KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Csantavéri Júlia: Vittorio Gassman (1922–2000)

• Schubert Gusztáv: XXL Az eklektika hősei
• Hirsch Tibor: Időn kívüli időutazó James Bond-korszak
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Nyugat-Keleti Díván Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Horváth Antal Balázs: Járatlan úton Privátbűnök, magáncsapdák
• Herpai Gergely: Pixel noir Digitális bűnök
• Pápai Zsolt: Zsánerek a fonákjáról John Sayles portréjához
• N. N.: John Sayles filmjei
• Muhi Klára: A törvény kapujában Beszélgetés a filmszakmáról
• Gervai András: Karakter Eurofilm: Hollandia
• Gervai András: Mélyföld: holland filmhelyzet
KÖNYV
• Zalán Vince: A valóság dramaturgiája Kieślowski mozija
• Csala Károly: Egy szavahihető ember Hamza D. Ákos a magyar filmművészetben

• Geréb Anna: A filmkocka el van vetve A Goszfilmofond kincsei
• Halász Tamás: Testek tájban, tájak testen Táncfilmek
KRITIKA
• Varró Attila: Mélységillúzió South Park kontra Disney
• Békés Pál: Déli ritmus Cuki hagyatéka
• Köves Gábor: A jóízlésű idomár Pop, csajok satöbbi; Hi-Lo Country
• Pályi András: Hadüzenet, aranyhazugságokkal Tűzzel-vassal
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: M: I-2
• Nevelős Zoltán: Új csapás
• Köves Gábor: Tolvajtempó
• Bori Erzsébet: Frequency
• Ardai Zoltán: A tanú szeme
• Barotányi Zoltán: Galaktitkos küldetés
• Kézai Krisztina: Agyatlan apartman
• Hungler Tímea: Oltári vőlegény
• Tamás Amaryllis: A földlakók nemi élete
• Kis Anna: Mansfield Park
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Ki volt?

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Két szerető

Vajda Judit

Two Lovers – amerikai, 2008. Rendezte: James Gray. Írta: James Gray és Ric Menello. Kép: Joaquín Baca-Asay. Zene: Dana Sano. Szereplők: Joaquin Phoenix (Leonard Kraditor), Gwyneth Paltrow (Michelle Rausch), Vinessa Shaw (Sandra Cohen), Moni Moshonov (Reuben Kraditor), Isabella Rossellini (Ruth Kraditor). Gyártó: 2929 Productions / Tempesta Films. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 110 perc.

 

James Gray rendező korábbi bűnfilmjei (Kis Odessza, A bűn állomásai, Az éjszaka urai) cselekményét is az érzelmesebb végéről fogta meg (így sokkal inkább melodrámaként, mint krimiként működtek), nem túl meglepő hát, hogy ezúttal egy szerelmes filmmel jelentkezik. A helyszín most is Brooklyn, Brighton Beach, a társadalmi hátteret újfent egy etnikai közösség nyújtja, a főszereplő pedig ismét Joaquin Phoenix – a Két szerető azonban mindezek ellenére is meglepetést okoz.

A mű ugyanis nem egyetlen, magabiztos tollvonással megrajzolt nagyívű dráma (amint azt a direktor korábbi munkái alapján várnánk), hanem hétköznapi történések során kibontakozó, kifejezetten földhözragadt történet. Drámai csúcspontok helyett bizarr eseményeket látunk, amelyekben az alkotók színészi helyzetgyakorlatokra emlékeztető szituációkat teremtenek (és ezekben a színészek legtöbbször jól is teljesítenek – ha valami, akkor ez a film egyik legnagyobb erénye). Ennek a dedramatizálásnak köszönhetően ugyanakkor a néző úgy érezheti, hogy lát ugyan lényeges dolgokat, de mintha kimaradna pár lépés, kiesne néhány jelenet, ami megvilágíthatná a történéseket, ettől pedig a film szaggatottá és lélektanilag kissé motiválatlanná válik – mintha csak a vázlat került volna a vászonra, nem pedig maga a végeredmény. A két nő (egy problémás, érdekesebb és egy ideális, ám unalmasabb) közt vergődő főhős összetett karakterét figyelve (aki egyszer esetlen kamaszként viselkedik, máskor viszont magabiztos parkett ördöge) nem tudunk szabadulni attól az érzéstől, hogy ilyen lenne Woody Allen (és egy Woody Allen-film), ha melankolikus lenne. Ráadásul a két női alaptípussal zajló különféle helyzeteket variáló darab még a mester Melinda és Melinda című opusával is összecseng – sőt egy érdekes fordulattal a végén Graynek még a kétféle befejezés is összejön.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/09 59-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9926