, zabálhat számolatlanul („gazdag ember akkor is eszik, ha nem éhes”), álompartit rendezhet iraki kaviárral, kígyóemberrel, jacuzzis fürdőtermében pezsgővel töltheti fel az úszómedencét. A parti lesz a végzete, itt pincérkedik ugyanis Lola, alias „Frida Kahlo” (ez Salma Hayek következő filmszerepe), aki temperamentumos, egzotikus és szabadszájú. A Nagy Életet vivő Martinnal pillanatok alatt elvernek néhány milliócskát: divatbemutató – egy másodpercre föltűnik Sophia Loren is –, Eiffel torony…

Mindenki mást alakít, mint ami, és mást, mint amit hisznek róla. A film a „vége” feliratig bírja szusszal, sziporkával. Miközben Lola, Martin, Salva „reciklálnak” százmillió pesetányi összeget, mindhárman megtanulnak örülni annak, amijük van/amijük nincs. És rádöbbennek a szakállas igazságra: hogy az életet végig kell játszani. Hogy is mondta Hippokratész? Ahol a méreg, ott a gyógyszer is. Burjánzik körülöttünk a „nyomor”, a „dőzsölés” – lármáját, szagát is érezzük. Egyszer fenn, máskor lent. Mint fent, úgy lent… élettörténetünk párkái – mi magunk vagyunk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/09 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3450