KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Éden

Árva Márton

Eden francia, 2014. Rendezte: Mia Hansen-Løve. Írta: Sven és Mia Hansen-Løve. Kép: Denis Lenoir. Szereplők: Félix de Givry (Paul), Pauline Etienne (Louise), Vincent Macaigne (Arnaud), Hugo Conzelmann (Stan). Gyártó: CG Cinema / France 2 / Blue Film. Forgalmazó: Vertigo Media. Feliratos. 131 perc.

A 90-es évek hajnalán egy maroknyi francia fiatal kiemelkedett a füstös bulik mámorából, világhírig ívelő dj-karriert futott be, és úgy formálta át az elektronikus zenét, hogy ennek hatása máig érvényes. Az Éden majdnem róluk szól. Mia Hansen-Løve negyedik egészestése a zenei pályát elhagyó testvére élményeit rendezi az alter-egóként fellépő fiatal dj, Paul hullámvasút-történetévé, emellett bő másfél évtizedet felölelő hangulatkép-kollekciót is kínál a színtérről. A kétfajta vállalás csúfosan szétszakítja a munkát, ami ráadásul egyik fronton sem meggyőző. A rendezőnő megőrzi sajátos attitűdjét: a drámai tetőpontokat apró gesztusokká lapítja, az egyszerű cselekményt felmorzsolva mutatja be, és a heves érzelmeket is hosszan leülepedve vizsgálja. De míg ezek a megoldások többé-kevésbé érzékletessé tették az életmű korábbi, családi-párkapcsolati fókuszú darabjait, itt a nézői átélés útjában állnak. Hiába rakódik egymásra pénzügyi csőd, drogprobléma és szerelmi csalódás, ha a kölyökképe mögött agg lelket cipelő főhős is csak fáradt buborék a barátnők és művésztársak visszafogott pezsgésében, ahol még Greta Gerwigre is bántóan jellegtelen szerep jut. Hiába nyerünk közvetlen betekintést a garage („mint a house, csak diszkósabb”) stílus múlandó diadalába, ha a zenészi motivációk felkutatása helyett puszta logisztika keretezi a fellépéseket, a nemzedéki eufória-élményt pedig főként a nyomasztóan ötlettelen buli-jelenetek szállítják.

Ahogy a főhőst és társait lépten-nyomon kísérti a közös startvonalról indulva mindenkit leköröző Daft Punk duója (már-már arcátlanság, ahogy a Paul karriercsúcspontjaként tündöklő New York-i szereplés jelenetében felcsendül a One more time), úgy lebeghet a néző szeme előtt a Llewyn Davis világa, ami a művészi és emberi kudarcok ábrázolásában is könnyedén leiskolázza az Éden erőtlen példameséjét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/06 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12272