KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

A Sötét Igazság Ligája

Sepsi László

Wonder Woman – amerikai, 2017. Rendezte: Jay Oliva. Forgalmazó: Warner Home Video. 73 perc.

A DC-Warner konglomerátum elkezdte hadrendbe állítani egységeit, hogy megtisztítsák a terepet a novemberi nagy durranásnak szánt Igazság Ligája előtt. Ebben az animációs részlegnek is megvan a maga szerény szerepe, de a DC-képregények okkult vonulatából összeállt Sötét Igazság Ligája a cím és a nyitány cameói ellenére legalább valamelyest törekszik a nagy testvértől függetlenül is értékelhető világ megteremtésére. Ezen vállalásában a legfontosabb fegyvertény a horror műfaji elemeinek és a szuperhőstörténetek jellegzetességeinek vegyítése: bár a két hagyomány nem áll távol egymástól (lásd Batman gótikus gyökereit), az ezredforduló után készült mozgóképes feldolgozások csínján bántak a rémfilmes kitérőkkel. A Sötét Igazság Ligájának erőszakábrázolása emiatt messze intimebb, mint a szuperhőssztoriktól megszokott attraktív bunyók, a felütésben a pokoli látomásoktól megtébolyodó átlagemberek tragikus rémtettei jóval közelebb állnak az Alan Grant-féle Batman-képregények és a Hellblazer nagyvárosi pusztulatához, mint a jelenkor blockbustereinek esztétikusan leomló fém-üveg felhőkarcolóihoz. John Constantine reflektorfénybe emelése kellemesen kiábrándult alaphangulattal javítja fel a sztorit, de hiába szorul a karakter karizmája mögött statisztaszerepbe a mágikus kommandó többi tagja, A Sötét Igazság Ligája bő hetven percében mérsékelten meggyőző eredménnyel feszül egymásnak a két műfaji hatásmechanizmus. Míg a kórházi vécékből feltörő fekáliaszörny ellen vívott csata pazar elegye a gigantomán heroizmusnak és a horror perverzióinak, addig a zárlat városrombolása lila erőterekkel és energialabdacsokkal már a visszazuhanást jelzi a multiplexekben is egyre unalmasabb paradigmához. A Sötét Igazság Ligájának bizarr túlzásai és a világát belengő gótikus fatalizmus épp annyira elég, hogy ne fúljon teljes érdektelenségbe – a Batman Superman ellen és az Öngyilkos osztag után itt is úgy tűnik, egyelőre az excesszus az egyetlen plusz, amit a DC filmjei fel tudnak mutatni a konkurenciával szemben.

Extrák: Semmi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/06 63-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13246