KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Bocsáss meg, kedvesem!

Kovács Kata

Plaire, aimer et courir vite – francia, 2018. Rendezte és írta: Christophe Honoré. Kép: Rémy Chevrin. Szereplők: Pierre Deladonchamps (Jacques), Vincent Lacoste (Arthur), Denis Podalydès (Matthieu), Sophie Letourneur (Isabelle). Gyártó: Les Films Pelléas. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 132 perc.

 

Franciaországban mostanság minden évre jut legalább egy LMBTQ-tematikájú, fesztiválsikerre ítélt művészfilm, a 2017-es 120 dobbanás percenként után Christophe Honoré (Anyámat!, Csak a szex) filmje szerepelt a 2018-as cannes-i versenyprogramban, mely ugyancsak a kilencvenes évekbeli AIDS- és HIV-őrület idejére kalauzol. A Bocsáss meg, kedvesem! párdarabjának is tekinthető, szintén modern filmes formavilágú és a fülledt erotikát középpontba helyező Idegen a tónál sztárja, Pierre Deladonchamps ezúttal egy párizsi írót alakít, aki egy nála jóval fiatalabb fiúval keveredik fájdalmas szerelmi viszonyba.

A Szólíts a neveden-féle divatos vintage-világot erőteljes, hidegen kék vizualitással kiegészítő Bocsáss meg, kedvesem! elsősorban a lelki és szexuális értelemben is felkavaró viszony ábrázolásában jeles, de kiváló a meleg szomszéd, a haldokló ex és az író kisfiának mellékszála is. Az üzenetrögzítők, a szüntelenül szívott Lucky Strike és folyton nyitva lévő borospalackok harminc évvel ezelőtti világa erőteljes teátralitással párosul Honoré filmjében, az irodalmias dialógusok, a magaskultúrára tett percenkénti utalások, a megszólaló korabeli pop-számok és operarészletek, a plakátra kívánkozó, grafikus kompozíciók tovább erősítik ezt a hatást. A túlnyújtott játékidő és a végeláthatatlanul hosszú, drámai ívet ritkán követő dialógusok azonban néhol már nem csak a néző, de még a színészek érdeklődését is elvesztik. Coming out, nemi úton terjedő betegségek, felnövés, múlandóság, beteljesületlenség, vágyakozás, ügyetlen szexualitás – a tematika zászlóvívői pontosan ugyanezeket a motívumokat vonultatják fel az Utolsó napjaimtól (Ozon) az Adèle életéig (Kechiche), Honoré munkája azonban hozzáadott érték és valódi mögöttes tartalom tekintetében a gyengébbek közé tartozik: inkább csak stílusos, de középszerű melodráma.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/04 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14063