KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Heli

Baski Sándor

Heli – mexikói, 2013. Rendezte: Amat Escalante. Írta: Amat Escalante, Gabriel Reyes. Kép: Lorenzo Hagerman. Zene: Lasse Marhaug. Szereplők: Armando Espitia (Heli), Andrea Vergara (Estela), Linda González (Sabrina), Juan Eduardo Palacios (Beto). Gyártó: Mantarraya / Tres Tunas. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 105 perc.

 

Míg Tarantinót és a köpönyegéből előbújt kollégáit gyakorta éri az a vád, hogy az erőszak kultuszát ápolják és rossz hatással vannak a társadalom mentálhigiénés állapotára, addig a mexikói rendezők ha akarnák se tudnák sokkolni hazai közönségüket. Azt, ami a több évtizede tartó drogháború következtében Mexikó utcáin zajlik, még a legvéresebb torture porn-filmek se lennének képesek hitelesen visszaadni; a híradók mindennapos beszámolói a megcsonkított és közszemlére tett hullákról és az internetre feltöltött kivégzés-videók überelhetetlenek.

Hogyan érdemes mégis tudósítani a pokolból, ha képtelenség a valóságot túllicitálni? Amat Escalante rendező a szenvtelenségre szavazott, a Cannes-ban rendezői díjjal elismert Heli ugyanolyan tárgyilagos távolságtartással követi szereplőit, mint az európai szerzői filmek minimalista iskolája. A kontraszt működik: a drogkartell és a milícia kereszttüzébe keveredő család kálváriáját az elidegenítő elbeszélésmód csak még megrázóbbá teszi, ahogy az erőszak képsorai is jobban sokkolnak hűvös kistotálokban. A film látszólagos eszköztelensége, a dramaturgiai csúcspontok kijelölésének mellőzése azt sugallja, hogy abban, aminek tanúi vagyunk – elrablás, kínzás, kivégzés –, semmi rendhagyó nincs; így zajlanak a mexikói hétköznapok, és ezt a történet összes szereplője, a korrupt rendőröktől az ártatlan civileken át az erőszak és az anarchia világába beleszületett gyerekekig mindenki teljesen természetesnek veszi. A Heli több szempontból is a 2011-es Miss Bala párdarabja, mindkét film arra reflektál, hogy a korábban csak egymást irtó kartellek és rendőrök háborújában ma már nincsenek kívülállók, bárki áldozattá válhat. Nem elhanyagolható különbség ugyanakkor, hogy amíg Gerardo Naranjo drámája közönségbarát módon mesél, addig a Heli a minimalista artfilmek felesleges manírjait is felvonultatja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/09 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11763