KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Lövések a Broadwayn

Makai József

A legbölcsebb kínai, Mao elnök – sőt, a Négyek Bandája en bloc – elégedett volna: végre egy mozi, amelyik autentikusan és következetesen leszámol a büdös értelmiséggel (ahogy a Kulturális Forradalom idején nevezni szerették ezt a gyanús képződményt). A maoisták köztünk vannak, ugye, és ők bizony tódulni fognak, hogy megnézzék, mennyire – és milyen könnyen! – teszi nevetségessé Woody Allen a gyűlölt ellenséget: kacagni fognak és örülni. Nem vagyok az a kimondott maoista alkat, de én is kacagtam és örültem. Woody mester kiváló filmet készített (ismét, teszem hozzá W. Allen-rajongóként).

Az USA-beli szesztilalom még mindig inspiráló trauma. Emlékezzünk: szeszcsempészeten gazdagodott meg a Keresztapa Corleone családja; Sergio Leone – erősen az olasz maffia-mitológia képére formált – zsidó bűnszövetkezete (Robert de Niro mint kivénhedt gengszter) is belenyúlt a mézesbödönbe a Volt egyszer egy Amerikában; Billy Wilder örökbecsűjében, a Van, aki forrón szereti-ben Kertész és Lemmon, két jó barát is egy korabeli kerozint felszolgáló csehóban muzsikál, majd menekül, ésatöbbi.

Woody Allen beállt a sorba és hamar elunta: a szesztilalom idején – teli a kád itókával – is létezik már a szórakoztatóipar, tönkremennek a színházak, eltűnnek a produkciók, a Broadway a golyózáporban is zsong, mint a szorgos kaptár. Megannyi hasonlóság áldatlan állapotainkkal: ha nincs szponzor, előadás nyista. A pénznek pedig szaga van ugyan, de mosható, kompromisszumot köt producer és bűnöző. Ugye, milyen ismerős, mindenki kapásból öt példát... De ennek most, úgy fest, így kell lennie.

Csak a művész, az értelmiségi, az nem nyughat: elfogadja a pénzt, de lelke háborog – nyilván keveset kapott –, tehetségtelen, de alkot; ismét csak rengeteg asszociáció ugrik be, hát nem aranyos? Semmi sem változik. Woody is örök, annyira tud filmet csinálni, hogy az már fáj. A Férjek és feleségek és a Rejtélyes manhattani haláleset ideges vállkamerája után ez a mozi – hiszen más kép nem élt volna meg – szépen, mívesen van megcsinálva (nem csak képileg és dramaturgiailag, jó ennek minden kockája).

A tehetség ritka halálos kór, derül ki végül, a boldog vég pedig annyi, hogy egy alkalmatlan ember feladja és visszavonul. Éppen idejében, de így is marad elég.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/02 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=201