KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Egy lélegzetnyire

Varró Attila

Dans la brume – francia, 2018. Rendezte: Daniel Roby. Írta: Guillaume Lemans, Jimmy Bemon és Mathieu Delozier. Kép: Pierre-Yves Bastard. Zene: Michel Corriveau. Szereplők: Romain Duris (Mathieu), Olga Kurylenko (Anna), Fantine Harduin (Sarah), Michel Robin (Lucien), Anna Gaylor (Colette). Gyártó: Quad Productions. Forgalmazó: Big Bang Media. Szinkronizált. 89 perc.

 

A francia műfaji hagyományok felől közelítve egy Párizsban játszódó katasztrófafilm, amelyben a földmélyről feltörő mérges gázok ötemeletnyi magasságig kiirtják a lakosságot, két lehetséges út közül választhat: vagy Luc Besson-i parcours-akciófilm lesz posztapokaliptikus bandák versenyfutásával az Eiffel-torony oázisáig vagy az extrém-horror találkozása az egzisztencializmussal a Nyers és a vadonatúj Az éjszaka felfalja a világot szellemében. A kanadai származású Daniel Roby (híven bemutatkozó vámpírfilmjéhez a Fehér bőrhöz), inkább a cronenbergi tiszta forrásból merített a feladathoz, kevesebb gore-ral és ideológiával, ám hatékony minimalizmussal, erős drámai maggal és szépséges evolúciós tanulsággal – főszerepben egy szülőpárossal, akik ritka genetikai betegségben szenvedő kislányukat próbálják kimenteni légmentesen védett keszonjából egy rebootolt új világba, ahol talán új alapokra kerülhet az emberiség és a bolygó elcseszett párkapcsolata.

Az Egy lélegzetnyire nem sokat módosít/újít a műfaji alapképleten, feszes másfél órában felmutat pár elvárt akciójelenetet, egy szükségszerű melodrámai áldozatot és néhány költséghatékony pusztulás-képet – legalább egy szempontból azonban méltán érdemel figyelmet. Miként előző játékfilmjeiben, Robyt ezúttal is leginkább az apa-lány kapcsolat izgatja, főként az a folyamat, amelyben a kamaszodó fruska kitör a szerető apa által kontrollált gyerekszobából, szembesül az istenített szülő esendőségével és saját lábára áll. Míg a Funkytown retro diszkó-melodrámájában ez a szál jobbára elsikkadt és olcsó könnyfakasztásra szolgált, a Louis Cyr erőművész-életrajzának legszebb vonása már az apja babérjaira vágyó kislány háttértörténete volt; az idei opuszban pedig középpontba kerül és méregerős ballardi metaforán keresztül bomlik ki a generációs konfliktus – két világ (egy több évezredes és egy eljövendő) határán, ahol a levegőváltozást hozó füstköd lassan, de biztosan elnyeli a pátriárkák tornyait.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/06 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13674